Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram csatornáján közzétett bejegyzésében közölte, beszélgetést folytatott Alekszandr Stubb finn elnökkel az ukrán régiók elleni éjszakai orosz támadásról.
„Újabb szörnyű támadás Oroszország részéről Ukrajna, népünk, a lakóépületek ellen. Alekszandr részvétét fejezte ki az egész ukrán népnek, és elítélte az oroszok által mért aljas csapást. Megköszöntem neki a támogató szavakat” – írta az elnök.
A felek Ukrajna további támogatásáról és az Oroszországra nehezedő nyomás fokozására irányuló közös lépésekről is tárgyaltak.
„Csak a nyomásgyakorlás – a szankciók és az erő kényszerítheti az oroszokat arra, hogy vessenek véget ennek a háborúnak, amelyre rajtuk kívül senki másnak nem volt szüksége. Mindent megteszünk ennek érdekében” – tette hozzá Zelenszkij.
A héten az orosz hadsereg több mint 600 irányított légi bombát és csaknem 40 különféle típusú rakétát lőtt ki Ukrajna területére – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök elmondta: „Embereink folyamatosan szenvednek az orosz terrortól. Csak ezen a héten Oroszország több mint 600 irányított légi bombát, több mint 60 Shahed csapásmérő drónt és csaknem 40 különféle típusú rakétát használt.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna a héten tovább erősítette a légvédelmét.
„Köszönet Németországnak és az Egyesült Államoknak! Az ukrán Patriot még jobban megmutatja magát az orosz terror elleni védekezésben” – emlékeztetett az államfő. De mint megjegyezte, az összes ukrán város és falu megvédéséhez, „az orosz terror valódi leküzdéséhez” konkrétabb megoldásokra van szükség. „A jövő héten pedig pontosan ilyen megoldásokért dolgozunk a partnereinkkel, és ezeket már előkészítettük” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A héten az orosz hadsereg több mint 600 irányított légi bombát és csaknem 40 különféle típusú rakétát lőtt ki Ukrajna területére – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1720291800 [modified] => 1720291304 ) [title] => A héten Oroszország több mint 600 irányított légi bombát és csaknem 40 rakétát lőtt ki Ukrajnára – Zelenszkij [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=120897&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 120897 [uk] => 120920 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 120898 [image] => Array ( [id] => 120898 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg [original_lng] => 28277 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/zelenszkij-9.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1720324980:3 [_thumbnail_id] => 120898 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2657 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8bc471b880c1d5d788436308bc4006f4] =>
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…