Finnország Nagy-Britanniával közös hadgyakorlatot indított „Northern Axe 2025” (Északi Bárd 2025) néven az orosz határhoz közeli Kuhmóban – írta a Yle.
A műveletben mintegy 3 ezer katona vesz részt, közülük 600 tartalékos. A gyakorlaton a Kainuu és Észak-Karélia határőregységei, valamint brit alakulatok működnek együtt.
A hadgyakorlat célja, hogy a csapatok védelmi, feltartóztató, támadó és éjszakai harcászati feladatokat gyakoroljanak az északi Finnország nehéz terepviszonyai között. Ari Laaksonen dandártábornok szerint az együttműködés erősíti a szövetségesek közötti hadműveleti összhangot. Összesen mintegy 600 katonai jármű – köztük harckocsik – vesz részt az akcióban, továbbá két NH90 szállító helikopter, egy MD 500 könnyű helikopter és különböző típusú drónok is támogatják a műveleteket.
A cikk emlékeztet: az orosz–ukrán háború 2022-es eszkalációja óta a NATO-országok látványosan fokozták a kiképzési tevékenységet. Szeptemberben Lengyelországban rendezték az Iron Defender–25 stratégiai gyakorlatot, amely az év legnagyobb hadmozdulata volt az országban: mintegy 30 ezer katona és több mint 600 eszköz részvételével, szárazföldi, légi és tengeri komponenssel. A finn–brit manőver ebbe a sorba illeszkedve jelzi a szövetségesek fokozott felkészülését Oroszország közvetlen szomszédságában.
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
A Brit Királyi Légierő két repülőgépe az elmúlt héten 12 órás közös küldetést teljesített az Egyesült Államok és a NATO erőivel együtt az orosz határ közelében.
A Reuters szerint ez a művelet a NATO légterét nemrégiben ért orosz drón- és repülőgép-incidensek sorozatának hátterében zajlott.
John Healey brit védelmi miniszter „nagyszabású közös hadműveletnek” nevezte a küldetést.
Ez nemcsak értékes hírszerzési információkat biztosít, amelyek növelik fegyveres erőink műveleti tudatosságát, hanem erőteljes üzenetet is küld Putyinnak és ellenfeleinknek a NATO egységéről
– tette hozzá.
A brit védelmi minisztérium közlése szerint az akciót a NATO-légteret ért megsértések után hajtották végre, amelyek többek között Lengyelországot, Romániát és Észtországot érintették.
[type] => post
[excerpt] => A Brit Királyi Légierő két repülőgépe az elmúlt héten 12 órás közös küldetést teljesített az Egyesült Államok és a NATO erőivel együtt az orosz határ közelében.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1760367000
[modified] => 1760352781
)
[title] => Brit vadászgépek az Egyesült Államokkal és a NATO-val közösen 12 órás küldetést hajtottak végre az orosz határ közelében
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=165472&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 165472
[uk] => 165423
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 165424
[image] => Array
(
[id] => 165424
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-122.png
[original_lng] => 254562
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-122-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-122-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-122.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-122.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-122.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-122.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-122.png
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1760341982:5
[_thumbnail_id] => 165424
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1456
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 450519307002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 379112
[1] => 2498
[2] => 115
[3] => 244170
[4] => 404
[5] => 23103
)
[tags_name] => Array
(
[0] => brit királyi légierő (RAF)
[1] => Nagy-Britannia
[2] => NATO
[3] => orosz határ
[4] => USA
[5] => vadászgépek
)
)
[2] => Array
(
[id] => 161511
[content] =>
Lengyelország lesz a legnagyobb kedvezményezettje a SAFE (Security Action for Europe) uniós védelmi hitelprogramnak – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke vasárnap, a lengyel-belorusz határon Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen rendezett sajtóértekezleten.
A sajtókonferenciát Ozierany Male település közelében, a határon emelt acélkerítés mellett tartották. Ursula von der Leyen azt mondta: az Európai Unió (EU) „komolyan veszi a Keletről érkező fenyegetést”.
Bejelentette: az Oroszországgal és Belarusszal közvetlenül határos tagállamok többleteszközöket kapnak.
Az EB elnöke felsorolta azokat a forrásokat, amelyeket Brüsszel a védelem és a fegyveripar fejlesztése érdekében mozgósít. Egyebek között elmondta: felgyorsították a SAFE programot, amely 150 milliárd euró értékű beruházásokat tesz lehetővé az uniós tagállamok számára. Megerősítette: a programból 19 ország kíván részesülni, és Lengyelország „lesz a legnagyobb kedvezményezettje” – tette hozzá.
Elmondta továbbá: a SAFE forrásait az uniós országok ipari bázisát erősítő közös beruházásokra lehet felhasználni, de be lehet őket fektetni Ukrajna ipari bázisába is, mivel az EU számára „kulcsfontosságú, hogy Ukrajna erős legyen, az unió szomszédsága erős és védett maradjon”.
Donald Tusk kijelentette: az ukrajnai háború legutóbbi hetei „nagyon világosan mutatják”, hogy semmilyen, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és „az agresszív Oroszországgal folytatott tapintatos játék nem vezet sikerre”, nem garantálja az európai országok biztonságát. Európának és a NATO-nak ma nagyon keménynek, határozottnak, szolidárisnak kell lennie a gonosz birodalmának újabb változatával szemben – hangsúlyozta.
📍 At the border between Poland and Belarus.
Poland is facing hybrid attacks from across the border.
We stand in solidarity with our Member State.
In our new EU budget, we have proposed to triple border management funding.
Elmondta: az EB elnöke lengyelországi útjának célja egyebek mellett erős érveket találni ahhoz, hogy „meggyőzzenek mindenkit Európában” az EU keleti határa védelmének és finanszírozásának szükségességéről. Megerősítette: Lengyelország jövőre 200 milliárd zlotyt szán védelemre. Hangsúlyozta: Varsó „nagyon komoly” részesedésre számít a biztonság megerősítését célzó európai programokból, köztük a SAFE-ből származó forrásokból. „Több tízmilliárd euróra pályázunk, és ezt komplexusok nélkül kimondjuk” – fogalmazott a kormányfő.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter július végén közölte: Lengyelország 45 milliárd euróra szóló pályázatot nyújtott be a SAFE programra.
Ursula von der Leyen pénteken kezdte el mostani körútját, melynek keretében az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szomszédos hét államba, köztük Lengyelországba látogat.
Az orosz kormány augusztus 1-jétől hivatalosan lezárt 20 ellenőrzőpontot az ukrán határon – számolt be az rbc.ua hírportál a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a vonatkozó dokumentumot Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök írta alá. „Az Oroszországi Föderáció államhatárán található ellenőrző pontok bezárása 2025. augusztus 1-jétől, az Oroszországi Föderáció kormánya és az Ukrajna kormánya között az Oroszországi Föderáció és Ukrajna államhatárán található ellenőrző pontokról szóló, 1995. február 8-i megállapodással összhangban, a függelékben szereplő lista szerint” – áll a dokumentumban.
A lista 13 közúti és 7 vasúti határátkelőhelyet tartalmaz, beleértve a Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja megyék ideiglenesen megszállt részein található határátkelőhelyeket is.
Litvánia megkezdte egy 4000 német honvédet befogadó katonai bázis építését, számolt be a Reuters.
Németország köztudottan még tavaly elkötelezte magát amellett, hogy csapatokat állomásoztat az Oroszországgal határos NATO- és Európai Uniós tagállamban.
A bázis Rudninkaiban lesz, amely Vilniustól nem messze, Fehéroroszországtól pedig mindössze 20 km-re található. A tervek szerint 2027-re épül fel, és akár 4000 katona is állomásozhat majd ott. Jelenleg ezer német katona és civil kivitelező állomásozik Litvánia más létesítményeiben.
A bázis 120 épületet, helikopter-leszállókat, gyakorlótereket, hídfőket és több mint 10 kilométernyi belső utat fog tartalmazni. A szerződés szerint ezt az infrastruktúrát három éven belül építik meg és adják át a német honvédeknek.
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
🇱🇹🇺🇦 Lithuanian military aid-filled trucks have arrived in Ukraine. Continuing to enhance Ukraine’s military capabilities, we have delivered thousands of drones from Lithuanian manufacturers, as well as thermal cameras and five-ton telescopic handlers.#StandWithUkrainepic.twitter.com/as90gILkw3
Oroszország határ menti régióiban, így a Kurszki területen is, az ukránok kizárólag a biztonsági zóna létrehozásával kapcsolatos feladatokat oldanak meg, Ukrajna ugyanis nem érdekelt e területek elfoglalásában – közölte csütörtökön Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója X-en, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak megjegyezte, hogy Ukrajna elsősorban számos orosz katonai létesítmény tényleges megsemmisítésében, és az orosz csapatok maradványainak azokon a vonalakon túlra való kiszorításában érdekelt, amelyek lehetővé teszik tüzérségi és ballisztikus rakétacsapások indítását Ukrajna területe ellen.
A tanácsadó az ukrán határok körüli biztonsági övezet kialakítását, valamint a katonai logisztika és infrastruktúra (beleértve a raktárbázisokat, kiképzőközpontokat, felszerelés-koncentrációs helyeket) megsemmisítését nevezte célnak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna és Oroszország különböző háborúkat vív, amelyeknek egyértelmű jogi meghatározásai vannak.
„Míg Oroszország szándékosan támadta meg Ukrajnát azzal a céllal, hogy polgári lakosokat öljön meg és elfoglalja területét, ami feltétlen háborús bűn, addig Ukrajna kizárólag védelmi háborút folytat, beleértve az agresszor területét is, hogy biztosítsa saját lakosságának a védelmét, ami feltétlen joga” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Oroszország határ menti régióiban, így a Kurszki területen is, az ukránok kizárólag a biztonsági zóna létrehozásával kapcsolatos feladatokat oldanak meg, Ukrajna ugyanis nem érdekelt e területek elfoglalásában – közölte csütörtökön Mihajlo Podoljak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1723760580
[modified] => 1723756540
)
[title] => Podoljak: az ukrán fegyveres erők fő feladata Kurszk térségében biztonsági övezet kialakítása
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=124106&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 124106
[uk] => 124109
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 124107
[image] => Array
(
[id] => 124107
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/podoljak-1.jpg
[original_lng] => 27083
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/podoljak-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/podoljak-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/podoljak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/podoljak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/podoljak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/podoljak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/podoljak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1723745741:12
[_thumbnail_id] => 124107
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2797
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_dd4e4a7e2674f4f37da8194380763b86] =>
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Augusztus 8-tól Észtország a szankciók kijátszása elleni küzdelem jegyében vámellenőrzést vezet be minden, az Oroszországgal közös határt átlépő utazó számára. Ezt Margus Tsahkna észt külügyminiszter jelentette be – írja a European Pravda.
„Augusztus 8-tól Észtország általános vámellenőrzést fog végezni az orosz határon, hogy ne tápláljuk az orosz háborús gépezetet, és ne segítsük az agresszort a szankciók kijátszásában” – mondta.
Korábban arról számoltak be, hogy a pénzügyminisztérium és a belügyminisztérium tervet dolgozott ki az Észtországból Oroszországba utazó személyek és áruk vámellenőrzésének fokozatos bevezetésére.
Sajnos határainkon folytatódnak a szankciók kijátszására és a tiltott áruk csempészésére irányuló kísérletek, ahogy Oroszország Ukrajna elleni brutális háborúja is… Az áruk általános ellenőrzésének alkalmazásával megnehezítjük Oroszország számára a szankciók kijátszását és a hadigépezetének ellátását – mondta Kristen Mihal miniszterelnök.
[type] => post
[excerpt] => Augusztus 8-tól Észtország a szankciók kijátszása elleni küzdelem jegyében vámellenőrzést vezet be minden, az Oroszországgal közös határt átlépő utazó számára. Ezt Margus Tsahkna észt külügyminiszter jelentette be – írja a European Pravda.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1722601620
[modified] => 1722557484
)
[title] => Észtország vámellenőrzést vezet be az orosz határt átlépők számára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=123167&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 123167
[uk] => 123204
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 123170
[image] => Array
(
[id] => 123170
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszt-hatar.webp
[original_lng] => 59184
[original_w] => 1440
[original_h] => 810
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszt-hatar-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszt-hatar-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszt-hatar-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszt-hatar-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszt-hatar.webp
[width] => 1440
[height] => 810
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszt-hatar.webp
[width] => 1440
[height] => 810
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszt-hatar.webp
[width] => 1440
[height] => 810
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1722602311:3
[_thumbnail_id] => 123170
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2550
[translation_required_done] => 1
[_oembed_dd4e4a7e2674f4f37da8194380763b86] =>
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Az átmeneti – egy évre szóló – határzár értelmében a finn határőröknek joguk lesz a határátkelőknél azonnal elutasítani a menedékkérelmeket.
Finnország megnyithatja az Oroszországgal közös határt, amikor az biztonságossá válik – mondta Mari Rantanen, finn belügyminiszter a Lenta.ru cikke szerint.
A határátkelőhelyek akkor nyílhatnak meg újra, amikor a hatóságok úgy ítélik meg, hogy az biztonságos – mondta, megjegyezve, hogy a finn hatóságok továbbra is rendszeresen értékelik a helyzetet.
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
A finn határőröknek egy pénteken jóváhagyott új törvény értelmében joguk lesz feltartóztatni és visszafordítani azokat az illegális bevándorlókat, akik Oroszország felől akarnak belépni az országba. Petteri Orpo finn kormányfő a parlamenti szavazás utáni sajtótájékoztatóján elmondta:
Erőteljes üzenetet küldünk Oroszországnak és a szövetségeseinknek arról, hogy Finnország gondoskodik a saját és az Európai Unió határának biztonságáról – mondta a kormányfő. Az átmeneti – egy évre szóló – hatályú jogszabály értelmében a finn határőröknek bizonyos körülmények között joguk lesz a határátkelőknél azonnal elutasítani a menedékkérelmeket. Gyerekek, mozgássérültek és bármilyen egyéb szempontból kiszolgáltatott helyzetűnek számító bevándorlók esetében a határőröknek nem lesz ilyen felhatalmazásuk.
Számos jogvédő és jogi szakértő szerint a törvény azonban nincs összhangban a finn alkotmány rendelkezéseivel és az ország nemzetközi jogi vállalásaival.
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Drónfal létesítéséről állapodott meg az Oroszországgal szomszédos hat NATO-tagállam, hogy megvédjék a határukat a „provokációkkal szemben” – jelentette be pénteken a litván kormány.
„Egészen új dologról van szó, egy Norvégiától Lengyelországig húzódó drónfalról. A cél, hogy a drónokat és más technológiákat a határaink védelmére használjuk” – mondta a BNS hírügynökségnek Agne Bilotaite litván belügyminiszter. A miniszter azután beszélt erről, hogy megbeszélést folytatott észt, lett, finn, norvég és lengyel kollégájával.
„Nemcsak műszaki berendezésekről és megfigyelő rendszerekről van szó, hanem drónokról és más technológiákról is, amelyekkel megvédhetjük magunkat az ellenséges országok provokációival szemben és meg tudjuk akadályozni a csempészetet” – tette hozzá a miniszter.
A határ megfigyelését szolgáló drónok telepítése mellett a hat ország várhatóan az ellenséges pilóta nélküli szerkezetek elfogására alkalmas rendszereket is felvonultat majd. Agne Bilotaite azt nem közölte, mikor kerül sor a terv megvalósítására, amelyet a térség biztonsági helyzetével indokoltak.
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Litvánia kommentálta Oroszországnak a Balti-tenger tengeri határainak megváltoztatására irányuló terveit, számolt be a Delfi az ország külügyminisztériumára hivatkozva.
Hangsúlyozták, hogy Oroszország ezen kijelentéseit szándékos, céltudatos provokációnak tekintik, amelynek célja a szomszédos országok megfélemlítése.
„Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Oroszország agresszív és revizionista politikája veszélyezteti szomszédai és általában véve Európa biztonságát. Litvánia felkéri Oroszország képviselőjét, hogy átfogó magyarázatot kapjon, és válaszként koordinálja lépéseit partnereivel” – közölte a minisztérium.
Korábban a sajtó arról számolt be, hogy Oroszország a balti-tengeri felségvizeinek kiterjesztését tervezi a finn és litván határon.
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
🇱🇹🇺🇦 Lithuanian military aid-filled trucks have arrived in Ukraine. Continuing to enhance Ukraine’s military capabilities, we have delivered thousands of drones from Lithuanian manufacturers, as well as thermal cameras and five-ton telescopic handlers.#StandWithUkrainepic.twitter.com/as90gILkw3