Orosz Géza a 2020-as önkormányzati választásokon a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt jelöltje a Beregszászi Városi Tanácsba. Tősgyökeres beregszászi lakos, aki szívén viseli a város és a kárpátaljai magyarság sorsát. Munkájának köszönhetően Beregszász folyamatosan épül-szépül. Az alábbiakból megtudhatjuk, mit jelent számára alpolgármesternek lenni, milyen problémákkal szembesül nap mint nap, s képviselőjelöltként milyen célkitűzései vannak.
– Kérem, meséljen magáról!
– 1964. április 29-én születtem Beregszászban. Iskolai tanulmányaimat a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában végeztem aranyéremmel. Ezt követően felvételt nyertem a fehéroroszországi Breszti Építészmérnöki Egyetemre. 1986-ban szereztem meg az építészmérnöki diplomámat. Ezután hazatértem Beregszászba, és a Finommechanikai Műszergyár építkezési osztályán dolgoztam. Hamarosan kötelező sorkatonai szolgálatra vittek. Leszerelésem után folytattam munkámat a műszergyárban, majd 1988-tól igazgatóhelyettes lettem egészen a gyár bezárásáig, 1994-ig. Időközben a Szovjetunió szétesett, s rögtön az első önálló ukrajnai képviselő-választáson bejutottam a Beregszászi Városi Tanácsba. Magánéletemet illetően: nős vagyok, feleségemmel, Orosz Edittel két gyermeket nevelünk.
–Mit foglal magában az alpolgármesteri tevékenysége, s milyen problémákkal szembesül Beregszászban nap mint nap?
1994-től a Beregszászi Polgármesteri Hivatal kommunális osztályának voltam a vezetője közel 25 évig. Időközben, 2006–2016 között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola gazdasági rektorhelyettesi pozícióját töltöttem be. Ez idő alatt a főiskola épületének rekonstrukciója, a tetőszerkezet és a külső homlokzat felújítása volt a feladatom, valamint a kollégium és a sportcsarnok tervezésében és kezdeti kivitelezésében is részt vettem. A 2015 őszén megtartott önkormányzati választásokat követően a polgármester felkérésére átvettem az alpolgármesteri tisztséget mint képviselő és szakember. Feladatom a városi kommunális gazdaságok irányítása, azok ellenőrzése, befektetők keresése és felügyelete. Ezek mellett a város vízvezetékének, csatornahálózatának a gondozása, az utcai közvilágítás és az utak karbantartási munkálatainak koordinálása. Az elmúlt öt évben sok projektet sikerült megvalósítanunk. Az utcai közvilágítás korszerűsödött, nagyobb részük modern LED-lámpás megvilágítással ellátott, mellyel az évi áramfogyasztást 600 000 hrivnyával sikerült csökkenteni. Míg öt évvel ezelőtt körülbelül 2100 darab utcai világítótest volt telepítve, addig ez a szám jelenleg 4700. Több mint 11 kilométer vízvezeték- és szennyvízhálózatot építettünk ki a város területén az elmúlt öt esztendőben: ezek a Kovács Vilmos, a Kazinczy, a Kinizsi, a Tolsztoj, a Rozsoskert és a Szentföld utcák, amely munkálatok kiterjedtek a járda és az útburkolat aszfaltozására is.
–Képviselőjelöltként mik a céljai, a legfontosabb tervei?
– Öt ciklusban voltam képviselő, soha egyetlen választási kampány előtt sem tettem meggondolatlan vagy felelőtlen ígéreteket. Nem ígérek olyat, amiben nem vagyok biztos, hogy meg tudom valósítani. Hisz minden a központi költségvetés és a befektetők kedvétől függ. Mivel én építészmérnök vagyok, az a feladatom mind képviselőként, mind alpolgármesterként, hogy eldöntsem, melyek azok az elsődleges célok, amelyek az egész város érdekeit képviselik. Jelenleg a legégetőbb probléma a városban a vízvezeték- és szennyvízelvezető rendszer karbantartása, működtetése, hiszen az egész kommunális rendszert még az 1960-as években telepítették. Sajnos, a hálózat annyira elavult, hogy ma azon kell gondolkodnunk, hogyan lehetne a kishegyi vízellátó rendszer újjáépítését mihamarabb megoldanunk, mivel a város vízellátását az elavult vezetékek korlátozzák. Emellett évek óta probléma a város szennyvíztisztító-állomásának felújítása. Mindkét objektumra elkészült a műszaki dokumentáció, és a megvalósítási tervek is elő vannak készítve – az egyetlen kérdés, amit még meg kell oldanunk, az a munkálatok finanszírozása. A város jelentős problémája az elkerülő út kiépítése is, pontosabban a munkálatok fennakadása, aminek a legnagyobb kárát a város lakói látják. Mivel ennek nemzetközi szerződés alapján kell megvalósulnia Ukrajna és Magyarország között, sajnos, a mostani politikai ellentétek miatt ez a terv egy kicsit tolódik, de mindenképp a napirendi pontok között szerepel.
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…