Az úgynevezett „békefeltételek”, amelyeket Oroszország kínál az Ukrajna elleni háború befejezésére, valójában az agressziót jutalmaznák, legitimálnák a megszállást, és vétójogot adnának a Kremlnek Ukrajna jövőjét illetően – jelentette ki Neil Holland, Nagy-Britannia állandó EBESZ képviselője az intézmény Állandó Tanácsának bécsi ülésén, írta az Ukrinform a brit külügyminisztérium weboldalára hivatkozva.
„Oroszország valójában arra törekszik, hogy bármilyen megállapodás során megerősítse közös elveink megsértését. Arra kényszeríteni Ukrajnát és mindannyiunkat, hogy az agressziót új normális normának fogadjuk el. Az oroszok úgynevezett „békefeltételei” jutalmaznák az inváziót, legitimálnák a megszállást, és vétójogot adnának Oroszországnak szomszédja jövője felett. Ez nem béke – ez diplomáciának álcázott kényszer” – hangsúlyozta a brit diplomata.
Egy ilyen „béke” elmondása szerint nem tartana sokáig – „csak addig, amíg Moszkva úgy nem dönt, hogy még többet akar.”
„Oroszország azt állítja, hogy biztonsági érdekeit figyelembe kell venni mindennemű rendezés során. Valójában az Egyesült Királyság is egyetért ezzel. De úgy gondoljuk, hogy Oroszország biztonsági érdekeit – mint mindenki más érdekeit – a legjobban az szolgálja, ha tiszteletben tartjuk azokat az elveket és normákat, amelyekben mindannyian kollektíven megállapodtunk. Ugyanakkor, amikor a Kreml a biztonsági érdekeiről beszél, nem sokakra gondol, hanem csak egy szűk körre” – mondta Holland.
Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság továbbra is határozottan támogatja a békét – „és következetesen támogatta az Egyesült Államok és Ukrajna erőfeszítéseit ennek a háborúnak a befejezésére”.
„Az igazságos és tartós béke – nem szlogen, hanem a globális biztonság alapelveinek betartása, amelyet mindannyian támogattunk. Egy olyan megállapodás, amely a területek megszállását jutalmazza, csak egy újabb háborút garantál. Az igazságosságra és a közös elvekre épülő béke tartós lehet. A félelemre és erőszakra épülő béke – nem”, jelentette ki a brit EBESZ-misszió vezetője.
Vlagyimir Putyin orosz diktátor úgynevezett békejavaslatai elvetik az erkölcsöt és a józan észt, az ukrán békecsúcs a béketeremtő folyamat magja – jelentette ki Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója a svájci békecsúcson, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Sullivan elmondta: „Nemrég hallottuk Putyin békevízióját. Azt mondta, Ukrajnának nem csak az Oroszország által jelenleg elfoglalt területekről kell lemondania, hanem Ukrajnának további szuverén területeket is fel kell adnia, mielőtt Oroszország beleegyezik a tárgyalásokba. Ukrajnának le kell szerelnie, hogy Oroszország ezután ismét megtámadja. Ez felelőtlenség, elveti az ENSZ Alapokmányát, az alapvető erkölcsöt és a józan észt.”
A nemzetbiztonsági tanácsadó hangsúlyozta, hogy a békecsúcs a békéről és a hozzá vezető útról szóló helyes elképzelés. „Ez a csúcs meghatározta a magját annak, hogy milyennek kell lennie a békének. És ezek az ENSZ Alapokmányának alapelvei, ezek a nemzetközi jog elvei, a szuverenitás, a területi integritás elvei, valamint az, hogy az egyik államot a másik nem hódíthatja meg” – tette hozzá Jake Sullivan.
Németország elutasítja a „békediktátumot” a Moszkva által egyoldalúan megszabott feltételekkel, ezért el kell érni hogy Oroszország ne foglalhassa el Ukrajna területének egy részét – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kijevi látogatása után egy televíziós interjúban, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Scholz az ARD német tévécsatornánk nyilatkozva elmondta: „Putyin illúziója” a Kreml elvárása, hogy Oroszország képes lesz elfoglalni Ukrajna területének egy részét, majd megvárni az idővel bekövetkező változást. Gondoskodni kell arról, hogy Oroszország feladja azt a tervét, hogy „brutális erőszakkal elfoglalja Ukrajna területének egy részét”, és „az országok határainak megváltoztatására vonatkozó imperialista koncepcióját” – mutatott rá.
A műsorvezető emlékeztetett arra, hogy Emmanuel Macron francia elnök a kijevi látogatás során mondott beszédében Kijev támogatásáról beszélt Ukrajna győzelméig, míg Scholz „az Oroszország által Ukrajnára kényszerített béke lehetetlenségét” hangsúlyozta. A kancellár válaszul „Putyin illúziójának” nevezte egy ilyen világ lehetőségét, aki úgy véli, hogy „képes lesz földet elrabolni, és kivárni, amíg az idők megváltoznak. „Ez egy illúzió, és ezt megmondtam Putyinnak. Például az Oroszország elleni szankciók addig maradnak érvényben, amíg az ország tisztességes megállapodást nem köt Ukrajnával. Ezekről a békefeltételekről az emberek, a parlament, Ukrajna elnöke dönt majd” – hangsúlyozta Olaf Scholz.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtökön Ukrajnába érkezett, hogy az ország európai uniós tagjelölti státuszáról és a fegyverszállítások növeléséről tárgyaljon Volodimir Zelenszkij elnökkel.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Németország elutasítja a „békediktátumot” a Moszkva által egyoldalúan megszabott feltételekkel, ezért el kell érni hogy Oroszország ne foglalhassa el Ukrajna területének egy részét – jelentette ki Olaf Scholz.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1655462040
[modified] => 1655461776
)
[title] => Scholz a kijevi látogatásáról: lehetetlen a béke Putyin feltételei szerint
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=51148&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51148
[uk] => 51156
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 51149
[image] => Array
(
[id] => 51149
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sholts-dragi-irpin-gettyimages-1241338749-1300x820-1-650x410-1.jpg
[original_lng] => 58433
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sholts-dragi-irpin-gettyimages-1241338749-1300x820-1-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sholts-dragi-irpin-gettyimages-1241338749-1300x820-1-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sholts-dragi-irpin-gettyimages-1241338749-1300x820-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sholts-dragi-irpin-gettyimages-1241338749-1300x820-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sholts-dragi-irpin-gettyimages-1241338749-1300x820-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sholts-dragi-irpin-gettyimages-1241338749-1300x820-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/sholts-dragi-irpin-gettyimages-1241338749-1300x820-1-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1655450976:12
[_thumbnail_id] => 51149
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3257
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ffd0064763dd3353bf9295279fdb682e] =>
This is Russia’s, not just Putin’s war. Not Putin, but actual Russian soldiers come from Russia to kill, torture and destroy. Russians overwhelmingly support the war, cheer missile strikes on Ukrainian cities and murder of Ukrainians. Let Russian tourists enjoy Russia then.
Ursula gives almost no cash to Ukraine. Some scraps. Poland, took care of the maintenance of most refugees from Ukraine, got almost nothing. Ursula currently applies greater sanctions against Poland than against Russia. Germany sympathizes with Russia.
Danke für den freundlichen Empfang in Hanoi, Premier Chinh! #Vietnam ist ein wichtiger Partner für ??: Als eine Konsequenz der #Zeitenwende müssen wir unsere Absatzmärkte, Rohstoff-Quellen und Produktionsstandorte erweitern. Das macht uns unabhängiger von einzelnen Staaten. pic.twitter.com/BFL9Lnyb3R
Deputy Head of the Office of the President of Ukraine Ihor Zhovkva met with the delegation of the Foreign Affairs Committee of the House of Representatives of the General States (Parliament) of the Kingdom of the Netherlands.
"Doveroso essere qua per ribadire la posizione del governo italiano e rendersi conto di quel che serve a un popolo che si batte per la libertà". Così Giorgia Meloni scendendo dal treno: "È diverso vedere con i propri occhi credo che aiuti anche gli italiani a capire". #ANSApic.twitter.com/g3fU9RWnAa
Bundeswirtschaftsminister Robert Habeck ist mit einer kleinen Delegation deutscher Wirtschaftsminister in die Ukraine gereist. Er komme nicht mit leeren Händen, versicherte der Vizekanzler. https://t.co/miZXTIdUOm
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Thank you President @ZelenskyyUa for inviting me back to #Ukraine to speak at the first meeting of the “International Coalition of Countries for the Return of Ukrainian Children.” Honored to partner with you on this important initiative to bring back the Ukrainian children — as… pic.twitter.com/oSO8XFLQ2Q
At my first stop in 🇺🇦 Kyiv today, I paid respects to men and women who sacrificed their lives defending the most fundamental rights of a nation: to exist and to live in freedom. They gave their lives to also defend all of us.
I met with Her Royal Highness The Princess Royal, Princess Anne. This is the first visit of Her Royal Highness to Ukraine since our independence was reinstated and it was symbolic that our meeting took place at such a historic site as Saint Sophia Cathedral in Kyiv.