A NATO-tagországok még nem hoztak döntést az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli támogatás szerkezetéről, de megkezdték annak tervezését – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Brüsszelben a tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napját lezáró sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, a szerdai találkozón megvitatták, hogyan lehet a jövőben szilárdabb és tartósabb alapokra helyezni az Ukrajnának nyújtott támogatást.
„Minden szövetséges egyetért abban, hogy Ukrajnát ebben a kritikus pillanatban támogatni kell. Egységes a cél” – jelentette ki Stoltenberg. Hangsúlyozta, hogy „Ukrajna népe továbbra is ügyesen és bátran védi országát”, és „nem a bátorságuk fogy el, hanem a muníciójuk”, ezért „a szövetségnek most kell lépni, hogy a támogatás tartós maradjon.”
A norvég politikus elmondta, hogy a kezdeményezés részletei a következő hetekben alakulnak ki.
„Most arról tárgyalunk, hogyan tudnánk egy erősebb, intézményesebb NATO-keretet létrehozni Ukrajna támogatására, hogy a segítségnyújtás kiszámíthatóbbá váljon hosszabb távon, valamint biztosítsuk a terhek igazságos megosztását” – mondta a főtitkár.
Reményét fejezte ki, hogy most, hogy a szövetségesek elkezdték megvitatni a tervezést, döntés születhet a támogatás végleges formájáról a júliusi washingtoni NATO-csúcson.
Stoltenberg kijelentette, hogy az Ukrajnának nyújtandó segélyekért való felelősségvállalás nem teszi a NATO-t az ukrán-orosz konfliktus részesévé.
„A NATO védelmi szövetség, és az is marad. Oroszország agressziós háborúja, amely egy másik ország ellen irányul, sérti a nemzetközi jogot. Ukrajnának joga van ahhoz, hogy a nemzetközi jog alapján megvédje magát. Nekünk, mint Ukrajna barátainak, jogunkban áll támogatni az önvédelemben, ugyancsak a nemzetközi jog alapján. Ez nem tesz minket a konfliktus részesévé” – hangoztatta.
Felhívta továbbá a figyelmet, hogy Oroszország támogatást kap agressziós háborújához Kínától, Észak-Koreától és Irántól. „Mivel a tekintélyelvű hatalmak egyre inkább összehangolódnak, fontos, hogy a hasonlóan gondolkodó nemzetek világszerte összefogjanak, hogy megvédjék a jog, nem pedig az erő által irányított globális rendet” – hangsúlyozta Stoltenberg.
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Macron said yesterday that the SAMP/T systems are used to secure nuclear strangleholds on 🇲🇫 soil. And so we can argue that this will be the case for the 4️⃣ remaining systems. pic.twitter.com/LeXDVqHlyl
— French Aid to Ukraine 🇨🇵🇺🇦 (@aidefranceukr) April 19, 2024
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm