Vaszil Bodnar, Ukrajna lengyelországi nagykövete élesen reagált a szélsőjobboldali Konföderáció párt parlamenti képviselőjének nyilatkozatára, aki a Dicsőség Ukrajnának! köszöntést a náci ideológiával hozta összefüggésbe – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán diplomata Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint Bodnar hangsúlyozta, hogy Ukrajnában nagy meglepetéssel és aggodalommal fogadják a hasonló kijelentéseket, mivel a Dicsőség Ukrajnának! hivatalos nemzeti köszöntés, amely az ukrán nép függetlenségéért, méltóságáért és önfeláldozásáért folytatott küzdelmét szimbolizálja. „Ez a köszöntés az ukránok szabadságharcban mutatott hősiességét jelképezi, ahogyan a „Niech żyje Polska!” jelszó a lengyel népéét” – jegyezte meg.
A nagykövet azt is hangsúlyozta, hogy a köszöntés körüli találgatások, a nácizmushoz való kapcsolási kísérletek nemcsak történelmileg megalapozatlanok, hanem veszélyesek is, mivel az ellenséges erők kezére játszanak, amelyek a demokratikus világ egységének gyengítésében érdekeltek.
Vaszil Bodnar felszólította a lengyel politikusokat, hogy mutassanak kölcsönös tiszteletet, legyenek mértékletesek nyilatkozataikban, és vállaljanak felelősséget közös történelmükért és jelenükért, amelyek egységet, nem pedig viszályt igényelnek.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Vaszil Bodnar, Ukrajna lengyelországi nagykövete élesen reagált a szélsőjobboldali Konföderáció párt parlamenti képviselőjének nyilatkozatára, aki a Dicsőség Ukrajnának! köszöntést a náci ideológiával hozta összefüggésbe. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1754394480 [modified] => 1754386919 ) [title] => Az ukrán nagykövet keményen visszautasította a lengyel radikálisok állítását, hogy a Dicsőség Ukrajnának! náci köszöntés [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=158543&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 158543 [uk] => 158549 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1754377239:2 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1967 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 305533512001 [_oembed_5f051cd4a74fd91cfacc7b66c5ddbe97] =>
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.