Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök kormánya nevében szerdán benyújtotta lemondását Moszkvában Vlagyimir Putyin államfőnek – jelentette az MTI.
Putyin köszönetet mondott a távozó kabinet tagjainak a közös munkáért, noha, mint mondta, „nem minden sikerült”. Mint mondta, mindannyiukkal személyesen fog tárgyalni.
Egyúttal felkérte a kormány tagjait, hogy az új kabinet megalakulásáig ideiglenesen folytassák feladataik ellátását.
Putyin felajánlotta Medvegyevnek az orosz biztonsági tanács elnökhelyettesi posztját. Közölte, hogy a posztot hamarosan létre fogja hozni.
Az állam- és a kormányfőből, valamint a kulcstárcák vezetőiből álló biztonsági tanács feje az államelnök.
Lemondását Medvegyev Putyinnak a törvényhozáshoz intézett beszédével hozta összefüggésbe, amelyben az elnök az alkotmány módosítására vonatkozó javaslatokat tett, és nagy hangsúlyt helyezett az olyan szociális kérdésekre, mint az oroszországi demográfiai visszaesés megállítása és a szegénység visszaszorítása.
„Ezek a változások, amikor minden valószínűség szerint a megvitatásuk után elfogadják őket, jelentősen meg fogják változtatni nemcsak az alkotmány cikkeinek egész sorát, de a hatalmi egyensúlyt is a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom között” – mondta a távozó kormányfő.
„Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy nekünk, az Oroszországi Föderáció kormányának biztosítanunk kell a lehetőséget országunk elnökének, hogy ezen körülmények között meghozza az összes szükséges döntést” – tette hozzá.
Az orosz kormány jelenlegi összetételében 2018 májusában alakult meg. Medvegyev 2012 óta miniszterelnök.
“Germany’s governing parties have decided to strip former chancellor Gerhard Schröder of his parliamentary privileges, as anger grows over his refusal to distance himself from the Kremlin despite the war in Ukraine.” https://t.co/1sGd0Ma8h2
— Bianna Golodryga (@biannagolodryga) May 18, 2022
U.S. Ambassador Marc Ostfield said Paraguay Vice President Hugo Velázquez Moreno was included on a U.S. corruption list for his alleged involvement in offering bribes to a public official.https://t.co/cLajLLVzsV
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland ?? (@notesfrompoland) April 5, 2023
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD
Russia has to get moving. Too many people ere DYING, thousands a week, in a terrible and senseless war - A war that should have never happened, and wouldn’t have happened, if I were President!!!
Donald Trump Truth Social 04/11/25 09:35 AM
— Donald J. Trump Posts From His Truth Social (@TrumpDailyPosts) April 11, 2025
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY