Nicusor Dan köszönetet mondott az erdélyi magyar szavazóknak is a vasárnapi romániai elnökválasztás megismételt második fordulójában nyújtott támogatásukért. A frissen megválasztott államfő szombati Facebook-bejegyzésében magyar nyelven is üzent: „Együtt sikerülni fog!” – írta, melyről az MTI számolt be.
„Köszönöm a magyar közösségnek, hogy megmutatta: Románia az országuk. Együtt sikerülni fog!” – fogalmazott Nicusor Dan.
Közölte: vezetésével az ország egy jobb jövőbe vetett hittel a demokratikus, Európa-párti és transzatlanti úton folytatja. „Nincsenek megmentők – mi, együtt építjük magunknak azt az országot, amelyet szeretnénk” – írta. Azt ígérte, minden tőle telhetőt megtesz, hogy honorálja a kapott bizalmat.
Nicusor Dan külön köszönetet mondott több társadalmi rétegnek, hogy támogatták a döntő fordulóban. Megköszönte a fiatal választóknak, akik szerinte megértették, hogy van hangjuk, és ígérete szerint azt mindig meghallgatja.
Köszöntet mondott a nőknek, hogy „az erőszak ellen szavaztak”, az időseknek, hogy gyerekeik és unokáik jövőjét tartották szem előtt, a férfiaknak, akik megértették, hogy tettekre, és nem szavakra van szükség. Külön köszönetet mondott a vallási kisebbségeknek, „amelyek a hitet az ország jólétének szolgálatába állították”, és az őt nagy számban támogató moldovai románoknak is. A magyar mellett a roma kisebbségnek is saját nyelvén üzent – „nem lesz diszkrimináció, és győzünk” – írta -, és a szexuális kisebbségeknek is megköszönte a támogatást.
A demokratikus értékek őrzéséért köszönetet mondott az újságíróknak, a választási megfigyelőknek és „az ország érdekeit a pártérdekek elé helyező” politikusoknak is.
Bejegyzésében azt írta, hogy a következő időszak nem lesz könnyű, lesznek hibák és akadályok is, és úgy fogalmazott, „35 évet kell kijavítani”, amihez mindenki erőfeszítésére szükség van. „Türelemmel, egyetértéssel és reménnyel sikerülni fog” – zárta bejegyzését.
A független bukaresti főpolgármester a szavazatok 53,6 százalékával lett Románia elnöke, miután legyőzte ellenfelét, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, George Simiont. Nicusor Dant hétfőn iktatják be hivatalába.
A magyar kormány lehetőségként tekint arra, hogy világnemzetté vált a magyarság – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács XIII. ülésén szerdán Budapesten.
Semjén Zsolt kiemelte: nem azért vagyunk világnemzet, mert az akartunk lenni, hanem, mert viharos volt a történelmünk.
Úgy fogalmazott: a magyarság az egész világon jelen van.
„A mi feladatunk, hogy a kihívásokból lehetőséget kovácsoljunk, ezért lehetőségként tekintünk arra, hogy világnemzetté vált a magyarság” – mutatott rá.
Hangsúlyozta: a diaszpóra magyarsága hídfőállás Magyarország számára a kultúra, a gazdaság és az élet minden más területén.
Kitért arra is, hogy 2010 óta több mint tízszeresére nőtt a nemzetpolitikai terület támogatása, 260 hétvégi iskolát működtetnek a diaszpórában és a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében 1000 ösztöndíjas ment a diaszpórába, idén is 150-en – ismertette.
Diaszpóra tanács – Zárónyilatkozat: 2025 legyen a jövő nemzedék éve
A Magyar Diaszpóra Tanács javasolja, hogy 2025 a jövő nemzedék éve legyen. Egyebek között ezt tartalmazza a tanács XIII. ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyben rögzítették azt is, hogy támogatják Magyarország törekvését a béke elérésére a magyar nemzet és a magyar családok biztonsága, a közösen elért eredmények megvédése és a folytonosság biztosítása érdekében.
Az MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint tisztelettel és megbecsüléssel emlékeznek meg Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárról, aki egész életében az egységes magyar nemzet ügyét szolgálta. Életműve előtt fejet hajtva, elkötelezettek az általa végzett munka folytatására – fogalmaztak.
A tanács tagjai kiemelten fontosnak tartják a hétvégi magyar iskolákban zajló folyamatos, színvonalas munkát, és a 2024-ben ismét személyes jelenléttel megvalósult Hétvégi Magyar Iskolák Találkozója keretében létrejött szakmai módszertani hálózat további bővülését és erősödését.
Köszönetüket fejezik ki a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karával megvalósuló hatékony együttműködés által a diaszpórában oktató pedagógusoknak nyújtott szerteágazó szakmai támogatásért. Ennek keretén belül többek között online platform áll ingyenesen a pedagógusok rendelkezésére a jó gyakorlatok megosztásához. Üdvözlik, hogy ebben az évben akkreditált mesterkurzussal bővült a képzési kínálat.
A tanács tagjai reményüknek adnak hangot, hogy egyre több fiatalt szólítanak meg a hagyományosan sikeres diaszpóra programok, így a Diákok Határok Nélkül (Students Without Boundaries program – Magyarságismereti Mozgótábor) és a ReConnect Hungary – Magyar Birthright Program révén.
Bíznak abban, hogy a Külföldi Magyar Cserkészszövetség által szervezett, nagy népszerűségnek örvendő Diaszpóra iskolatábor program minél több új helyszínen segíti elő a magyar fiatalok identitáserősítését.
Örömüknek adnak hangot, hogy a 2021-ben magyar származású egyetemisták számára indult Diaszpóra felsőoktatási ösztöndíjprogram 2024-ben Nyári egyetem képzési elemmel bővült.
Támogatják továbbá a fiatalok anyaországhoz és Kárpát-medencéhez való kötődését erősítő programok folytatását, így a Rákóczi Szövetség Diaszpóra programjának működését.
Örömüknek adnak hangot, hogy 2024-ben megnövekedett ösztöndíjas létszámmal folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor-program, amelynek köszönhetően a diaszpórában élő magyar közösségek szervezeti élete tovább erősödik.
Üdvözlik a Hazaváró szolgáltatás eredményeit, a hazatérő családokat segítő rendszer zökkenőmentes és ügyfélbarát működését. Támogatják a szolgáltatás további fejlesztését, különös tekintettel közoktatási és felsőoktatási területeken.
Bátorítják a magyar közösségeket Klebelsberg Kuno születésének 150. és Jókai Mór születésének 200. évfordulójához kapcsolódó programok szervezésére és megtartására.
Fontosnak tartják az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójának méltó megünneplésére való felkészülést, megőrizve az ekkor kivándorolt magyarok örökségét.
Kiemelik a diaszpóra közösségek hídszerepét az anyaország és az őket integráló országok között.
Elkötelezettek a magyarság Szent István vetette alapokon nyugvó, határokon átívelő, a többi nemzet javát és gyarapodását is szolgáló egységének további erősítésében – olvasható a zárónyilatkozatban.
Klaus Iohannis román államfő és Marcel Ciolacu miniszterelnök is köszöntötte Románia magyar nemzetiségű lakosait pénteken, a magyar nemzeti ünnep alkalmából.
Az elnöki hivatal honlapján közzétett közleményben Iohannis elismerően szólt a magyar kisebbség hozzájárulásáról az ország demokratizálódásához, európai és euroatlanti integrációjához. Úgy értékelte: a történelem megmutatta, hogy a bölcsesség, a kölcsönös megismerés, az együttélés tapasztalata olyan erős hidakat épített a román többség és a magyar kisebbség között, amelyek minden kihívásnak ellenállnak.
Szerinte a múlt alapos ismeretére alapozva építhetnek a jövő nemzedékek egy európai jövőt azon a földön, amelyet teljes joggal nevezhetnek a magyarok is „otthonnak” saját anyanyelvükön.
„A civilizációk szimfóniájához hozzájáruló, büszkén vállalt hagyományai és öröksége, illetve kulturális, tudományos, szellemi és politikai személyiségeinek tevékenysége révén a magyar kisebbség a modern, sikeres és befogadó román társadalom megszilárdításának megbecsült támogatója” – idézte a román államfő üzenetét az Agerpres hírügynökség.
Iohannis jó egészséget és békét kívánt a kulturális sokszínűségre értékként tekintő Romániában élő magyar polgártársainak.
A bukaresti kormány honlapján pénteken nyilvánosságra hozott üzenetében Marcel Ciolacu miniszerelnök úgy értékelte: a románok és magyarok közös célja a jólét megteremtése, a korszerű és biztonságos kórházak, európai színvonalú iskolák, a gazdasági fellendülést szolgáló közlekedési infrastruktúra kiépítése.
„Az emberek megoldásokat, projekteket várnak tőlünk, nem ellenségeskedést. Az ország valamennyi megyéjében folytatni kell a beruházásokat, az erre szánt források volumenének tavalyi növekedése maradhat kivétel” – hangoztatta Ciolacu.
Úgy értékelte: a magyar kisebbség által lakott térségekben is csak közös munkával lehet fejlődést elérni etnikai hovatartozástól függetlenül.
Az állam kötelessége, hogy megőrizze minden etnikai közösség kultúráját és identitását, miközben biztosítja valamennyi polgára alapvető jogainak és szabadságainak tiszteletben tartását. Boldog ünnepet a romániai magyaroknak és a világ magyarságának! – zárta köszöntőjét a román miniszterelnök.
Dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, illetve a megyei tanács oktatási, tudományos, kulturális, egyházügyi, ifjúsági, sport-, nemzeti kisebbségi és információs bizottságának elnöke is, aki többek között a 2023-as év kihívásairól és az idei év prioritásairól számolt be. Elmondta, hogy a KMKSZ-frakció nehéz éven van túl, sajnos a 2023-as évben hatalmas veszteséget is szenvedett, hiszen váratlanul elhalálozott a frakció vezetője, Barta József, akit nagy tisztelet övezett a megyei tanácsban. Vezetése pedig a KMKSZ-frakció sokszor a mérleg nyelveként volt jelen a megyei tanács döntéseinél.
– Hogyan tudná összefoglalni a KMKSZ-frakció munkáját a megyei tanácsban az elmúlt évben?
– A 2023-as év sajnos szomorú eseménnyel ért véget, hiszen novemberben váratlanul elhunyt Barta József, a KMKSZ alelnöke, aki egyben a KMKSZ-frakció vezetője is volt a megyei tanácsban. József nagyon jól képviselte a kárpátaljai magyarok érdekeit a tanácsban, kiváló egyensúlyt tudott teremteni, erről a megyei tanácsban is hasonlóan gondolkodnak. Lételeme volt, hogy a mi érdekeinkben nap mint nap tegyen annak ellenére is, hogy nem dolgozott már a megyei tanácsnál. A megyében mindenki becsülte és elismerte, az év utolsó ülésén is megemlékeztünk róla, többen méltatták munkáját, tevékenységét. Elfogadtunk egy határozatot, miszerint a megyei ülésszak végéig azon a helyen, ahol ő ült, a következő ciklusig nem ülhet majd más.
A frakció a kialakult kérdésekben egységesen képviselte az ügyet. Elsősorban a kultúra, az oktatás volt a mi csapásvonalunk. Ezen belül 2023-ban is a kárpátaljai magyar érdekeket képviseltük, és megpróbáltuk kihasználni a lehetőségeket. Például amikor arról volt szó, hogy iskolabuszokról dönt a megyei tanács, akkor igyekeztünk az általunk képviselt kistérségek számára is iskolabuszt biztosítani, hogy el tudják látni a szükséges feladatokat. Igyekeztünk a saját kistérségeinkbe is vinni mindazokból a lehetőségekből, amelyeket a költségvetés lehetővé tett.
– Voltak-e vitás kérdések?
– Volt egy kérdés, amit én személyesen is negatívan éltem meg. A tavalyi évtől a megyei tanács fenntartása alá kerültek a kárpátaljai szakképző iskolák. Eddig ezek állami fenntartásúak voltak, és kijevi költségvetésből finanszírozták. Mivel teljesen átvette a tanács a fenntartást és az épületek tulajdonjogát is, így alapszabály-módosításra is sor került, s mint a megyei oktatási, kisebbségi bizottság elnöke megpróbáltam beemelni azt a módosítást az alapszabályba, hogy az ukrán oktatási törvénynek megfelelően, ahol lehet, ott a kisebbségek nyelvét is használhassák, ha erre van igény. Például a 9. osztály után induló szakközépiskolákban az általános ismereti tantárgyak nagy részét lehessen a kisebbségek nyelvén is tanítani, valamint ahol magyar nyelvű kisebbség van, ott magyar nyelvet és irodalmat tanulni. Egyébként húsz évvel ezelőtt ezek még működtek. Amikor ezt a módosító javaslatot benyújtottam, a megyei tanács sajnos leszavazta. Számomra ez érthetetlen, hiszen egy csónakban evezünk, ismerjük egymást. Mégis a tanács azt hagyta jóvá, hogy csak ukránul lehet a szakközépiskolában tanítani. Azt javasoltam, hogy a törvények figyelembevételével kell az oktatás nyelvét elfogadni. Azóta elfogadták a kisebbségi törvényt, most vissza lehetne erre térni, hisz a kisebbségeknél az oktatási folyamat nyelve is lehetne magyar. Más probléma nem igazán volt a tanácsban, hiszen sikerült konszenzusra jutnunk szinte minden kérdésben. Lehet, hogy ebben József személyisége és szerepe is benne volt. A jövőre nézve igyekszünk majd továbbra is helytállni.
– S ha már a jövőt említette, melyek az új kihívások a jövőt illetően?
– Ami most az egyik legfontosabb kérdés lesz az oktatás szempontjából, az az, hogy új szigorítások léptek életbe az óvóhelyek kapcsán. Az egy főre eső négyzetméter számát megemelték, korábban 0,6 négyzetméter volt, most 1,5 négyzetmétert kell biztosítani egy főre. Továbbá minden óvóhelyet légtisztító és szellőzőrendszerrel kell ellátni. Mindezek teljesítése olyan költségvetési vonzattal bír, melyet a kárpátaljai iskolák zöme – biztos vagyok benne – nem fog tudni teljesíteni. Tehát meg kell találni a költségvetésben, hogy ezt hogyan tudjuk segíteni majd. Azt javasoltam, hozzunk létre egy olyan projektet, amire pályázhatnak a kistérségek, hogy fel tudják újítani az óvóhelyeket. Ha ezzel nem foglalkozunk, akkor szeptemberben a kárpátaljai iskolák nagy része nem fog tudni jelenléti oktatásban kezdeni. Ezért javasoltam a megyei tanácsban, hogy ezzel mielőbb foglalkozzunk; úgy néz ki, hogy elfogadták a javaslatot, de pénzt még nem tettek mellé. A megyei tanácsnak, amióta a háború miatt több száz vállalat ide települt, azóta a költségvetésen felül is van jövedelme. Annak nagy részét csak a hadseregnek szoktuk felajánlani, s most is az összes pluszjövedelmet az ukrán hadseregnek ajánlotta fel a megyei tanács. De mivel ez is a háborúhoz kapcsolható kérdés, ezért a pluszjövedelemből a megyei tanács tudná finanszírozni a korszerűsítéseket. Kérdés az, hogy lesz-e hozzá politikai akarat.
Január 16-án a Mathias Corvinus Collegium oktatási központ beregszászi részlegének helyiségeiben munkamegbeszélésre került sor a térség magyar közösségének képviselőivel – közölte Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője.
Napirenden volt a Beregszászi járás közösségei működésének kérdése, különös tekintettel az állami kezdeményezések megvalósítására, a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek elhelyezésére és integrációjára, a vállalkozói tevékenységre, az egészségügyi, az oktatási és az infrastruktúrával kapcsolatos kérdésekre.
A találkozón részt vett Roman Szaraj, a megyei tanács elnöke, Bacskai József ungvári magyar főkonzul, képviselők, valamint civil szervezetek és vallási felekezetek képviselői.
[type] => post [excerpt] => Január 16-án a Mathias Corvinus Collegium oktatási központ beregszászi részlegének helyiségeiben munkamegbeszélésre került sor a térség magyar közösségének képviselőivel – közölte Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1705506300 [modified] => 1705506300 ) [title] => Beregszászban a regionális vezetők megbeszélést tartottak a megye magyar közösségének képviselőivel [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=100904&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 100904 [uk] => 100842 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 100843 [image] => Array ( [id] => 100843 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/419874849-393788366510720-4887730937469317638-n.jpg [original_lng] => 124404 [original_w] => 2048 [original_h] => 1366 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/419874849-393788366510720-4887730937469317638-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/419874849-393788366510720-4887730937469317638-n-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/419874849-393788366510720-4887730937469317638-n-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/419874849-393788366510720-4887730937469317638-n-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/419874849-393788366510720-4887730937469317638-n-1536x1025.jpg [width] => 1536 [height] => 1025 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/419874849-393788366510720-4887730937469317638-n.jpg [width] => 2048 [height] => 1366 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/419874849-393788366510720-4887730937469317638-n.jpg [width] => 2048 [height] => 1366 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1705499101:5 [views_count] => 6412 [_thumbnail_id] => 100843 [_edit_last] => 5 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_387633aa550c6467f219087bc8e78e67] =>
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
Tárgyalásra került sor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és a helyi önkormányzatok, nemzeti és vallási közösségek, valamint a katonaság képviselői között Beregszászban.
A hírt a Kárpátaljai Megyei Tanács Telegram-csatornáján olvashatjuk, továbbá Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke is nyilatkozott a megbeszélésről.
„A kárpátaljaiak és a megyei tanács képviselői meggyőzték az elnököt, hogy régiónkra mindig számíthat. Mind az ukránok, mind a magyarok a régióban egy nagy csapat, akik hisznek Ukrajnában, és segítik közelebb hozni a győzelmet. Most ez a legfontosabb. Megköszöntük az elnök munkáját” – közölte Volodimir Csubirko.
As Rosh Hashanah approaches, I met with leaders of Ukraine's Jewish communities, Rabbis from 26 Ukrainian cities, and Ukrainian warriors of Jewish origin.
I thanked them for their prayers, humanitarian assistance, and efforts to bring the Ukrainian victory closer. pic.twitter.com/YZLr5KE0jN
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 14, 2023
We must win this winter, overcome all difficulties, and ensure protection for our people.
We are working with partners to strengthen Ukraine’s air defense and our energy system. This week has brought many important decisions by Germany, Italy, Spain, the UK, the Netherlands, and… pic.twitter.com/0l4leGL6Yd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 6, 2023
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
Zelenskyy will arrive today on an official visit to Turkey
The presidential office said that Zelenskyy is scheduled to meet Erdogan to discuss the peace formula, the organization of the Peace Summit, the safety of navigation in the Black Sea, global food stability and the… pic.twitter.com/rcmP31YCw6
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben elmondja, hogy a központi vezetés szintjén tapasztalható a magyar közösség megértése és nyilvános támogatása.
„Jó jelzéseket kapunk a központi vezetőség képviselőitől a kárpátaljai magyar közösséggel kapcsolatban. Tarasz Kreminy nyelvi ombudsman tegnap nyilvánosan kijelentette, hogy az elmúlt években Kárpátalján nőtt az ukrán nyelvtudás szintje, példaként említette Beregszászt.
A tisztségviselő hangsúlyozta azt is, hogy térségünk magyarsága Ukrajna teljes jogú állampolgárai, akik ma a fegyveres erők soraiban, a rendőrségnél, az oktatási intézményekben és a helyi önkormányzati szervekben tevékenykednek közösségükért a konszolidáció érdekében.
A magyar közösség központi vezetési szinten való megértése és nyilvános támogatottsága nagy eredmény, amely azt jelzi, hogy jó irányba haladunk.
Biztos vagyok benne, hogy ezt közösen értük el, legfőképp azzal, hogy nyilvánosan kifejeztük álláspontunkat a magyar közösség manipulációjának megengedhetetlenségével kapcsolatban.
Készek vagyunk fejlődni, haladni, kommunikálni és előrehaladni. Csak időre és támogatásra van szükségünk.
Köszönet minden kárpátaljai magyarnak az összefogásért és a kitartásért. Köszönet a vezetőségnek minden szinten, hogy meghallgattak és támogattak minket” – olvashatjuk a bejegyzésben.
Ma a Kárpátaljai Megyei Tanács üléstermében került sor egy széleskörű találkozóra, amelyen a kárpátaljai magyar közösség képviselői mellett részt vettek a megyei tanács és a megyei katonai közigazgatás vezetői és képviselői is. A találkozó során Petei Judit, a megyei tanács képviselője felolvasta azt az indítványt, amit Volodimir Zelenszkijnek címeztek. Ebben többek között szó esett a közelmúltban a munkácsi kistérség területén történt magyarellenes kirohanásokról, ahol a kistérség vezetőjének jogtalan utasítására magyar nemzeti szimbólumokat, magyar nyelvű feliratokat távolíttattak el a zömében magyarlakta települések intézményeiről, és több oktatási intézmény magyar nemzetiségű vezetőjét is elmozdították tisztségéből, indokolatlanul. A helyi magyarság ebben, a térség egységének fenyegetettségét látja, amit egyes politikusok figyelemfelkeltés céljából provokálnak. Az e féle cselekedetek Ukrajna nemzetközi szinten történő hitelvesztéséhez is vezethetnek – hangzott el az indítványban. Barta József, a KMKSZ alelnöke kiemelte, hogy jelenleg több magyar nemzetiségű kárpátaljai honfitársunk is harcol a fronton, vállvetve az ukránokkal, a kárpátaljai magyarok is kiveszik a részüket a menekültek befogadásában és ellátásában, és mindent megtesznek a győzelemért és a háború mielőbbi befejezése érdekében. Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarok Ukrajna állampolgárai és az, aki ellenségeskedést kíván szítani az ukrán és a magyar emberek között, valójában a háborúra vágyik. De nem lesz háború, mert mi ezt nem fogjuk megengedni – hangsúlyozta a tanácselnök. Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója a maga részéről hozzátette, hogy nem fogja megengedni, hogy bárki is sértegesse a Kárpátalján élő nemzeti közösségeket és nem hagyja, hogy az ukrajnai magyarokat valaki manipulálásra és ellenséges propagandára használja. Mint fogalmazott, függetlenül attól, hogy ki milyen etnikai hovatartozással bír, Ukrajna Alkotmánya azonos polgári, politikai, szociális, gazdasági és kulturális jogokat biztosít mindenki számára.
A magyar közösség képviselői ma a Kárpátaljai Megyei Tanács üléstermében felhívást fogalmaztak meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz a közösségünket ért provokációk és sértések kapcsán.
Petei Judit megyei képviselő által felolvasott nyilatkozatban arról számoltak be, hogy a közelmúltban a Munkácsi kistérség területén a helyi vezető utasítására eltávolították a magyar nemzeti jelképeket azon települések intézményeiről, ahol a lakosság többsége magyarajkú, illetve politikai okokból elbocsátották az egyik magyar iskola igazgatóját is. Az egyes politikusok ilyen jellegű tetteiben a magyar közösség veszélyt lát a térség egységére nézve.
A magyarokat az is aggasztja, hogy az ilyen jellegű provokációk Ukrajna nemzetközi porondon való lejáratásához vezethetnek. Példaként felhozták a magyar médiában elindított dezinformációs kampányt Ukrajna és az ukrán hadsereg kapcsán. Tájékoztattak továbbá arról is, hogy az említett akciókat az ellenséges tömegtájékoztatási eszközök nem hagyták figyelmen kívül, és a propaganda felhasználta azt az Ukrajna elleni információs háborúban.
Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ügyvezető alelnöke felszólalásában elmondta, hogy a kárpátaljai magyar közösség képviselői az ukránokkal közösen védik Ukrajnát az ellenségtől, menedéket nyújtanak az otthonaikat elhagyni kényszerült személyeknek, s küzdenek a győzelemért. Elmondta azt is, hogy az itt élő magyar kisebbség számos képviselője halt meg Ukrajna függetlenségéért harcolva. A magyar nemzeti jelképek eltávolításával kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy azokat a közösséggel folytatott megbeszélés és a Munkácsi Kistérségi Tanács képviselőinek támogatása nélkül távolították el.
„1000 éven át az ukránok és magyarok együtt éltek és dolgoztak térségünk boldogulásáért. Senki előtt nem titok, hogy a magyarok és Magyarország a háború első napjaitól kezdve segítik a térséget és Ukrajnát. Aki instabilitást akar teremteni, az háborút akar. Aki ellenségeskedést akar szítani köztünk, az háborút akar. De háború nem lesz, mert azt nem engedjük meg” – mondta el beszédében Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke.
Az elnökhöz intézett felhívást Troski Viktor, az ukrán fegyveres erők 128-as dandárjának magyar nemzetiségű katonája, a fizikai és matematikai tudományok kandidátusa, Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán‒Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Fizika és Matematika Tanszékének docense is támogatta. „11 hónappal ezelőtt mi, különböző nemzetiségek képviselői harcolni indultunk mind a független Ukrajnáért, mind pedig az anyanyelvünkön való szabad kommunikáció jogáért. Háborús körülmények között a felhívásban említett cselekmények nem megengedettek” – jegyezte meg a katona.
Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője beszédében elmondta, hogy „míg mi az államot védjük, valaki megengedi magának, hogy megalázzon és irányítson egy különálló közösséget a hátországban. Nem engedjük meg Kárpátalja egyik nemzetiségi közösségét sem sértegetni, és nem engedjük, hogy az ukrán magyarokat manipuláció és ellenséges propaganda tárgyaként használják fel”.
A magyar nemzeti közösség jogait csorbító döntések megnehezítik az Ukrajna támogatása érdekében áldozatokat követelő döntések meghozatalát az elkövetkező időszakban Magyarországon – szögezte le Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanácsülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fő téma ezúttal is az ukrajnai háború volt. „Úgy látom, hogy hiába kezdődött új esztendő, a háborús attitűd nem változik, s ugyanaz a háborús hangulat uralkodik” – fogalmazott.
Erre példaként hozta fel, hogy Josep Borrell EU-s kül- és biztonságpolitikai főképviselő előterjesztette, hogy a blokk újabb 500 millió eurót fordítson az Európai Békekeretből ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, illetve 45 millió euróval járuljon hozzá az ukrán katonai kiképző misszió működéséhez.
„A mi álláspontunk egyértelmű: béke kell minél előbb […] Minél távolabb helyezkedik el valaki földrajzilag Ukrajnától, annál kevésbé érzi talán a háború hatásait közvetlenül, és ennélfogva talán annál kevésbé van jelen az elkötelezettség a béke mielőbbi megteremtése érdekében” – közölte Szijjártó Péter.
„Ellentétes az érdekeinkkel minden döntés, amely a háború meghosszabbításához vagy potenciális eszkalációjához vezethet, ezért nem tartjuk jó ötletnek a fegyverszállítások fokozását, ugyanakkor nem akadályozzuk az Európai Unió erre vonatkozó döntésének végrehajtását” – mondta.
Szijjártó Péter ezután felvetette az ukrajnai magyar nemzeti közösséggel szembeni koncentrált és súlyos támadások kérdését.
Élesen tiltakozott az ellen, hogy hirtelen, nagy számban és minden indoklás nélkül magyar nemzetiségű iskolaigazgatókat, pedagógusokat rúgnak ki, az intézeteket pedig arra kötelezik, hogy távolítsák el a magyar nemzeti jelképeket. Ezek mind-mind egy súlyos, koncentrált magyarellenes támadás jelei. „Mindez elfogadhatatlan, ezzel szemben nem csak nekünk, magyaroknak, hanem az Európai Uniónak is fel kell lépnie. Elfogadhatatlan, hogy ezt bárki kétoldalú kérdésként állítsa be” – tette hozzá.
A magyar külügyminiszter szerint Ukrajnának EU-tagjelöltként tiszteletben kell tartani a közösség szabályait, márpedig a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása közös érték és kötelezettség.
A miniszter hangsúlyozta, hogy arra számítottak, hogy a tagjelölti tárgyalások során majd javulni fog a nemzeti közösségek helyzete Ukrajnában.
„Ez lenne a logikus, ez lenne a helyes, ez lenne a szabályszerű, azonban nem ez történik” – jelentette ki, aláhúzva, hogy a decemberben elfogadott szabályok még rosszabb helyzetet teremtenek, ez pedig a súlyos jogi támadásokkal kiegészülve komoly aggodalmakra ad okot.
Úgy vélekedett, hogy a 2015-ben érvényes törvényekhez kellene visszatérni, a magyar nyelvű iskolák ellehetetlenítését pedig elfogadhatatlannak nevezte.
„A magyarság elleni koncentrált támadások és a magyarellenes lépések nagyon nehézzé teszik az elkövetkező időszak olyan döntéseit, amelyek Magyarországtól áldozatokat követelnek Ukrajna támogatása érdekében” – fogalmazott.
„Ezért azt várjuk Ukrajnától, hogy tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség jogait, […] és azt várjuk az Európai Uniótól is, hogy lépjen fel ebben az ügyben” – fűzte hozzá.
Szijjártó Péter az üggyel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: egyelőre úgy tűnik, hogy az ukránok nem vesznek figyelembe semmilyen figyelemfelhívást az európai államok részéről.
„Ukrajnának majd szüksége lesz olyan európai politikai döntésekre, amelyek nélkülünk nem fognak megszületni, és minél több jogot vesznek el a magyar nemzeti közösségtől, minél tovább húzzák azt, hogy visszaadják az egyszer már létezett nemzeti közösségi jogokat, annál nehezebb lesz nekünk otthon, Magyarországon meghozni olyan döntéseket, amelyek tőlünk áldozatokat követelnek” – szögezte le a magyar külügyminiszter.
[type] => post [excerpt] => A magyar nemzeti közösség jogait csorbító döntések megnehezítik az Ukrajna támogatása érdekében áldozatokat követelő döntések meghozatalát az elkövetkező időszakban Magyarországon – szögezte le Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszte... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1674550080 [modified] => 1674516889 ) [title] => Szijjártó: Támogatjuk Ukrajnát, de azt várjuk el hogy tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség jogait [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68334&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 68334 [uk] => 68390 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 42364 [image] => Array ( [id] => 42364 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8.jpg [original_lng] => 93633 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/szijjarto-peter-8.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1674557823:2 [_thumbnail_id] => 42364 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 3583 [translation_required_done] => 1 [_oembed_9bb27fb98449ef16ff9b53882fed213d] => [_oembed_time_9bb27fb98449ef16ff9b53882fed213d] => 1680985730 [_oembed_803082cae0da8705389131e0b563933f] =>
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh