Az Európai Unió azon kezdeményezésének részeként, hogy 2025-ben kétmillió lőszert szállít Ukrajnának, a tervezett mennyiség 80%-ára vonatkozó kötelezettségvállalásokat már deklarálták, jelentette be Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, számolt be az Ukrinform hírügynökség.
„Örömmel jelentem be, hogy a tervezett mennyiség 80%-át már deklarálták a Lőszer Kezdeményezés keretében. Természetesen még többet kell tenni ahhoz, hogy az év végére elérjük a 2 millió lőszerre vonatkozó célt” – jegyezte meg Kallas.
Hangsúlyozta, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja továbbra is az Európai Tanács napirendjének fő témái között szerepel, a közel-keleti helyzet elmérgesedése ellenére. Kallas elmondása szerint rendkívül fontos folytatni a nyomásgyakorlást az Oroszországi Föderációra, és ezzel egyidejűleg növelni az Ukrajna katonai támogatását.
„Kijevben naponta emberek halnak meg, mert Oroszország folytatja a bombázásokat. Nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra. Ezért támogatjuk a 18. szankciócsomagot. Katonai támogatást is kell nyújtanunk Ukrajnának” – tette hozzá a diplomata.
Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a védelmi miniszterek varsói csúcstalálkozója előtt kijelentette, hogy az európai országok már rendelkezésre bocsátották az Ukrajnának ígért lőszerek több mint felét – számolt be az Index a Reuters-re hivatkozva.
Jól mennek a dolgok. A segítséget minél hamarabb el kell juttatnunk Ukrajnának
– mondta Kaja Kallas.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban legalább 2 millió darab töltény beszerzését célzó, 5 milliárd euró mértékű támogatás szükségességéről beszélt. Ezzel kapcsolatban Kallas kijelentette, hogy vannak különböző javaslataik a folyamat felgyorsítására, illetve több ország bevonásával már át is lépték a kért mennyiség 50 százalékát.
Az ukrán védelmi minisztérium beszerzési ügynöksége szerződést kötött a német Rheinmetall védelmi konszernnel. Erről az ügynökség számolt be.
Közölték, hogy a 155 mm-es tüzérségi lövedékek szállítására vonatkozó szerződést decemberben kötötték meg.
„Fontos, hogy az ügynökség minden kritikus termékre kiterjessze a közvetlen szerződéskötést a világ vezető fegyvergyártóival, mivel ez növeli az ellátás megbízhatóságát. Őszintén hálásak vagyunk a Rheinmetallnak, hogy hozzájárultak az ukrán fegyveres erők ellátásához”, mondta Marina Bezrukova, a védelmi beszerzési ügynökség igazgatója.
Megjegyezték, hogy a lőszerszállításokat 2025 első felére tervezik. A lövedékek alkalmasak a legtöbb 155 mm-es fegyverhez, amelyekkel a fegyveres erők rendelkeznek.
Moszkva a mai napig tagadja azt, hogy fegyvereket kapna Észak-Koreától, a legtöbb nyugati elemző azonban egyetért abban, hogy az ázsiai diktatúra lőszert szállít Moszkvának. Most megjelent néhány fotó, ami alapján nagyon úgy néz ki, hogy messze nem csak ennyiről van szó.
Az eredetileg Telegramon megjelent fotón első ránézésre akár egy fura orosz BTR-szériába tartozó pszh is lehetne, a képet jobban megnézve azonban kiderül, hogy nem erről van szó.
A páncélos ugyanis egyértelműen egy 6 kerekű észak-koreai M2010-es, aminek a tetején egy fura felépítmény is helyet kapott, így derül ki, hogy egy Bulsae‒4-es rakétaindítóról van szó.
A Bulsae‒4-ről aránylag kevés biztos információ áll rendelkezésre, azt azonban lehet tudni, hogy egy helikopterek és páncélozott járművek kilövésére tervezett fegyverről van szó, ami hat darab, optikai kábellel irányított rakéta kilövésére alkalmas.
Phenjan izoláltsága miatt az észak-koreai fegyverek a nyílt piacon nem igazán érhetőek el, így lényegében bizonyossá vált az, hogy az ázsiai rezsim harcjárművekkel is támogatja az ukrajnai invázíót.
[type] => post [excerpt] => Moszkva a mai napig tagadja azt, hogy fegyvereket kapna Észak-Koreától, a legtöbb nyugati elemző azonban egyetért abban, hogy az ázsiai diktatúra lőszert szállít Moszkvának. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1722378600 [modified] => 1722360307 ) [title] => Nagyon úgy néz ki, hogy nemcsak lőszerrel segíti Moszkvát a világ legsötétebb diktatúrája [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=122992&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 122992 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 122993 [image] => Array ( [id] => 122993 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/haboru.jpg [original_lng] => 345212 [original_w] => 1500 [original_h] => 844 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/haboru-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/haboru-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/haboru-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/haboru-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/haboru.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/haboru.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/haboru.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1722349508:12 [_thumbnail_id] => 122993 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1499 [_oembed_b7823c25254356c0af0e1c6c0466eeb3] => [_oembed_time_b7823c25254356c0af0e1c6c0466eeb3] => 1735834598 [_oembed_715c63d73131b2565fb9a1fac76b6bb8] =>
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Szlovákia nyilvánosan ellenzi Ukrajna katonai támogatását. A szlovák gyártók által gyártott lövedékek ugyanakkor az ukrán hadsereg rendelkezésére állnak, számolt be a Bloomberg.
Szlovákia védelmi minisztere ragaszkodik a lőszergyártás jelentős növeléséhez. Idén várhatóan 125 ezer darab nagykaliberű lövedékek gyártanak, 2025-ben pedig ezt a számot 200 ezerre szeretnék növelni Szlovákiában.
Robert Kalinak védelmi miniszter elmondása szerint azonban a kormány nem tudja teljes mértékben ellenőrizni, hogy ezek a lövedékek hova kerülnek, mivel a vásárlók döntik el, mit kezdenek a beszerzett lőszerekkel.
A tisztségviselő azt is cáfolta, hogy a szlovák gyártmányú lövedékek Ukrajnának közvetlenül vagy harmadik feleken keresztül történő értékesítése ellentmond a kormány álláspontjának, amely ellenzi a Kijevnek nyújtott katonai segítségnyújtást.
„Politikai nyilatkozatunk kimondja, hogy nem adunk térítésmentes katonai támogatást Ukrajnának, mert ezzel támogatjuk a konfliktust. De nem korlátozzuk a védelmi gyártást, ha az támogatja a bruttó hazai terméket, mert ezzel Szlovákia érdekeit sértenénk” – mondta Kalinak.
Ukrajna lőszerrel való támogatásáról szóló cseh kezdeményezés már működik. Egy részük már a frontvonalon van, és segít a fegyveres erőknek az orosz megszállók elpusztításában – közölte Denisz Smihal miniszterelnök a cseh kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Smihal elmondása szerint csehországi látogatásának egyik pontja a fegyveres erők lőszerrel való ellátására vonatkozó cseh kezdeményezés volt. A Miniszteri Kabinet vezetője hangsúlyozta: az említett kezdeményezés már működik, az első 50 ezer lövedék már megérkezett Ukrajnába. Ezek a lőszerek segítettek az ukrán védelmi erőknek a fronton elfoglalt pozícióik javításában.
„Ez a kezdeményezés már működik – az első 50 000 lőszer már Ukrajnában van. Némelyikük már a frontvonalon pusztítja az orosz megszállókat. Jó kilátásaink vannak, és közös lőszergyártási projektekben is reménykedünk a jövőben” – mondta a kormányfő.
Emlékeztetőül, június végén Jana Csernohova, Csehország védelmi minisztere azt mondta, hogy a cseh kezdeményezés keretében az első lőszerszállítmány már megérkeztek Ukrajnába.
[type] => post [excerpt] => Ukrajna lőszerrel való támogatásáról szóló cseh kezdeményezés már működik. Egy részük már a frontvonalon van, és segít a fegyveres erőknek az orosz megszállók elpusztításában – közölte Denisz Smihal. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1721206380 [modified] => 1721194800 ) [title] => Smihal: a cseh kezdeményezés által biztosított lőszerek egy része már a fronton van [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=121916&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 121916 [uk] => 121883 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 121886 [image] => Array ( [id] => 121886 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/image-1.png [original_lng] => 958180 [original_w] => 1200 [original_h] => 650 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/image-1-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/image-1-300x163.png [width] => 300 [height] => 163 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/image-1-768x416.png [width] => 768 [height] => 416 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/image-1-1024x555.png [width] => 1024 [height] => 555 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/image-1.png [width] => 1200 [height] => 650 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/image-1.png [width] => 1200 [height] => 650 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/image-1.png [width] => 1200 [height] => 650 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1721184001:12 [_thumbnail_id] => 121886 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2190 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 508335548000 [_oembed_314c5585c19824e17c4bab0a8edad30e] => [_oembed_time_314c5585c19824e17c4bab0a8edad30e] => 1750240571 [_oembed_4fd8f629a253007c14c6372548ed1f32] => {{unknown}} [_oembed_5e31735fbd2b16ab5fd948f7450e4e8d] => {{unknown}} [_oembed_1174f4304db53a32a5d748dff1aa3dce] =>
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
Ukrajnának területei megvédése érdekében ugyanolyan mennyiségű tüzérségi lőszerrel kell rendelkeznie, mint Oroszországnak – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnök a PBS NewsHour amerikai közszolgálati csatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij az Egyesült Államok pénzügyi támogatásának fontosságát kommentálva kijelentette, hogy „e támogatás nélkül esélyünk sem lesz a győzelemre”. „Sokkal erősebbnek kell lennünk, mint amilyen az ellenség. A tüzérségi lövedékek aránya ma 1:10. Meg tudjuk-e tartani a pozícióinkat? Nem. Mindenesetre ezekkel a statisztikákkal nap mint nap szorítanak vissza minket” – tette hozzá.
Az elnök megjegyezte, hogy az Ukrajna által ellenőrzött területek teljes körű védelméhez az szükséges, hogy az ukrán hadseregnek ugyanolyan mennyiségű tüzérségi lőszere legyen, mint az oroszoknak. Emlékeztetett arra, hogy ma Ukrajna egy nagy hadsereg ellen harcol, amely nem törődik a katonáival. Ugyanakkor az ellenség korlátlan számú emberrel és sok lőszerrel rendelkezik – mutatott rá.
„Mondják meg, kérem, hogy harcoljunk ezekkel, ha nincs fegyverünk, amivel le tudnánk lőni őket? A repülőgépeik a Krímből szállnak fel, és több mint 300 kilométeres távolságból támadnak ránk. Lehet, hogy több mint 300, 400-500 kilométer, attól függően, hogy milyen mélyre céloznak a Krímből” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij, megjegyezte, hogy Ukrajnának van terve az Oroszország elleni háborúra, és azt is tudja, milyen fegyverekre van szüksége.
I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Németország 180 ezer tüzérségi lőszert küld Ukrajnának, összesen 576 millió euró értékben – jelentette be kedden a német védelmi tárca.
Berlin a Csehország által indított azon kezdeményezés keretében küld lőszert Ukrajnának, amely a világ különböző országaiból beszerzett mintegy 800 ezer lőszer finanszírozását biztosítaná Ukrajna számára – tette hozzá a tárca. A kezdeményezésben eddig összegyűlt lőszermennyiségnek eddig 40 százalékát adta Berlin.
Oroszország ukrajnai háborúja jelenlegi szakaszában az ukrán hadsereg egyik legnagyobb nehézségét a lőszerhiány jelenti, a szemben álló felek ugyanis egyre intenzívebben ágyúzzák egymást a mintegy ezer kilométer hosszú fronton.
Márciusban Boris Pistorius német védelmi miniszter 478 millió eurónyi, a cseh kezdeményezéstől független segélyszállítmányt jelentett be Ukrajna javára, a tárca szóvivője pedig ezzel kapcsolatban kedden rámutatott arra, hogy így a Kijevnek szánt berlini adományok összértéke meghaladja az egymilliárd eurót.
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Ukrajna túlélte a 2023 végén kezdődött hadianyag-válságot, részben saját maga által gyártott, változó hatótávolságú és teljesítményű drónok, valamint a nyugati szövetségesek segítségének köszönhetően.
Volodimir Zelenszkij elnök ezt a CBS csatornának adott interjújában közölte.
„Tisztában vagyunk vele, hogy tüzérségünk tartalékai szinte üresek voltak. A lőszerekről beszélek, decemberben” – mondta.
Az államfő elmondta, hogy Ukrajnában decemberben lőszerválság volt. A helyzetet ugyanakkor könnyítette, hogy az ország egy évvel korábban megkezdte a különböző hatótávolságú és teljesítményű drónok tömeggyártását.
I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
A holland védelmi miniszter Ukrajnába utazott, hogy hangot adjon országa támogatásának. Kajsa Ollongren lőszereket és drónokat is vitt magával, ezzel támogatva az ukrán hadsereget.
Hollandia 350 millió euró értékű, F–16-os harci repülőgépekhez szükséges lőszerekkel és korszerű felderítő drónokkal is ellátja Ukrajnát – jelentette be szerdán Kijevben Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter.
Ollongren kétnapos kijevi látogatásának végén a Reuters hírügynökségnek adott interjújában kijelentette: azért utazott Ukrajnába, hogy hangot adjon hazája szolidaritásának, és bejelentse az új katonai segélycsomagot.
Az Ukrajnát támogató országok úgynevezett Ramstein formátumban tartott értekezletén Ollongren minisztériumának közleménye szerint azt mondta: az összegből 150 millió eurót F–16-os vadászgépről is indítható levegő-föld rakéták, további 200 milliót pedig felderítő drónok beszerzésére szánnak.
Hollandia az idén kétmilliárd euró összegű katonai támogatást ígért az ukrán vezetésnek. Ennek jelentős részét lőszer- és drónbeszerzésekre fordítják. Dánia, Hollandia és az Egyesült Államok emellett a várakozások szerint már a nyáron leszállít tucatnyi F–16-ost Ukrajnának, miután ezek az országok megalkották az ehhez szükséges pilótaképző programot, és adományként felajánlottak repülőgépeket is a célra. Ollongren Kijevben úgy nyilatkozott, hogy elsőként a dán repülőgépek érkeznek majd, de még az idén követik őket a holland gépek is. „Meglehetősen biztos vagyok abban, hogy már a nyáron elkezdjük az F–16-osok leszállítását” – hangsúlyozta a holland tárcavezető.
Ottawa több mint 40 millió kanadai dollárral segíti azt a cseh kezdeményezést, amelynek keretében lőszereket szereznek be harmadik országokból Ukrajnának – közölte kedden Bill Blair védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a kanadai hozzájárulás több ezer darab tüzérségi lőszer beszerzését teszi lehetővé Kijevnek.
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP