Emmanuel Macron francia elnök kétnapos tárgyalásba kezdett a Nemzetgyűlésbe bejutott pártokkal az új miniszterelnök személyéről.
A BBC beszámolója szerint péntek délelőtt Macron az Új Népfront néven választási szövetségbe tömörült baloldali pártok vezetőivel találkozott, akik közös miniszterelnök-jelöltben is megállapodtak egy párizsi tisztviselő, a 37 éves Lucie Castets személyében.
A mostani találkozó az első tárgyalás volt azóta, hogy az Új Népfront a július 7-i rendkívüli nemzetgyűlési választások során relatív többséget szerzett. Bár a Macron-párti Gabriel Attal kormánya a választás után nem sokkal lemondott, ügyvezető kabinetként irányította az országot a párizsi olimpia ideje alatt.
Macront az alkotmány szerint semmi nem köti, hogy a legnagyobb parlamenti erő jelöltjét nevezze ki miniszterelnöknek, ugyanakkor ha a kormányfő nem bírja az 577 fős nemzetgyűlés abszolút többségének támogatását, bizalmatlansági indítvánnyal könnyedén leváltható.
Az elnöknek ezért célszerű olyan politikust kinevezni, aki mögött a törvényhozók legalább fele felsorakozik, a július 7-i választás nyomán azonban egy nagyon töredezett Nemzetgyűlés jött létre, ahol egyik nagy erőnek sincs meg az abszolút többsége.
Lucie Castets az Új Népfront négy fő pártja – az Engedetlen Franciaország, a szocialisták, a kommunisták és a zöldek – vezetőjének társaságában érkezett Macronhoz. A tisztviselő azt mondta, emlékeztetik arra az elnököt, hogy tartsa tiszteletben a választási eredményeket, és hozza ki az országot abból a bénultságból, amibe került.
Macron péntek délután saját pártszövetsége, az Együtt vezetőivel, illetve a jobbközép köztársaságiakkal is találkozott, majd hétfőn a Marine Le Pen-féle radikális Nemzeti Tömörüléssel folytat tárgyalásokat a kormányalakításról.
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…