Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Párizsban felszólította a nemzetközi partnereket, hogy egyenlően kezeljék az hosszú távú ukrajnai békét fenyegető kihívásokat – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán államfő Emmanuel Macron francia elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij kifejtette, hogy Ukrajna partnereinek ereje és egysége a világban nemcsak a háború befejezésének gyorsaságát fogja meghatározni, hanem azt is, hogy meddig nem lesznek új konfliktusok a régióban. „Minél erősebb a világ közös álláspontja az ilyen kérdésekben, annál tovább tart a béke. És ez nemcsak Ukrajnán, hanem Európa és az Egyesült Államok egységes álláspontján is múlik” – jegyezte meg, nyilvánvalóan az Egyesült Államokra utalva, amely Donald Trump béketervét akarja keresztülvinni, még az európaiak véleményével ellentétben is.
Az ukrán elnök azt is hangsúlyozta, hogy alapvető fontosságú a vonatkozó nemzetközi megállapodások előkészítésén folyó munka. Célja a hosszú távú béke, és minden partnernek világosan meg kell értenie az ezzel a folyamattal járó kihívásokat és kockázatokat – tette hozzá. „Az elvi álláspont most egy megfelelő megállapodás előkészítése. Nem csak az a kérdés, hogy mikor ér véget a háború, hanem az is, hogy mennyi idő múlva lesz egy újabb háború” – mutatott rá. Volodimir Zelenszkij ezért felszólította a nemzetközi partnereket, hogy tegyenek egységes intézkedéseket és alkalmazzanak stratégiai megközelítést annak érdekében, hogy a háború utáni béke fenntartható és tartós legyen.
Az orosz külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Oroszország többször is határozottan kinyilvánította elkötelezettségét „az államok és az internetszolgáltatók kibertérben tanúsított felelős magatartásának” egyetemes szabályai és elvei kidolgozása mellett.
A világ a kiberanarchiába való süllyedés veszélyét kockáztatja, ha nem dolgoznak ki és nem fogadnak el egyetemes magatartási kódexet – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön az MGIMO Egyetemen tartott Digitális nemzetközi kapcsolatok 2022 című konferencián – írja a TASZSZ.
Minden politikus, aki tisztában van a felelősségével, és minden szakember ezen a területen jól tudja, hogy az internet szabályozására vonatkozó egyetemes megállapodások nélkül a világ a kiberanarchiába való süllyedés veszélyét kockáztatja. Nem túlzás azt állítani, hogy ennek következményei katasztrofálisak lehetnek a világgazdaságra és a nemzetközi biztonságra, valamint százmilliók elemi mindennapi kényelmére és jólétére nézve – jelentette ki Lavrov.
Oroszország benyújtotta az ENSZ-hez az informatikai és kommunikációs technológiák területén a bűnözés elleni küzdelemről szóló globális egyezmény tervezetét. „Eltökélt szándékunk, hogy az internet szabályozásának igazságosabb és kiegyensúlyozottabb nemzetközi rendszerét szorgalmazzuk” – mondta a külügyminiszter.
Teljesen egyértelmű, hogy az oroszok jóléte közvetlenül függ a kommunikációs technológiák széles körű bevezetésétől a mindennapi életben. Különös figyelmet kell fordítani a digitalizációs folyamatokra és ellenőrzésére, kiegyensúlyozására és a konkrét helyzetekhez való alkalmazkodására – mondta Lavrov.