Joe Biden távozó amerikai elnök hétfőn előzetes kegyelemben részesített több családtagot, azzal érvelve, hogy indokolatlan és politikai szándék vezérelte vizsgálatok céltáblájává válhatnak – számolt be róla a Világgazdaság.
A Fehér Ház mindössze percekkel Trump beiktatása előtt tette közzé a kegyelmekről szóló nyilatkozatot, amikor az újonnan megválasztott elnök már a Capitolium rotundájában készült felesküdni az Egyesült Államok következő vezetőjeként.
Biden kegyelmet adott
testvérének, James Bidennek;
James feleségének, Sara Jones Bidennek;
fiatalabb húgának, Valerie Biden Owensnek;
Ezeknek a kegyelmeknek a kiadása nem értelmezhető úgy, hogy elismernénk bármilyen jogsértést az érintettek részéről, ahogy azok elfogadása sem tekinthető annak beismeréseként, hogy bármilyen bűncselekményt elkövettek volna – idézte Biden nyilatkozatát a CNBC.
Joe Biden amerikai elnök előzetes kegyelemben részesítette a Capitolium elleni támadást vizsgáló bizottság tagjait, valamint Mark Milley-t, az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának korábbi parancsnokát és az amerikai járványügyi hatóság volt vezetőjét, Anthony Faucit is.
Csaknem 2500, kábítószerrel kapcsolatos, nem erőszakos bűncselekménnyel kapcsolatban elítélt személy büntetését enyhítette Joe Biden amerikai elnök pénteken.
Ezzel az intézkedésével Biden rekordot döntött abban, hogy elnökként ő adott kegyelmet vagy büntetéscsökkentést a legtöbb elítéltnek. Közlése szerint döntéseinek hátterében az a szándék állt, hogy semmissé tegye azokat az aránytalanul hosszú büntetéseket, amelyek helyett hasonló esetekben a jelenleg hatályos jogszabályok és bevett gyakorlatok alapján enyhébb büntetés járna.
„Ezzel a lépéssel történelmi hibákat tudunk kijavítani, és korrigálhatjuk az egyenlőtlenségeket az ítélkezésben” – hangsúlyozta Biden közleményében, hozzátéve, hogy hivatali idejének hátralevő napjaiban még további elítéltek kegyelmi vagy büntetéscsökkentési kérelmét fogja megvizsgálni.
Az amerikai elnök decemberben egyetlen döntéssel nagyjából 1500 elítélt büntetését enyhítette, ami az amerikai politika- és jogtörténet legkiterjedtebb, egyszeri kegyelmi döntése volt.
Ugyancsak decemberben a szövetségi bíróság által halálra ítélt 40 bűnöző közül 37 esetében változtatta meg az ítéletet életfogytiglani szabadságvesztésre. Ez utóbbi rendeletről a január 20-án hivatalba lépő Donald Trump azt mondta, hogy elnökként azonnal vissza fogja vonni.
December elején Joe Biden saját fiát, Hunter Bident is kegyelemben részesítette két bűncselekmény ügyében, valamint mentesítette minden, 2014. január 1-je és 2024. december 1-je között tett cselekményének jogkövetkezménye alól.