Karanténba vonult szerdán a hét vezető ipari hatalom (G7) londoni külügyminiszteri értekezletének indiai küldöttsége, köztük az indiai külügyminiszter, miután a delegáció két tagjának koronavírus-szűrési lelete pozitív lett.
India nem tagja az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Németország, Olaszország és Franciaország alkotta G7-országcsoportnak, de Ausztráliához, Dél-Koreához és Dél-Afrikához hasonlóan meghívott vendégként jelen van a júniusi délnyugat-angliai G7-csúcsértekezletet előkészítő kétnapos londoni külügyminiszteri tanácskozáson.
Az értekezletet – amely a G7-külügyminiszterek első személyes találkozója az elmúlt két évben – szigorú járványvédelmi intézkedések közepette tartják; ezek közé tartozik, hogy mindegyik résztvevőnek minden egyes nap koronavírus-tesztet kell végeztetnie. Ezeken a szűréseken derült ki, hogy az indiai küldöttség két tagja fertőzött.
Szubrahmanjam Dzsaisankar indiai külügyminiszter szűrővizsgálatának lelete a londoni G7-tanácskozás szervezőinek szerdai tájékoztatása szerint negatív lett, de a teljes indiai küldöttséggel együtt ő is elkülönítésbe vonult és az értekezlet szerdai zárórendezvényein csak videókapcsolat révén vesz részt.
Szubrahmanjam Dzsaisankar szerdai nyilatkozatában úgy fogalmazott: előző este hozták tudomására, hogy kapcsolatba került olyanokkal, akiknél felmerülhet a koronavírus-fertőzöttség lehetősége. Az indiai külügyminiszter közölte: elővigyázatosságból és másokra tekintettel döntött úgy, hogy a londoni G7-találkozó további eseményein virtuális módon vesz részt.
Dzsaisankart kedden fogadta Priti Patel brit belügyminiszter, de az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) szerdai tájékoztatása szerint ezen a kétoldalú találkozón is rendkívül szigorú járványmegelőző – mindenekelőtt távolságtartási – intézkedések voltak érvényben, így e hivatalos esemény résztvevőinek az indiai külügyminiszteren kívül nem kell karanténba vonulniuk.
A G7-értekezlet helyszínén, a brit kormány patinás londoni rendezvényközpontjában, a Buckingham-palota szomszédságában emelkedő Lancaster House-ban is úgy rendezték be a plenáris ülésekhez kialakított tárgyalóhelyiséget, hogy a küldöttségek ne érintkezzenek egymással közvetlenül. A tárgyalóasztalnál a delegációk tagjait három oldalról térelválasztó plexi veszi körül, és a résztvevők folyamatosan maszkot viselnek.
MTI
[type] => post [excerpt] => Karanténba vonult szerdán a hét vezető ipari hatalom (G7) londoni külügyminiszteri értekezletének indiai küldöttsége, köztük az indiai külügyminiszter, miután a delegáció két tagjának koronavírus-szűrési lelete pozitív lett. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1620242100 [modified] => 1620235596 ) [title] => G7 - Karanténba vonult a londoni értekezlet indiai küldöttsége két tag pozitív koronavírus-tesztje miatt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=22949&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 22949 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 22950 [image] => Array ( [id] => 22950 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/g7.jpg [original_lng] => 507149 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/g7-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/g7-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/g7-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/g7-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/g7.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/g7.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/g7.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1620224797:10 [_thumbnail_id] => 22950 [_edit_last] => 10 [views_count] => 3493 [_oembed_90042abf99498dc60a339c86adefe67e] => [_oembed_time_90042abf99498dc60a339c86adefe67e] => 1622324431 [_oembed_b907f7c28e0b5c582ff27e9cc1edf8da] =>
A Minisztertanács javasolta, hogy a kijevi székhelyű minisztériumok és más végrehajtó szervek térjenek át a távmunkára. Az ajánlás a fővárosban bevezetésre kerülő szigorú karanténnal van összefüggésben – közölte Oleh Nyemcsinov, miniszterelnökséget vezető miniszter Telegram-csatornáján.
„2021. március 20-án a Technogén, Környezetvédelmi és Vészhelyzetek Állami Bizottsága úgy döntött, hogy 2021. március 23-án 00:00 órától Kijev városát a vörös karanténzónába sorolják. Ennek kapcsán, az ukrán miniszteri kabinet rendkívüli ülése határozatot fogadott el, miszerint a Kijev városában található minisztériumok és más végrehajtó testületek dolgozói többségét ajánlatos távmunkára átvezetni” – áll a nyilatkozatban.
A döntést a kormány március 22-i rendkívüli ülésén hozták meg.
It is here, in war-torn Kyiv, that history is being made. It is here, that freedom fights against the world of tyranny. It is here that the future of us all hangs in the balance. EU supports UA, which can count on the help of its friends - we brought this message to Kyiv today. pic.twitter.com/Us7k9xTq5f
NEW: We are re-opening the British Embassy in Kyiv, with our Ambassador @MelSimmonsFCDO returning to the city shortly. Thank you to Melinda and your team for your hard work and resilience. We stand with Ukraine ???? pic.twitter.com/PpnRNWN1vt
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Our Congressional Delegation was honored to meet with @ZelenskyyUa in Kyiv to salute his leadership and courage, to commend the Ukrainian people for their outstanding defense of Democracy and to say that we are with you until victory is won. pic.twitter.com/zkc588Qcrv
Ukraine's president Zelenskiy has just published video of Nancy Pelosi in Kyiv. "We believe we are visiting you to say thank you for your fight for freedom," she said. "Your fight is a fight for everyone. Our commitment is to bet here for you until the fight is done."
The embassy team is back where we belong: in @Kyiv, supporting #Ukraine and its heroic citizens as they defend the freedom of their country and freedom in #Europe. Слава Україні! pic.twitter.com/agKbvofrB7
After a nine hour long trip by train, we arrived in Kyiv. Looking forward to productive meetings with Ukrainian leaders to discuss ways to strengthen security and stability in the region and helping people on the ground. #ItsAboutPeople#OSCE2023pic.twitter.com/bpUw5lCZ5s
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő felszólította a helyi önkormányzatokat, hogy dolgozzanak ki egy tervet az állampolgárok és a vállalkozók támogatására a járványhelyzet miatt bevezetett szigorított karanténkorlátozások kompenzálása érdekében.
„A mai nap folyamán a technogén-ökológiai és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottságok szigorított intézkedéseket vezetnek be egyes régiókban. Úgy vélem, hogy ezen intézkedések nem vezethetők be „tilalom van, de támogatás nincs” formában, vagyis pénz nincs, bírjátok ki alapon” – közölte az elnök.
Emlékeztetett arra, hogy 2021 januárjában a kormány széleskörű támogatási tervet dolgozott ki a lockdown idejére.
„Egyenes pénzügyi támogatás a vállalkozók és dolgozók számára, támogatás a gyerekek után, ideiglenes munkanélküliség esetén, adómentesség és sok más” – mondta el. Leszögezte, hogy ezen támogatások kiutalásáról azon helyi önkormányzatoknak kell gondoskodni, ahol bevezették a vörös zónára vonatkozó intézkedéseket. Ígéretét tette, hogy a helyi önkormányzatok által elkülönített támogatást a központi kormány megduplázza.
Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke bejelentette, a kormányon belül a szigorúbb karantén bevezetését vitatják, de még nincs pontos dátum. A kabinet a hétvégi karantén hatását veszi majd támpontnak, közölte Facebookon Smihal.
A kormány nyilvános vitát indított a karantén esetleges szigorításáról.
„Ami a szigorúbb karantén bevezetését illeti. Ezen a terven valóban dolgozunk, de ez a B terv, ha a „hétvégi” karantén nem működik. Nyilvános megbeszélést indítottunk erről a B tervről, hogy az egész ország megértse. Szeretnénk, ha lépéseink egyértelműek és kiszámíthatóak lennének az emberek és a vállalkozások számára” – írta a kormányfő.
Ezzel kapcsolatban ezen a héten megbeszéléseket tartottak polgármesterekkel, az üzleti élet képviselőivel, és az egyházakkal. A helyi hatóságok pedig felméréseket végeznek a járványellenes szabályok szükségességéről.
„Napi szinten konzultálunk az epidemiológusokkal és infektológusokkal. Minden egyes régiók helyzetét elemezzük. Mindezt azért tesszük, hogy egy közös, kiegyensúlyozott és mindenki által támogatott tervet dolgozzunk ki. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: a szigorúbb karantén bevezetésének most még nincs dátuma” – tette hozzá Smihal.
Volodimir Zelenszkij aláírta a törvényt, melynek értelmében a bankok nem szabhatnak ki bírságot a hitelfizetőkre az országban bevezetett karantén ideje alatt. A Legfelső Tanács még június 16-án megszavazta a törvényt.
Az Elnöki Hivatal közleménye szerint a hitelt felvevő személyeket nem bírságolhatják meg az elmaradásokért a karantén ideje alatt és annak befejezését követő 30 napon.
Május 4-én a Miniszteri Kabinet ülésén úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a karantént május 22-ig, azonban több szabályon is enyhítenek majd.
Denisz Smihal miniszterelnök azzal magyarázta a döntést, hogy a vállalatoknak kell adni egy hetet a működésük beindítására. A rendelet értelmében május 11-től a következő objektumok megnyitását tervezik:
parkok, terek és pihenőhelyek;
szépségszalonok és fodrászatok;
a kávézók és éttermek szabadtéri teraszai (a helyi önkormányzat korlátozhatja azok működését);
kávézók (elvitelre történő szolgáltatással);
különböző helyiségben lévő, nem élelmiszeripari termékeket forgalmazó üzletek;
gyermekruhát és gyermekcipőt árusító boltok;
ügyvédi és közjegyzői irodák;
múzeumok és könyvtárak;
fogorvosi rendelők;
háztartási cikkek javításával foglalkozó műhelyek;
a csoportos edzésekre szolgáló helyiségek (profi csapatok számára).
Mindezek mellett a miniszterelnök megjegyezte, hogy a karantént május 22-ig meghosszabbítják, s figyelni fogják a járvány terjedését világszerte.
A Miniszteri Kabinet ülésével egyidejűleg az Elnöki Hivatalban is megbeszélést tartottak, melyen tárgyaltak az ország karantén alól történő fokozatos feloldásáról. A Kabinet már dolgozik egy tervezeten, mely segít majd a vállalkozóknak és a fogyasztóknak a karantén biztonságos befejezésében. „Be kell tartanunk a korlátozási intézkedéseket május 11-ig, hiszen az állampolgárok egészsége a legfontosabb. A stabil helyzet és az, hogy nem kritikus a betegek száma, csakis az időben bevezetett karanténintézkedéseknek köszönhető. Azonban mivel a vállalatoknak fel kell készülni a beindulásra – feltölteni az árucikkeket, fertőtleníteni a helyiségeket, figyelmeztetni a személyzetet –, az országban már ezen a héten megkezdjük a felkészülést mi is” – mondta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Tervezik továbbá a nyári terek és vendéglátó-ipari létesítmények megnyitását is, azonban azok működéséről a helyi önkormányzat dönt majd.
Ukrajna gazdaságának fellendítéséhez szükség van a karanténintézkedések enyhítésére, azonban a járványügyi helyzet romlásának esetén ismét bevezethetők.
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
Ukrajnában május 11-e után úgynevezett adaptív karantént fognak alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a helyi hatóságokra bízzák, hogy hol kell érvényben hagyni a karantént és hol kell azt feloldani.
https://youtu.be/Nc4VLDVggIM
A korlátozások feloldása után is kötelező lesz azonban a szájmaszk viselése és a másfél méteres távolságtartás is. A kormány már döntött a termelői piacok újranyitásáról, de folyamatosak lesznek a könnyítések. Denisz Smihal miniszterelnök bejelentette, hogy a következő kormányülésen döntenek a nem létfontosságú üzletek, a kávézók, a fodrászatok megnyitásáról.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök elmondása szerint az országban bevezetett korlátozások fokozatos megszüntetése segít kontrollálni a járványhelyzetet.
„Számos üzenetet kapok azzal kapcsolatban, hogy gyorsítsuk meg Ukrajna karantén alól való feloldási folyamatát. Teljesen megértem a kérést. Azonban tisztában vagyok azzal is, hogy a kormány felelős az ukrán állampolgárok életéért és egészségéért. Május elejére várjuk a járvány tetőzését, ezen túl kell esnünk, hogy megkezdjük a korlátozások megszüntetését” – olvashatjuk a miniszterelnök Facebook-oldalán.
Elmondása szerint világszerte jelenleg háromféle módon kezelik a járványhelyzetet. Az első és egyben legdurvább forgatókönyvet Törökországban és Szingapúrban figyelhetjük meg, ahol bezártak minden intézményt, s a lakosság számára kijárási tilalmat vezettek be. A miniszterelnök úgy véli, ez semmiképp nem megoldás Ukrajna számára. A második – Smihal szavaival élve liberális – megoldás Svájc példája, ahol az emberek visszatértek a megszokott életükhöz és minden intézményt megnyitottak. Ezzel egyidejűleg az országban már több mint 18600 beteget regisztráltak, a halálos áldozatok száma meghaladta a 2100-at, ami az ötszöröse az ukrajnai adatoknak.
„A harmadik szcenárium szerint nem kell választani az egészség és a gazdaság között, hanem be kell vezetni az adaptív karantént, új társadalmi normákra való áttéréssel, ahogy azt a legtöbb országban is teszik, mint például Csehország és Lengyelország, ahol a megbetegedések dinamikája hasonló országunkéhoz” – jelentette ki a miniszterelnök.