Idén nyáron a NATO leszögezte, hogy Ukrajna mindenképpen a szövetség tagja lesz, és jelenleg is folynak a tárgyalások a csatlakozás megközelítéséről – jelentette ki szerdán Julianna Smith az Egyesült Államok NATO-nagykövete online sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a nagykövet Volodimir Zelenszkij elnök Ukrajna NATO-meghívásával kapcsolatos mai kijelentésére reagálva elmondta: „A meghívással kapcsolatban úgy gondolom, hogy a NATO álláspontja nagyon egyértelmű volt. Idén nyáron, a 75. évfordulós csúcstalálkozón kijelentettük, hogy Ukrajna visszafordíthatatlan úton halad a tagság felé, és Ukrajna a szövetség tagja lesz.”
„Most még nem tartunk azon a ponton, ahol a szövetség arról beszélhetne, hogy rövid távon meg kell lépni a meghívást. De mint mindig, továbbra is folytatni fogjuk a konzultációkat ukrán barátainkkal, hogy megvitassuk velük, hogyan viszonyulhat ehhez a kérdéshez a szövetség” – hangsúlyozta Julianna Smith.
Nem biztos, hogy Ukrajnát meghívják az Észak-atlanti Szövetség tagjának a NATO közelgő washingtoni, július 9-11-i csúcstalálkozóján – jelentette ki Julianna Smith, az Egyesült Államok NATO-nagykövete, számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai diplomata azt mondta: „A nyári csúcstalálkozóval kapcsolatban nem várom el, hogy a szövetség ebben a szakaszban meghívót küldjön (Ukrajnának – a szerk.).” A szavai szerint a 2023-as vilniusi csúcs után a NATO-szövetségesek szorgalmasan dolgoztak annak érdekében, hogy Ukrajna végrehajtsa a szükséges hazai reformokat, hogy közelebb kerülhessen az euroatlanti integrációhoz. „És továbbra is elsődleges figyelmet fordítunk arra, hogy támogassuk őket folyamatos küzdelmükben, és biztosítsuk, hogy győzni tudjanak a csatatéren” – tette hozzá Julianna Smith.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy idén Washingtonban tartják a NATO jubileumi csúcstalálkozóját. Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője megjegyezte, hogy Ukrajna történelmi döntésre vár a csúcstalálkozón a tagsági meghívással kapcsolatban.
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc