Spanyolország 817 millió euró értékű katonai, pénzügyi és humanitárius erőforrásokat egyesítő segélycsomaggal támogatja Ukrajna védelmének megerősítését és az ország újjáépítését – jelentette ki Pedro Sanchez miniszterelnök. A spanyol kormányfő kedden Madridban fogadta Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt.
A dél-európai ország kormányfője elmondta: 300 millió euró értékben új védelmi felszereléseket biztosítanak Ukrajnának, 100 millió euróval a NATO PURL programjához járulnak hozzá, amely légvédelmi rendszerek gyorsított beszerzését finanszírozza az Egyesült Államokból.
A segélycsomag katonai része tartalmaz továbbá 40 rakétát Iris-T légvédelmi rendszerekhez, egy 215 millió eurós támogatást az Európai Bizottság SAFE programján drónellenes rendszerek, kereső és légi megfigyelő radarok gyártásának finanszírozására.
Németország több mint 2 milliárd euró értékű katonai támogatást nyújt Ukrajnának, a segély célja Ukrajna légvédelmének megerősítése – jelentette be szerdán Boris Pistorius német védelmi miniszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Der Standard című osztrák lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Pistorius a brüsszeli Ramstein formátumú találkozón jelezte, hogy Ukrajna különösen nagy értékű, mintegy 2 milliárd euró értékű katonai segélycsomagot kap. Ez magában foglalja a Patriot légvédelmi rendszerekhez való rakétákat, radarrendszereket, valamint nagy pontosságú irányítású tüzérségi lőszert.
Németország két IRIS-T rakétarendszert is szállít Ukrajnának, nagyszámú irányított rakétával felszerelve. Várhatóan páncéltörő fegyvereket, kommunikációs berendezéseket és modern kézifegyvereket is szállítanak. „Az ukrajnai csatatéren zajló jelenlegi eseményeknek meg kell erősíteniük elszántságunkat Ukrajna további támogatására” – jegyezte meg a miniszter.
Pistorius szerint Oroszország nem mutat semmilyen szándékot az Ukrajna elleni háború befejezésére, és a kudarcait békés ukrán városok elleni csapásokkal próbálja leplezni. Ugyanakkor az ukrán fegyveres erők jelentősen lassítják az orosz katonák előrenyomulását. Pistorius azt is elmondta, hogy német becslések szerint Oroszország mintegy 300 000 katonát veszített az év eleje óta.
Olaf Scholz német kancellár hétfőn az ukrán fővárosban új katonai segélycsomagot jelentett be Kijevnek, az év végéig Ukrajna Iris-T légvédelmi rendszereket, Leopard harckocsikat és egyebeket kap – számolt be az rbc.ua hírportál a Die Rheinpfalz című német lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a német újság arról tájékoztatott, hogy Scholz a kijevi látogatása során Volodimir Zelenszkij elnökkel áttekintette az Oroszország elleni védelemben használt drónokat. A pilóta nélküli légi járművek között elsősorban a Helsing cég német drónjai voltak. Ugyanettől a cégtől további 4000 darab csapásmérő drónt szállít Németország Ukrajnának az év végéig.
Ezenkívül a katonai támogatási csomag a következőket tartalmazza: két Iris-T légvédelmi rendszer, tíz Leopard 1A5 alapharckocsi, 60 db M84 és M80 gyalogsági harcjármű és páncélozott harcjármű, 600 irányítatlan és 500 irányított rakéta.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
Németország a védelmi segítségnyújtás részeként további két rövid és közepes hatótávolságú IRIS-T légvédelmi rendszert – SLM-et és SLS-t – biztosít Ukrajnának, az átadásnak még a folyó év vége előtt meg kell történnie – jelentette be kedden Christian Freuding vezérőrnagy, a német védelmi minisztérium Ukrajnával foglalkozó különleges osztályának vezetője, számolt be az rbc.ua hírportál az Rp.pl lengyel híroldalra hivatkozva.
A jelentés szerint a német védelmi minisztérium képviselője kijevi újságírókkal folytatott beszélgetése során elmondta, hogy országa „a következő napokban és hetekben” átadja Ukrajnának a légvédelmi rendszer adatait. „A következő IRIS-T SLM (közepes hatótávolságú) és SLS (rövid hatótávolságú) rendszereknek a következő napokban és hetekben – karácsony előtt – kell megérkezniük Ukrajnába” – tette hozzá.
Freuding ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Németország támogatása Ukrajnának „karácsony után és február 23-a, a németországi szövetségi választások tervezett időpontja után is folytatódik”. Elmondta azt is, hogy az elmúlt napokban Németország tüzérségi tarackokat, harckocsikat és Marder páncélosokat szállított Ukrajnának, valamint elindította a csapásmérő drónok programját.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Németország a védelmi segítségnyújtás részeként további két rövid és közepes hatótávolságú IRIS-T légvédelmi rendszert – SLM-et és SLS-t – biztosít Ukrajnának, az átadásnak még a folyó év vége előtt meg kell történnie – jelentette be kedden Christ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1732697340 [modified] => 1732651343 ) [title] => Németország az év végéig két IRIS-T légvédelmi rendszert ad át Ukrajnának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=133563&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 133563 [uk] => 133566 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 133564 [image] => Array ( [id] => 133564 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/legvedelem.jpg [original_lng] => 46412 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/legvedelem-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/legvedelem-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/legvedelem.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/legvedelem.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/legvedelem.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/legvedelem.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/legvedelem.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1732645649:8 [_thumbnail_id] => 133564 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2603 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 508371221000 [_oembed_4afa990552f89d198780c22643affdec] =>
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Ez év végéig az ukrán hadsereg további két légvédelmi rendszert kap – egy-egy Iris-T SLM és SLS rendszert.
Németország egy hét alatt két Iris-T légvédelmi rendszert szállított Ukrajnának. Ezt az ukrajnai különleges vezérkar főnöke, Christian Freuding vezérőrnagy mondta az RND-nek adott interjúban.
„A múlt héten leszállítottunk két Iris-T SLM és SLS légvédelmi rakétarendszert. Ez év végéig további két légvédelmi rendszert fogunk szállítani” – mondta.
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
A TRML-4D radar körülbelül 1500 célpont gyors észlelését és követését teszi lehetővé 250 kilométeres sugarú körben.
A német Hensoldt fegyvergyártó hat darab TRML-4D radart szállít a fegyveres erőknek a légvédelem erősítésére. A cég ezt a napokban jelentette be.
„A Hensoldt szenzorspecialista további hat nagy teljesítményű TRML-4D radarját szállítja Ukrajnának a légvédelem megerősítésére. Hat radar kerül leszállításra még ebben az évben egy több mint 100 millió eurós rendelési csomag részeként” – áll a sajtóközleményben.
Ismeretes, hogy a fegyveres erők TRML-4D-t használnak az IRIS-T SLM közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerekkel kiegészítve. Ez a radar a legújabb AESA (Active Electronically Scanned Array) radartechnológián alapul.
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Massive Russian missile attack on Ukraine this morning, primarily targeting the energy system. Russia aims to deprive us of energy. Instead, we must deprive it of the means of terror. I reiterate my call for the urgent delivery of 20 NASAMS, HAWK, or IRIS-T air defense systems.
Egy IRIS-T légvédelmi rakétarendszerrel és egy tucat Gepard önjáró légvédelmi gépágyúval tervezi megerősíteni Németország az ukrán gabonaszállító-kikötők védelmét – tudta meg a Bloomberg.
A fegyverrendszerek főleg Ukrajna Románia melletti, Dunaparti kikötőit fogják majd védeni. Ez a korridor fontos szerepet játszik az ukrán gabona exportjában, mióta az oroszok blokád alatt tartják a Fekete-tengert.
Németország eddig két IRIS-T rakétarendszert küldött Ukrajnának, a harmadikat még le kell gyártani, ezért valószínű, hogy ez leghamarabb is valamikor a jövő év elején érkezik meg az ostromlott országba. A Gepardok ugyanakkor várhatóan már az év végén Ukrajnába kerülnek.
A transzfer hírét a német kormány hivatalos csatornákon keresztül még nem erősítette meg.
Az IRIS-T egy kifejezetten modern és hatékony légvédelmi rakétarendszer, kiválóan alkalmas még az olyan, nehezen detektálható és elfogható célpontok ellen is, mint az orosz Kalibr-cirkálórakéták. Legnagyobb hátránya, hogy rendkívül drága, egyetlen rakéta körülbelül 400 ezer euróba, azaz 150 millió forintba kerül.
A Flakpanzer Gepard egy kései hidegháborús önjáró légvédelmi gépágyú, 2 darab 35 milliméteres Oerlikon-gépágyúval van felszerelve, az ukránok főleg lassan mozgó, nagy hatótávolságú drónok (pl. Sahed / Geran) használják őket.
Mindkét fegyverrendszerrel nagyon elégedettek a kezelők, ugyanakkor ímmel-ámmal lehet arról olvasni, hogy a lőszerhiány akut problémává kezd válni esetükben is.