Egy maratoni futás mezőnyét is kitehetnék, annyian indulnak Iránban az elnökválasztáson: 592-en jelöltették magukat – közölte az adatot szombaton, a regisztráció utolsó napjának végén a perzsa ország választási irodája.
Külön érdekesség, hogy az aspiránsok között 40 nő is van. Maga a voksolás bő egy hónap múlva, június 18-án lesz a 83 millió lakosú országban, amelyben 13. alkalommal tartanak elnökválasztást. A mezőny népes, ám valószínűleg megritkul, mivel mindegyik jelöltet ellnőrzi Irán legfőbb jogi testülete az Őrök Tanácsa – amely afféle alkotmánytanács -, és a megfeleltek névsorát majd május 27-én teszi közzé.
Az alkotmány kimondja feltételként, hogy a jelöltnek iráni nemzetiségűnek, büntetlen előéletűnek, 40 és 70 év közöttinek, továbbá vezetői feladatok ellátásához kellően megfontoltnak kell lennie. Mindemellett kikötés, hogy higgyen az iszlám köztársaság alapelveiben és hivatalos vallásában.
A jelenlegi elnök Haszan Róháni nem szerepel a jelöltek között, mivel két ciklus után már nem indulhat újra a tisztségért.
A komoly jelöltek közül mindegyik keményvonalas, kivéve Mohszen Hasemi Rafszandzsánit, a négy éve elhunyt korábbi elnök, Akbar Hasemi Rafszandzsáni legnagyobb fiát, aki jelenleg a teheráni városi tanács tagjaként tevékenykedik, és egyértelműen a reformerek közé sorolják az elemzők.
A tervezett urnazárás ismételt meghosszabbítását „a szavazópolgárok özönével” indokolta az iráni belügyminisztérium – írja az MTI.
Lezárult Iránban péntek este a parlamenti választás, miután három alkalommal is meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását, hogy több választópolgárnak biztosítsák a voksolás lehetőségét. Az eredetileg helyi idő szerinti hat órára tervezett urnazárás ismételt meghosszabbítását „a szavazópolgárok özönével” indokolta az iráni belügyminisztérium.
Az iráni hatóságok korábban mintegy 50 százalékosra becsülték a választói részvételt, amely 2016-ban 62 százalék, 2012-ben pedig még 66 százalék volt. A közel-keleti országban a törvényhozó hatalmat az egykamarás, 290 tagú Medzslisz-e Sura-e Iszlami (Iszlám Tanácskozó Gyűlés) gyakorolja, amelynek 285 tagját közvetlenül, négy évre választják, a maradék öt képviselői helyet a kisebbségeknek tartják fenn. Elemzők szerint a reformer jelöltek jelentős részének kizárása miatt a keményvonalas politikusok lehetnek a választások esélyesei. A parlamenti választásokkal egy napon megválasztják a Szakértők Tanácsát is. A 88 vallási vezetőből álló testület feladata Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetőjének a kiválasztása.