Ukrajna számára a Herszon felszabadítására irányuló hadművelet a korábbi háborúk fordulópontjainak analógiáját jelenti, az ukrán fegyveres erők sikere megerősítette az ukránok győzelmébe vetett bizalmat – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerinte az elnök azt írta: „a csapataink felszabadító hadművelete Herszonban Ukrajna számára a múlt számos csatájának analógiája, amelyek a háborúk fordulópontjává váltak. Olyan változásokat jelképeztek, amelyek után az emberek már tudták, kié lesz a győzelem, bár még harcolniuk kellett érte.”
Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Herszon felszabadulása után az ukránok még jobban bíznak az Oroszország feletti jövőbeni győzelemben.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy november 11-én az ukrán hadsereg bejelentette, hogy csapatai bevonultak Herszonba, miután az oroszok elhagyták a várost. Később Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka arról számolt be, hogy szeptember eleje óta tartott a város felszabadítására irányuló hadművelet.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
A háború fordulópontjának tekinti Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrán hadsereg herszoni felszabadító hadműveletét, amely szerinte Ukrajna győzelméhez fog vezetni.
„Herszon országunk déli részének egyik legfontosabb városa, és az egyetlen regionális központ, amelyet Oroszországnak február 24-e után sikerült elfoglalnia. És most Herszon már szabad. Mit jelent ez? Védelmi erőink felszabadító hadművelete Ukrajna számára analóg a múlt számos csatájával, amelyek fordulópontot jelentettek a háborúkban. Olyan változásokat jelképeztek, amelyek után az emberek már tudták, kié lesz a győzelem, bár még küzdeni kellett érte. Ilyen volt például a D-Day, a szövetségesek partraszállása Normandiában (a második világháború idején). Ez még nem volt pont a gonosz elleni küzdelem végén, de már meghatározta az események egész menetét. Pontosan ezt érezzük most. Most, hogy Herszon szabad” – fogalmazott Zelenszkij kedden a G20-csúcs résztvevői előtt videoösszeköttetésen keresztült mondott beszédében. Az ukrán elnök egyébként G19-nek nevezte beszédében a csúcsértekezletet, jelezve, hogy szerinte a G20-országcsoportban nincs helye Oroszországnak. Mihajlo Podoljak, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Twitteren kijelentette, hogy Oroszországnak el kell veszítenie a háborút, büntetést kell kapnia és politikai átalakuláson kell átesnie. A jelenlegi formájában ugyanis nem létezhet tovább – vélekedett a tisztségviselő. „Nem kell félni az igazságtól. Oroszország nem maradhat fenn tovább jelenlegi formájában és a jelenleg uralkodó elittel. Oroszországnak veszítenie kell, meg kell büntetni őt a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyása miatt, és politikai átalakuláson kell keresztülmennie” – fejtette ki Podoljak. Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára meggyőződését fejezte ki, hogy az ukrán elnök béketervét maradéktalanul és az ütemtervnek megfelelően végrehajtják. Zelenszkij a G20-csúcson hozta nyilvánosságra tíz pontba szedett békefeltételeit. „Oroszországnak nem szabad az időt vesztegetnie. Minél tovább szabotálja a Kreml Zelenszkij elnök békefeltételeit, annál katasztrofálisabb lesz a Kreml helyzete, és annál keményebb lesz Ukrajna álláspontja” – mutatott rá Danyilov a Twitteren közzétett bejegyzésében.
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
Az orosz csapatok kivonása a megszállt Herszonból „rendkívüli győzelem” Kijev számára – mondta Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, írja a Bloomberg.
Hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre nem erősítette meg Oroszország azon kijelentését, miszerint kivonja csapatait a Dnyeper folyó nyugati partjáról Herszon megyében.
„De úgy tűnik, hogy az oroszok végrehajtották ezt a kivonást. És úgy tűnik, az ukránok rendkívüli győzelmet arattak, amikor az egyetlen megyeszékhelyet, amelyet Oroszország ebben a háborúban elfoglalt, most újra ukrán fennhatóság alá helyezték” – mondta.
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren gratulált Ukrajna állampolgárainak Herszon felszabadításához.
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
„Gratulálok Herszon Ukrajnához való visszatéréséhez, ez egy fontos lépés a szuverén jogok teljes visszaállítása felé vezető úton” – írta a francia elnök.
Hozzátette: Franciaország továbbra is támogatja az ukrán férfiakat és nőket.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
Ще одна найочікуваніша Перемога Збройних Сил ?? – звільнення Херсона! Сподіваюся, що свою відпустку влітку 2023-го проведу на Херсонщині. Увесь світ віддає гідну шану тим, хто мужньо боронить і звільняє рідну землю. Вічна пам'ять полеглим! ? Херсонський річковий порт 2019 р. pic.twitter.com/qf4ToTMTs5
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
Massive "49.3" protests in France after Macron forces through pension reforms by using article 49.3, which effectively enables the government to dissolve any opposition. The French aren't having it. This could spell the end for the Macron dictatorship. pic.twitter.com/cjRRJMbeQD
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
Anka Feldhusen, Németország ukrajnai nagykövete lelkesen reagált Herszon megye jobb parti részének a felszabadulására a Twitteren, bejelentve, hogy Herszonban készül tölteni a szabadságát – közölte szombaton a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint a német diplomata azt írta: „az ukrán fegyveres erők régóta várt győzelme Herszon felszabadítása! Remélem, hogy 2023 nyarán Herszon megyében töltöm a szabadságomat. Az egész világ kellő tisztelettel adózik azoknak, akik bátran védik és szabadítják a saját területüket, a szülőföldjüket. Örök emlék az elesetteknek!” Anka Feldhusen a bejegyzéséhez egy 2019-ben Herszonban készült fotót is mellékelt.
Ще одна найочікуваніша Перемога Збройних Сил 🇺🇦 – звільнення Херсона! Сподіваюся, що свою відпустку влітку 2023-го проведу на Херсонщині. Увесь світ віддає гідну шану тим, хто мужньо боронить і звільняє рідну землю. Вічна пам'ять полеглим! 📷 Херсонський річковий порт 2019 р. pic.twitter.com/qf4ToTMTs5
Az orosz megszállás alól felszabadított terület nagysága Ukrajna déli részén már több mint háromezer négyzetkilométert tesz ki.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban fotók kezdtek megjelenni a közösségi médiában arról, ahogy az ukrán fegyveres erők egységei bevonulnak Herszonba. Később a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya megerősítette, hogy az ukrán hadsereg veszi át az irányítást Herszon felett. Péntek este Volodimir Zelenszkij elnök megerősítette a város felszabadulásával kapcsolatos információkat.
Ще одна найочікуваніша Перемога Збройних Сил ?? – звільнення Херсона! Сподіваюся, що свою відпустку влітку 2023-го проведу на Херсонщині. Увесь світ віддає гідну шану тим, хто мужньо боронить і звільняє рідну землю. Вічна пам'ять полеглим! ? Херсонський річковий порт 2019 р. pic.twitter.com/qf4ToTMTs5
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
Ще одна найочікуваніша Перемога Збройних Сил 🇺🇦 – звільнення Херсона! Сподіваюся, що свою відпустку влітку 2023-го проведу на Херсонщині. Увесь світ віддає гідну шану тим, хто мужньо боронить і звільняє рідну землю. Вічна пам'ять полеглим! 📷 Херсонський річковий порт 2019 р. pic.twitter.com/qf4ToTMTs5
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
Nem vagyunk hűtőszekrény, kizárt, hogy befagyasztjuk a háborút Herszon felszabadulása után – jelentette ki pénteken Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO-titkár az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta, hogy az ukrán hadseregnek nem áll szándékában megállítani Ukrajna felszabadítását a megszállás alól, és nem fogja befagyasztani a háborút. „Nem fagyaszthatunk be semmit. Nem vagyunk hűtőszekrény. Időjárástól, évszaktól függetlenül fel kell szabadítanunk a területeinket. Nem hagyhatunk ki egyetlen megállót sem, mert ott vannak az embereink, látjuk, hogy szenvednek” – mutatott rá.
„Az elnök által az ukrán fegyveres erők elé kitűzött feladat egyszerű és világos: az ukrán területek felszabadítása a megszállás alól. És ez meglesz, csak idő kell hozzá” – hangsúlyozta Olekszij Danilov.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója kijelentette, hogy az orosz vezetése megpróbálja befagyasztani a háborút, és tárgyalóasztalhoz ültetni Ukrajnát, mivel az orosz hadsereg kimerült.
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
Ще одна найочікуваніша Перемога Збройних Сил ?? – звільнення Херсона! Сподіваюся, що свою відпустку влітку 2023-го проведу на Херсонщині. Увесь світ віддає гідну шану тим, хто мужньо боронить і звільняє рідну землю. Вічна пам'ять полеглим! ? Херсонський річковий порт 2019 р. pic.twitter.com/qf4ToTMTs5
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км. 1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
A Pentagon mindent arra összpontosít, hogy az ukrán fegyveres erők számára biztosítsa mindazt, amire most szükségük van Herszon felszabadításához és a csatatéren – jelentette ki Patrick Ryder tábornok az amerikai védelmi minisztérium szóvivője keddi washingtoni sajtótájékoztatóján, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint a szóvivő hangsúlyozta, hogy Egyesült Államok hatóságai arra törekednek, hogy az ukrán fegyveres erők rendelkezzenek mindennel, ami ahhoz szükséges, hogy sikeresen felszabadítsák Herszont olyan körülmények között, amikor a megszállók megkezdték a védelmi erődítmények megerősítését az elfoglalt területeken.
„Arra koncentrálunk, hogy biztosítsuk nekik (az ukrán fegyveres erőknek – a szerk.) azt, amire a csatatéren jelenleg szükségük van a sikerhez” – emelte ki a Pentagon szóvivője arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy miként kommentálná a Herszon körzetében tett orosz erőfeszítéseket a védelmi pozíciók megerősítésére. „Igen, tudjuk, hogy az oroszok erősítik a védelmüket – mondta Patrick Ryder, megjegyezve, hogy ennek ellenére az ukrán fegyveres erők továbbra is jelentős nyomást gyakorolnak az orosz erőkre.
[type] => post
[excerpt] => A Pentagon mindent arra összpontosít, hogy az ukrán fegyveres erők számára biztosítsa mindazt, amire most szükségük van Herszon felszabadításához és a csatatéren – jelentette ki Patrick Ryder tábornok az amerikai védelmi minisztérium szóvivője ked...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1667993760
[modified] => 1667991782
)
[title] => Amerika mindent megad az ukrán hadseregnek Herszon felszabadításához
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=62168&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62168
[uk] => 62173
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 57060
[image] => Array
(
[id] => 57060
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/pentagon-usa-446092.jpg
[original_lng] => 459861
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/pentagon-usa-446092-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/pentagon-usa-446092-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/pentagon-usa-446092-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/pentagon-usa-446092-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/pentagon-usa-446092.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/pentagon-usa-446092.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/pentagon-usa-446092.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1667990340:8
[_thumbnail_id] => 57060
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2144
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_af87f33d18fcbe8baab9c9b1946f59d0] =>
[_oembed_time_af87f33d18fcbe8baab9c9b1946f59d0] => 1668184813
[_oembed_437047f7bddf4895695fcd70014a68a4] =>
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Az ukrán fegyveres erők ismét ellenőrzésük alá vonhatják Herszont, mert hatékonyan és módszeresen dolgoznak – nyilatkozta Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter, adta hírül az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a Pentagon vezetője elmondta: „úgy gondolom, hogy megvan rá a lehetőségük. És ami a legfontosabb, az ukránok hisznek abban, hogy lehetőségük van rá.” Szerinte Ukrajnának lehetősége van Herszon visszavételére, mert a munkájuk módszeres és eredményes.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Lloyd Austin ezt ugyanazon a napon nyilatkozta, amikor a herszoni orosz kollaboránsok lehetővé tették, hogy az orosz hadsereg kivonulhasson a Dnyeper bal partjáról. Ugyancsak a mai napon eltűnt az orosz zászló eltűnt a Heszon Megyei Állami Közigazgatási Hivatal épületének a homlokzatáról.
A kiadvány arról is beszámolt, hogy az orosz megszállók Herszonból a Dnyeper bal partjára helyezték át az igazgatási központjukat. Jelenleg a közigazgatásuk a megszállt Szkadovszkban található.
Arról is szóltak hírek a napokban, hogy az oroszok erőszakkal kilakoltatják azokat a lakosokat, akik Herszon megyében, a Dnyeper mentén élnek.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc