Elhúzódó tüntetések és zavargások után megalakult kedden a Hasszán Diáb vezette új libanoni kormány – jelentette be Michel Aun libanoni elnök hivatala, miután a Hezbollah síita szervezet és szövetségesei megállapodást kötöttek az új kabinetről.
Az új kormányfő ígéretet tett: kabinetje foglalkozni fog a tüntetők követeléseivel, s kivezeti az országot a gazdasági válságból. Bejelentette, hogy első külföldi útja az arab világ országaiba fog vezetni, különösen a Perzsa(Arab)-öböl menti államokba.
Diáb a szakértői kormányát olyan mentőcsapatnak nevezte, amely gyorsan, de nem kapkodva fog a jelentős gazdasági és pénzügyi nehézségekkel megbirkózni.
A polgárháború (1975–1990) vége óta a legsúlyosabb gazdasági válságát élő Libanonban október 17. óta tüntetnek a korrupció és a megszorítások miatt, aminek következtében lemondott Szaad Haríri miniszterelnök. A mélységesen eladósodott ország azóta gyakorlatilag cselekvőképes kormány nélkül maradt.
Az elnök decemberben a Hezbollah síita szervezet támogatását élvező Hasszán Diáb akadémikust, korábbi oktatásügyi minisztert bízta meg kormányalakítással. A Bejrúti Amerikai Egyetem 60 éves távközlésimérnök-professzora most egy húszfős, túlnyomó részben szakértőkből álló kabinetet fog vezetni, amelynek tagjai a helyi muszlim és keresztény közösségek támogatását élvezik.
Mivel a miniszterek nem a pártok küldöttei, teljesül az egyik központi követelésük a tüntetőknek, akik a teljes politikai vezetés lemondását sürgették. Emellett az ország történetében első alkalommal egy nő vezeti majd a védelmi minisztériumot, és ugyanő tölti be a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Megalakult kedden a Hasszán Diáb vezette új libanoni kormány – jelentette be Michel Aun libanoni elnök hivatala, miután a Hezbollah síita szervezet és szövetségesei megállapodást kötöttek az új kabinetről. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1579691640 [modified] => 1579654526 ) [title] => Megalakult az új libanoni kormány [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=1404&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 1404 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 1405 [image] => Array ( [id] => 1405 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/libanon.jpg [original_lng] => 54890 [original_w] => 1068 [original_h] => 801 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/libanon-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/libanon-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/libanon-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/libanon-1024x768.jpg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/libanon.jpg [width] => 1068 [height] => 801 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/libanon.jpg [width] => 1068 [height] => 801 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/libanon.jpg [width] => 1068 [height] => 801 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1579647327:12 [_thumbnail_id] => 1405 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3371 [_oembed_d8daed18082fc7555c20d890473f33e4] => [_oembed_time_d8daed18082fc7555c20d890473f33e4] => 1582234131 [_oembed_9536aa6c2a93c57623e1d54d3d1a29e2] =>
Kabinet komt vanavond bijeen om toeslagenaffaire te bespreken. Op de agenda staat rapport Ongekend onrecht van de Parlementaire ondervragingscommissie Kinderopvangtoeslag en de kabinetsreactie. Wordt dat rapport de reden dat kabinet zijn ontslag indient? https://t.co/qmpjF36l4w