Hamarosan javasolni fogja a kormánynak a szerb elnök, hogy dolgozza ki a halálbüntetés visszaállítására vonatkozó törvényt, a parlamentnek pedig azt, hogy fogadja el.
Aleksandar Vučić erről az Informer televízióban beszélt a Szabad Magyar Szó beszámolója szerint, emlékeztetve, hogy nem először szorgalmazza a halálbüntetés visszavezetését.
„Annak idején nyilvánosan is szorgalmaztam, és megkértem Szerbia kormányát, hogy az Európa Tanáccsal és másokkal együtt vizsgálja meg, lehetséges-e újra bevezetni a halálbüntetést anélkül, hogy jogi és politikai következményekkel kellene szembenéznünk, hogy emiatt ne büntessenek meg bennünket” – fogalmazott a beszámoló szerint.
Mint mondta, ezt most írásban teszi meg, hogy amikor megalakul az új kormány, vitassa meg az ügyet, és terjessze a büntetőtörvénykönyv ez irányú módosítását a parlament elé. Szavaiból kiderült, hogy a visszaállítás ellenzőinek az érveit is indokoltnak és észszerűnek tartja a tévedés lehetősége miatt.
Amikor viszont nincs kétség a bűncselekmény elkövetőjét illetően, hatékony elrettentő erő lehet a halálbüntetés – mondta az államfő.
#BREAKING Serbian President Aleksandar Vucic stated today that he is considering running for prime minister and plans to resign as president, a move that could take place within the next three months. pic.twitter.com/TM4G4UzQgt
— The National Independent (@NationalIndNews) June 10, 2026