Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezte Guido Crosetto olasz védelmi miniszter, aki szerint a hibrid háború fenyegetése miatt több ezer magasan képzett biztonsági szakértőre van szükség Olaszországban.
Crosetto bejelentette, hogy az önkéntes katonai szolgálat működését a védelmi tárca a fegyveres erőkkel közösen dolgozza ki. Első lépésben a kormánypártok vitatják meg a javaslatot, majd a parlament elé terjesztik.
„Nem vagyunk felkészülve arra a valóságra, amelyben jelenleg élünk. Fegyveres erőink alapvető feladata mostanáig a békemissziók biztosítása volt, most viszont a hivatásos katonák munkáját újfajta és szükség esetén aktiválható szaktudással kell segíteni: olyan civilekre van szükségünk, akik ha kell, készen állnak segíteni hazájuk védelmében” – jelentette ki Crosetto.
A miniszter a tengeri és űrbiztonságnak szentelt római konferenciára küldött üzenetében szerdán hangoztatta, hogy a hibrid háború fenyegetése Olaszország életének minden szintét érinti az energetikai és technológiai szektortól kezdve a közlekedési infrastruktúrán át az információszolgáltatásig.
Úgy vélte, a védekezéshez minőségi ugrásra van szükség, első lépésben több mint ezer, napi 24 órában rendelkezésre álló szakértőre, számukat ötezerre akarják növelni.
A miniszter hozzátette, hogy a hibrid háború ellen nemzeti központot akarnak létrehozni. Elmondta, hogy 2025 első felében 53 százalékkal emelkedett a kibertámadások száma. Megjegyezte, hogy az energia ma már nem csak gazdasági, hanem nemzetbiztonsági tényezőnek számít, amely az ipari versenyképességet valamint a lakosság mindennapjait ugyanúgy befolyásolja.
„Hozzáférhető és biztonságos energia nélkül nincsen versenyképesség, növekedés és foglalkoztatás” – hangoztatta Crosetto.
Emlékeztetett, hogy az energiabiztonság terén egyre jelentősebb szerep jut a tengereknek, amelyek fenekén lesznek az új technológiai, ipari és gazdasági kihívások. Kiemelte, hogy a Földközi-tenger mélyén több mint kétezer-ötszáz kilométer hosszú gázvezeték fekszik, ami négyezer fölé emelkedik majd az EastMed projekttel. Róma kormányügynökséget hozott létre a tengeralatti biztonság, amelyet a következő tizenöt évben több mint 8 milliárd euróval támogatnak.
Isabella Rauti védelmi államtitkár szerdán bejelentette, hogy az olasz kormány olyan fegyvernemek közti gimnázium bevezetését tervezi, amely a fegyveres erők számára akar képezni katonai és civil munkatársakat.
Guido Crosetto olasz védelmi miniszter azt hangoztatta, hogy „Ukrajna el fog jutni oda, hogy döntenie kell, mennyit képes visszaszerezni az elveszített területeiből, és mennyit veszíthet még, ha folytatja a háborút” – írja az MTI.
Hozzátette, ez olyan döntés, amelyet egyedül az ukrán nép hozhat meg.
„Az esetleges területlemondásról Kijev dönt, és sem Oroszország, sem a nemzetközi közösség nem kötelezheti erre Ukrajnát” – mondta a védelmi tárcavezető. Crosetto úgy vélte, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már „nyitást mutatott” a kérdésben, és „Ukrajna valószínűleg belemegy majd a területvesztésbe”.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kormányának védelmi minisztere azt követően nyilatkozott, hogy az olasz sajtóban részletek jelentek meg az ismert újságíró, Bruno Vespa Világvége című könyvéből. A csütörtökön megjelenő kötetben Guido Crosetto szintén az ukrajnai háborúról beszél, hangsúlyozva, hogy Ukrajna számára lehetetlenség visszaszerezni a 2014-ben és a 2022 februárja óta elveszített területeket.
„Oroszország soha nem fog engedni belőlük, és Ukrajnának magától nem lesz ereje visszaszerezni őket, még a mi segítségünkkel sem. Vlagyimir Putyin sem hátrálhat, mivel az elfoglalt területeket alkotmánymódosítással orosznak kiáltotta ki, tehát azokról nem tárgyalhat” – mondta Guido Crosetto.
Kifejtette, az ukránokra vár a döntés, hogy „mi számít nagyobb áldozatnak, a területekről való lemondás vagy a véres háború folytatása, ami még rosszabbra fordulhat”.
Ami a halálos áldozatokat illeti, Guido Crosetto tudomása szerint 52 ezer ukrán veszítette életét, miközben orosz oldalon a halottak száma meghaladja az egymilliót. „A különbség az, hogy az ukránok ismerik veszteségüket, az orosz népnek fogalma sincsen róla” – mondta a védelmi miniszter.
Nem állunk készen semmilyen katonai támadásra sem Oroszország, sem bármilyen más ország részéről – jelentette ki Guido Crosetto olasz védelmi miniszter hétfőn, és minél előbbi nemzetközi béketervet sürgetett az ukrajnai háború befejezésére.
Guido Crosetto úgy vélte, a lakosság nem szívesen hall a védelem szükségességéről, de „az a feladatunk, hogy országunk számára megteremtsük a védekezés feltételeit esetleges támadással szemben”.
A római kormány védelmi minisztere megjegyezte, hogy nem feltétlenül Oroszországra gondol, hanem akármilyen katonai agresszióra. „Nem állunk készen sem egy orosz támadásra, sem akármelyik más ország támadására, nem vagyunk rá képesek, mivel nem költöttünk védelemre az utóbbi húsz évben, és húsz évet nem lehet egy-két év alatt behozni” – hangoztatta Crosetto.
A tárcavezető az olasz haditengerészet Amerigo Vespucci nevű kiképzőhajója világ körüli útjának lezárásaként Rómában tartott sajtótájékoztatón szólalt fel.
Elmondta, hogy Olaszország kétezer katonával, valamint F–35-ös harci helikopterekkel és Eurofighter vadászgépekkel, a legnagyobb kontingenssel vesz részt a NATO Keleti őrszem elnevezésű védelmi műveletében.
Megjegyezte, hogy Róma kész tovább erősíteni részvételét, de ehhez Mark Rutte NATO-főtitkár hivatalos felkérése szükséges.
„A nemzetközi helyzet rosszabbodása várható a válságok jelenlegi kezelési módjával. Remélem, hogy a következő hetekben a nemzetközi közösség gyorsított lépésre vált, mert nincsen vesztegetni való idő: a mostani helyzet, ha nem következik be változás, rosszabbodni fog, mindannyiunk számára drámai következményekkel. Kötelességünk mindent megtenni az irány megfordítására, amely – úgy vélem –, jelenleg megállíthatatlanul és egyre gyorsabban szakadék felé vezet” – jelentette ki Guido Crosetto.
Emmanuel Macron kijelentései a feszültséget növelik, Olaszország közvetlen beavatkozása kizárt az ukrajnai harctéren – mondta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter a Corriere della Sera napilapnak szombaton.
Guido Crosetto úgy nyilatkozott, nem kívánja minősíteni a baráti állam Franciaország elnökének kijelentéseit, de érthetetlennek nevezte Emmanuel Macron szavainak célját és hasznát, mivel „kijelentései ténylegesen növelik a feszültséget”. Az olasz védelmi tárca vezetője hangsúlyozta, a feszültség növelése helyett a diplomácia párbeszéd minden lehetséges útját kell keresni.
Crosetto Emmanuel Macron korábbi szavaira reagált, aki nem zárta ki szárazföldi beavatkozás lehetőségét Ukrajnában az orosz erőkkel szemben.
Guido Crosetto kifejtette, „Olaszország állásfoglalása nem módosult, mindig is azt mondtuk, hogy Ukrajnát segíteni kell a konfliktus szélesedése elkerülésében, de kezdettől fogva kizártuk katonáink közvetlen részvételét a konfliktusban”.
Hangsúlyozta, hogy az olasz alkotmány és más jogszabályok kizárják a fegyveres erők bármilyen fajta közvetlen beavatkozását, ami csakis nemzetközi mandátum esetében lehetséges, például az ENSZ határozatával.
„Az Ukrajnában feltételezett beavatkozás nem ez az eset lenne, és nem tenne mást mint bővítené az erőszakhullámot, ami mindenekelőtt az ukránoknak nem kedvezne” – jelentette ki Guido Crosetto.
Úgy vélte, ha a konfliktus „szétrobbanna, Olaszország sokat veszítene”.
A miniszter hangsúlyozta, hogy ha az ukrán védelmi rendszer összeomlik, Olaszország azon országok között lenne, melyek a legnagyobb nehézségekkel szembesülnek gyakorlati és diplomáciai szempontból is.
Emlékeztetett, hogy Olaszország nem rendelkezik önellátó védelmi rendszerrel, és azon kevés államok közé tartozik, melyek védelmi kiadása nem éri el a bruttó hazai termék két százalékát.
Guido Crosetto szerint a diplomácia terén határozottabb cselekvésre van szükség az ENSZ részéről,
és a Vatikánnak is újra kell indítani a felek közötti közvetítést, valamint nyomást kell gyakorolni Vlagyimir Putyin orosz elnökre. Utalt a Svájcban tervezett békekonferenciára is.
„Nem szabad semmit kipróbálatlanul hagyni a tűzszünet érdekében: egyetlen bombázás nélküli nap is eredménynek számít, hogy azután kettő, három vagy négy nap legyen belőle” – mondta.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
The Hellenic Air Force has 24 Mirage 2000-5 MK2s available. Added to anything that France is going to give Ukraine & that would give the Ukrainians the ability to replace their current Soviet era Airforce Su-24s & MiG-29s with much improved capabilities. pic.twitter.com/9X3Izsv9O3
— Furious George 🇺🇦🇬🇷🇺🇸🇨🇦 (@ManiatiGeorge) June 7, 2024
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Guido Crosetto olasz védelmi miniszter kijelentette, egyértelmű diplomáciai lépésre van szükség az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalások alapjainak lefektetéséhez – írja a Sky News.
Úgy tűnik, eljött a pillanat, hogy az általunk nyújtott segélyek mellett egyértelmű diplomáciai lépéseket tegyünk, mert mindkét oldalról fontos jelzések érkeznek – mondta az olasz védelmi miniszter.
Crosetto hozzátette, a NATO-tag Olaszország támogatása Ukrajna felé „erős és teljesen változatlan”.
A Giorgia Meloni-féle olasz kormány eddig Kijev egyik leghatározottabb támogatójának mutatkozott.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő korábban kijelentette, nincs nyomás alatt Ukrajna nyugati partnerei részéről a háború befejezésére.
Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szerint még nem jött el az ideje az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásoknak, de „a remény hal meg utoljára” – írja az Ukrajinszka Pravda.
Azt mondta, hogy tűzszünetre van szükség, de még nem most.
Egyértelmű, hogy a tartós béke nem alapulhat kizárólag katonai akciókon. Politikai tűzszünetre van szükség. Ennek még nem jött el az ideje, de a remény hal meg utoljára – mondta.
Crosetto elismerte, hogy mostanra csökkent a figyelem Oroszország Ukrajna elleni háborúja iránt, de nem politikai szinten, hanem csak a média szintjén. Az olasz miniszter hozzátette, hogy a Kijevnek nyújtott nyugati és uniós támogatás nem változott.
[type] => post
[excerpt] => Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szerint még nem jött el az ideje az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásoknak, de „a remény hal meg utoljára” – írja az Ukrajinszka Pravda.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1699184640
[modified] => 1699145314
)
[title] => Olasz védelmi miniszter szerint szükség van a tűzszünetre, de ennek még nem jött el az ideje
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=94372&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 94372
[uk] => 94384
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 94373
[image] => Array
(
[id] => 94373
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/guido-crosetto.png
[original_lng] => 732813
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/guido-crosetto-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/guido-crosetto-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/guido-crosetto-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/guido-crosetto.png
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/guido-crosetto.png
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/guido-crosetto.png
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/guido-crosetto.png
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1699164702:3
[_thumbnail_id] => 94373
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2598
[_oembed_13b059faba88239e22bd7aa6ca1b451e] =>
#Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója bírálta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter javaslatát az ukrajnai háború politikai, nem pedig katonai lezárására tett javaslata miatt a fronton szerinte előállt „zsákutca” miatt – adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportál a Corriere della Sera című olasz lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az újságnak adott interjújában Crosetto az ukrajnai front „zsákutcájáról” beszélt, ami arra készteti, hogy elgondolkodjon a háború befejezéséről hosszú távon. A miniszter ily módon valószínűleg arra utalt, hogy Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokra van szükség.
„Az ukrán ellentámadás, amint azt néhányan feltételeztük, számos nehézséggel szembesült. Az orosz lövészárkok megnehezítik a támadó akciókat. Ezért előfordulhat, hogy politikai döntés születik, amely meghatározza a konfliktus végét” – mondta el Guido Crosetto.
A miniszternek ugyancsak az olasz lapban adott válaszában Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója Crosetto kijelentésre azt mondta, hogy lényegében igaza van, amikor „politikai döntés” szükségességéről beszél. „Ez a döntés nagyon egyszerű és jól ismert: 1. Döntés vadászgépek szállításának engedélyezéséről Ukrajnának, beleértve az F-16-osokat is. 2. Döntés nagy hatótávolságú rakéták szállításának engedélyezéséről. 3. Döntés modern rakéta- és légvédelmi rendszerek szállításának engedélyezéséről” – mutatott rá.
A tanácsadó hangsúlyozta: katonai eszközökkel kell kiűzni az oroszokat Ukrajna területéről, az orosz inváziónak pedig kudarcot kell vallania. „Minden más „politikai” eredmény a globális biztonsági rendszer összeomlása és a vérszomjas kannibálok diadala lesz világszerte” – fogalmazott Mihajlo Podoljak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója bírálta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter javaslatát az ukrajnai háború politikai, nem pedig katonai lezárására tett javaslata miatt a fronton szerinte előállt „zsákutca” miatt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1690807560
[modified] => 1690805839
)
[title] => Podoljak bírálta az olasz védelmi minisztert a háború politikai megoldására tett javaslata miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86034&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 86034
[uk] => 86048
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 86035
[image] => Array
(
[id] => 86035
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-8.jpg
[original_lng] => 23131
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-8-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/podoljak-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1690801352:3
[_thumbnail_id] => 86035
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3079
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_afc51d41dd3e6d3133302a76a84d0f62] =>
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Варто зауважити, що після зустрічі в Москві Фіцо та Путін не робили спільних заяв і не відповідали на запитання ЗМІ. Вони просто не можуть нічого публічно сказати про те, що обговорювали на зустрічі. Вони бояться реакції громадськості.
Москва надає значні знижки для Фіцо, але…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 23, 2024