Európa útjai, hídjai, vasútvonalai, az európai közlekedési hálózat nem alkalmasak arra, hogy tankokat, katonákat és katonai felszerelést gyorsan lehessen mozgatni a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett Apostolosz Cicikosztasz, az EU közlekedési biztosa.
Cicikosztasz a Financial Timesnak elmondta: ha a NATO tankjait mozgósítani kellene Moszkva csapatainak inváziója miatt az EU keleti határán, azok elakadnának alagutakban, hidakat szakítanának be és határprotokollok miatt torlódnának fel. A görög biztos célja, hogy 17 milliárd eurót fordítsanak a kontinens infrastruktúrájának átalakítására a katonai mobilitás javítása érdekében.
Vannak régi hídjaink, amelyeket fel kell újítani. Vannak szűk hidak, amelyeket szélesíteni kell. És vannak nem létező hidak, amelyeket meg kell építeni – mondta Cicikosztasz.
A biztos szerint lehetetlen megvédeni Európát, ha a hadseregek nem képesek gyorsan mozogni. „A helyzet az, hogy ha katonai felszerelést és csapatokat akarunk mozgatni Nyugat-Európából Kelet-Európába, az hetekig, sőt esetenként hónapokig tart.”
Az európai közlekedési hálózat nem alkalmas hadseregek mozgatására
A meglévő infrastruktúra nagy része nem hadseregek mozgatására lett tervezve. Az európai utakon közlekedő teherautók jellemzően legfeljebb 40 tonnásak, míg egy harckocsi akár 70 tonnát is nyomhat.
Az EU most egy olyan stratégiát dolgoz ki, amely biztosítja, hogy egy támadás esetén a csapatok „néhány órán, legfeljebb néhány napon belül” mozgásba lendülhessenek.
Ennek része 500 infrastrukturális projekt felújítása négy, a kontinenset átszelő katonai folyosó mentén. Ezeket a projekteket a NATO-val és annak katonai parancsnokságával közösen dolgozták ki, de biztonsági okokból titokban tartják. Brüsszel a bürokrácia csökkentését is tervezi, hogy a tankok ne akadjanak el a papírmunkában határátlépéskor – tette hozzá Cicikosztasz.
A biztos év végén terjeszti elő a stratégiát, amely része annak a háborús felkészülési hullámnak, amely egész Európán végigsöpör, válaszul az Oroszországgal való szélesebb körű konfrontáció lehetőségére és az Egyesült Államok európai katonai jelenlétének csökkentésére. Mark Rutte NATO-főtitkár júniusban figyelmeztette a szövetség tagjait, hogy Oroszország akár 2030-ig támadást is indíthat valamelyikük ellen.
Fegyverkezni, de miből?
Az EU 800 milliárd eurós újrafegyverkezési tervbe kezd, hogy nagyobb védelmi önállóságot érjen el, részben Donald Trump amerikai elnök követeléseire válaszul, részben pedig hogy elrettentse Oroszországot, miközben Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója már negyedik évébe lépett.
Bár az Európai Bizottság a 2028–34-es költségvetési javaslatában 17 milliárd eurót irányzott elő katonai mobilitásra, magas rangú EU-diplomaták figyelmeztetnek, hogy ez az összeg a tagállamok közötti nehéz tárgyalásokon várhatóan csökkenni fog.
Cicikosztasz szerint a katonai mobilitási terv kiegészíti a NATO-szövetségesek azon megállapodását, hogy a védelmi kiadásokat a GDP 5 százalékára növelik, amelyből 1,5 százalékot biztonsági és védelmi infrastruktúrára fordítanak majd.
Nagy-Britannia azon dolgozik, hogy meggyőzze Donald Trump amerikai elnököt, hogy folytassa a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával, ez különösen fontos a harcok fokozódásának hátterében – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a The Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a brit újság arról írt, hogy Nagy-Britannia igyekszik meggyőzni Donald Trumpot, hogy folytassa a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával, még akkor is, ha Elon Musk a Starlink műholdkapcsolat megszakításával fenyeget. Ez a kérdés kulcsfontosságúvá vált a harcok eszkalálódása és a Kijev és Washington közötti aktív tárgyalások közepette.
Sir Keir Starmer nemzetbiztonsági tanácsadója, Jonathan Powell Ukrajnába látogatott a hétvégén, hogy felkészítse az ukrán felet az amerikai küldöttséggel való találkozóra. Nagy-Britannia igyekszik megakadályozni a Fehér Házban történt diplomáciai botrányok megismétlődését, és megerősíteni Ukrajna támogatását.
A brit miniszterelnök európai vezetőkkel is tárgyal az Ukrajnával való titkosszolgálati együttműködés helyreállításának szükségességéről. Franciaország és a NATO már támogatásáról biztosította ezt a kezdeményezést.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viszont azt mondta, hogy Oroszország az elmúlt héten több száz támadást hajtott végre Ukrajna ellen, légibombákkal, drónokkal és rakétákkal. Hangsúlyozta a nemzetközi támogatás kritikus fontosságát a légvédelem, a szankciók és a védelmi termelés terén.
Lengyelország jelenleg aktívan dolgozik a polgári repülőterek katonai igényekhez való átalakításán. A repülőterek védelmi célra való korszerűsítéséről folyamatban vannak a tárgyalások – számolt be a Polskie rádió, tájékoztatott az Ukrajinszka Pravda.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette, hogy az országnak bővítenie kell a kettős rendeltetésű repülőterek hálózatát, amelyeket polgári és katonai célokra is lehet használni.
„Minden repülőteret adaptálni kell, és valamilyen módon hozzá kell igazítani a hadsereggel való együttműködés lehetőségéhez”, hangsúlyozta.
„Lengyelországnak már vannak repülőterei, amelyek mindkét funkciót ellátják. Például a Krakkó-Balice Nemzetközi Repülőtér, ahol katonai légibázis is állomásozik, vagy a varsói Fryderyk Chopin repülőtér egy része, amelyet szintén a katonaság használ” – tette hozzá Kosiniak-Kamysz.
Maciej Lasek infrastrukturális miniszter-helyettes pedig megerősítette, hogy a kormány tárgyalásokat folytat ennek a gyakorlatnak a 15 polgári repülőtérre való kiterjesztéséről. Kifejtette, hogy a repülőterek katonai részén közlekedési csomópontokat, evakuálási pontokat, segélyközpontokat vagy áruszállítási csomópontokat helyezhetnek el.
Arra a kérdésre, hogy mi az infrastruktúra készenlétének határideje azt válaszolta, hogy „ez már folyamatban van”.
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Az Egyesült Államok arra összpontosít, hogy segítse Ukrajnát a tavaszi ellentámadásra való felkészülésben, amely már májusban megkezdődhet – írta csütörtökön a Politico című amerikai kiadvány, számolt be az rbc.ua hírportál.
Cikkében a kiadvány emlékeztetett arra, hogy több száz nyugati harckocsi és páncélozott jármű, lövedékek, hidak építésére szolgáló speciális felszerelések – minden, ami az ellentámadáshoz kell – Ukrajna felé tartanak. Emellett az ukrán fegyveres erők 600 katonája éppen most fejezte be az öthetes kiképzést, melynek során lövészeti, elsősegélynyújtási készségüket fejlesztették, valamint az amerikai gyártású Bradley harcjárművek és Stryker páncélozott szállítójárművek irányítását tanulták. Most az ukrán katonák második csoportja van a kiképzésen.
A kiadvány azt is megjegyezte, hogy zárt ajtók mögött az amerikai tisztviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy Kijev takarékoskodjon a tüzérségi lőszerekkel, de továbbra is az a vélemény uralkodik a tisztviselők között, hogy nem kell megmondani Ukrajnának, hogyan kell harcolni. Maga az ellentámadás már májusban kezdődhet. Kijev még nem döntött a stratégiáról – állította az írás, de két forgatókönyv lehetséges. Az első az, hogy Herszonon keresztül délre haladnak a Krím-félszigetig, a második pedig északi helyzetből kelet felé, majd dél felé haladva átvágják az orosz szárazföldi hidat a Krím felé.
Az első lehetőség irreális – mondják tisztviselők –, mert Oroszország a Dnyeper folyó keleti partján építette ki a védelmet, Ukrajnának pedig nincs elegendő élőereje ahhoz, hogy sikeres kétéltű hadműveletet indítson ilyen védelmi állások ellen. A tisztviselők szerint a második forgatókönyv a valószínűbb.
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024