Nem tudta lebeszélni Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője az ausztrál kormányt arról, hogy bevezesse a médiapiacot szabályozó kódexet, amely rákényszerítené eleinte csak a Google-t és a Facebookot, hogy fizessen a helyi sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért.
Josh Frydenberg kincstárnok közölte vasárnap az ABC televízióval, hogy Mark Zuckerberg a minap tárgyalt vele és Paul Fletcher tájékoztatási miniszterrel. „Ez nagyon építő szellemű megbeszélés volt, de… Mark Zuckerberg nem győzött meg arról, hogy változtassunk a döntésen” – mondta Frydenberg részletekbe nem bocsátkozva. A kincstárnok szerint korábban Scott Morrison miniszterelnök tárgyalt Satya Nadellával, a Microsoft elnök-vezérigazgatójával. Frydenberg szerint ammennyiben a szabályrendszer folytán gondok adódnak a Google szolgáltatásaival, akkor a Microsoft Bing keresője konkurenciát jelenthet majd neki. Az ausztrál kormány hónapok óta rebesgeti, hogy rákényszeríti a Google-t és a Facebookot, hogy fizessen kompenzációt a felületein megjelenő, sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, amit hírügynökségek azzal hoztak összefüggésbe, hogy a koronavírus okozta járvány miatt csökkentek a sajtóorgánumok reklámbevételei. A médiapiaci kódexet várhatóan már február közepén elfogadják. A Google és a Facebook igazságtalannak tartja a jogszabályt. Azzal fenyegetőztek, hogy hatályba lépése esetén korlátozni fogják az ausztrál felhasználók számára a szolgáltatásaikat. A Google kilátásba helyezte, hogy megszünteti a keresőmotorjához való hozzáférést Ausztráliában, a Facebook pedig azzal fenyegetőzött, hogy megfosztja az ausztrál felhasználókat attól a lehetőségtől, hogy külföldi és helyi híreket osszanak meg a Facebook-oldalaikon. Scott Morrison közölte, hogy a kormánya nem fog reagálni az effajta fenyegetésekre, és emlékeztette az internetes vállalatokat, hogy Ausztráliában a kormány hoz döntéseket.
Forrás: demokrata.hu
[type] => post [excerpt] => Nem tudta lebeszélni Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője az ausztrál kormányt arról, hogy bevezesse a médiapiacot szabályozó kódexet, amely rákényszerítené eleinte csak a Google-t és a Facebookot, hogy fizessen a helyi sajtóorgánumokból átvett hí... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1612120800 [modified] => 1612095389 ) [title] => Facebook-adót vetne ki Ausztrália [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=17873&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 17873 [uk] => 18050 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 17874 [image] => Array ( [id] => 17874 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg [original_lng] => 373674 [original_w] => 720 [original_h] => 480 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/zuckerbergssalexandrosmichailidis.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1612284123:8 [_thumbnail_id] => 17874 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 4273 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1f55510df699a83b4313af34ac641bc8] =>
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N