Ukrán katonákat vonhatnának be az Európai Unió Oroszországgal szembeni védelmének támogatására, de ez csak Kijev és Moszkva közötti békemegállapodás után lenne lehetséges – jelentette ki hétfőn Andrius Kubilius, az Európai Bizottság védelmi biztosa a Politico című lapnak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kubilius elmondta: „Jó lenne, ha az ukrán hadsereg, amely harci tapasztalatokat szerzett, az ukrajnai béketeremtés után készen állna arra, hogy jelen legyen határvidékünk minden országában – kezdve a balti régióval és Litvániával, a rotációs német dandár és az amerikai zászlóaljak mellett.”
A biztos azt is tisztázta, hogy az ukrán csapatok bármilyen bevetése nem befolyásolja Németország páncélosdandárjának Litvániába küldését, az amerikai csapatok jelenlétét a régióban, valamint a NATO 5. cikkely szerinti kollektív védelmi rendelkezéseit.
„Mi, litvánok, a történelmünkből megtanultuk, hogy jobb, ha több garanciánk van a biztonságunkra” – mondta Kubilius, pontosítva, hogy a NATO kollektív védelmi normáját az EU saját biztonsági kezdeményezéseinek kell megerősíteniük, „a végrehajtásukra vonatkozó egyértelmű mechanizmussal”.
A Politico megjegyezte, hogy jelenleg nagyon távoli kilátásnak számít az ukrán csapatok küldése az EU határainak védelmére, mivel az oroszok folytatják offenzívájukat Kelet-Ukrajnában, és Vlagyimir Putyin diktátor nem mutat kompromisszumkészséget a háború befejezése érdekében.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrán katonákat vonhatnának be az Európai Unió Oroszországgal szembeni védelmének támogatására, de ez csak Kijev és Moszkva közötti békemegállapodás után lenne lehetséges – jelentette ki hétfőn Andrius Kubilius.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1763408700
[modified] => 1763406110
)
[title] => Az ukrán hadsereget bevonhatják az Európai Unió keleti határainak védelmébe – Európai Bizottság
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=169018&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 169018
[uk] => 169032
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 169019
[image] => Array
(
[id] => 169019
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/kubilius.jpg
[original_lng] => 34022
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/kubilius-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/kubilius-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/kubilius.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/kubilius.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/kubilius.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/kubilius.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/kubilius.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1763400733:2
[_thumbnail_id] => 169019
[_edit_last] => 12
[views_count] => 808
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 521174531002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 236249
[1] => 12242
[2] => 50699
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európa védelme
[1] => Litvánia
[2] => ukrán katonák
)
)
[1] => Array
(
[id] => 145430
[content] =>
Donald Tusk lengyel miniszterelnök az Európai Tanács ülése utáni brüsszeli sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Ukrajna felbecsülhetetlen értékű időt nyert Lengyelország és egész Európa számára az orosz fenyegetés hátterében, közölte a Jevropejszka Pravda az RMF24 lengyel műsorszolgáltatóra hivatkozva.
Arra a kérdésre, hogy tekintettel arra, hogy az EU védelmi Fehér könyve 2030-ig van érvényben, az EU meg van-e győződve arról, hogy Oroszország addigra megtámadhat egy másik európai országot, Tusk elmondta, senki nem végzett ilyen számításokat.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy hálás azért, hogy dán kollégája, Mette Frederiksen 2030-ra javasolta azt az időpontot, amikorra az EU védelmi képességeinek „radikálisan növekedniük kell”.
A lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy Ukrajna katonai erőfeszítéseinek köszönhetően Oroszország felkészületlennek bizonyult a NATO és az EU-országok elleni agresszív fellépésekre.
„Ukrajna, függetlenül a háború kimenetelétől, felbecsülhetetlen értékű időt nyert Lengyelország és egész Európa számára” – hangsúlyozta.
Kiemelte: erre emlékezni kell, ha fáradtságról beszélnek, különösen a menekültek vagy az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek miatt.
„Emlékeznünk kell arra, hogy Oroszország tehetetlen ezen a tervek kapcsán Európával szemben, mert Ukrajna magára vállalta az agresszorral való közvetlen konfrontáció terhét”, jegyezte meg.
[type] => post
[excerpt] => Donald Tusk lengyel miniszterelnök az Európai Tanács ülése utáni brüsszeli sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Ukrajna felbecsülhetetlen értékű időt nyert Lengyelország és egész Európa számára az orosz fenyegetés hátterében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1742652780
[modified] => 1742631876
)
[title] => Tusk: Ukrajna időt nyert Lengyelországnak és Európának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=145430&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145430
[uk] => 145348
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145349
[image] => Array
(
[id] => 145349
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1739870208-373.jpg
[original_lng] => 64922
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1739870208-373-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1739870208-373-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1739870208-373.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1739870208-373.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1739870208-373.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1739870208-373.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1739870208-373.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1742624676:12
[_thumbnail_id] => 145349
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2143
[_algolia_sync] => 508429331000
[_oembed_5f051cd4a74fd91cfacc7b66c5ddbe97] =>
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Emmanuel Macron francia elnök szerint az európaiaknak „sokkal gyorsabban és határozottabban” kell haladniuk, hogy megerősítsék védelmi iparukat a növekvő fenyegetettségekkel szemben. Idézte kijelentését a Le Figaro, számolt be a Jevropejszla Pravda.
Macron óva intett attól a helyzettől, hogy Európa az amerikai védelmi ipartól váljon függővé.
„A kérdés az, hogy az európaiak akarják-e legyártani azt, amire biztonságuk biztosításához szükségük van a következő 20 évben, vagy sem” – mondta a francia elnök.
Elmondása szerint, ha Európa az USA-tól függ a védelmi iparban és technológiai bázisban, akkor „kegyetlen dilemmáink és bűnügyi stratégiai függőségeink lesznek”.
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
France has the largest Muslim population in Europe (10% of its population).
According to the following article: https://t.co/vFh0j7Hrgs ...49% of French Muslims want Catholics to convert to Islam, and that 36% percent want churches to be transformed into mosques...".
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Európának Donald Trump választási győzelme után jobban kell majd törődnie saját biztonságával – jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a Seznam.cz hírportálon vasárnap megjelent interjúban.
Lipavsky szerint Donald Trump terve, hogy gyorsan lezárja az orosz–ukrán háborút, nem egészen reális. „Az Egyesült Államok legfőbb kihívója Kína lesz. Ezért úgy nézhet ki, hogy meg akarnak állapodni Oroszországgal. Aránylag gyorsan rájönnek azonban, vélem én, hogy ez nem lehetséges” – szögezte le a cseh diplomácia irányítója.
Kijelentette: felhívta az Egyesült Államok és mások figyelmét is arra, hogy egy esetleges második München globális háborúba sodorhatja a világot.
„Figyelmeztettem az Egyesült Államokat és a jövőben is figyelmeztetni fogom egy második München veszélyeire” – tette hozzá, utalva arra, hogy a nyugati nagyhatalmak 1938 szeptemberében Münchenben arra kényszerítették Csehszlovákiát, hogy az európai béke remélt megőrzése érdekében önként átadja a szudétanémetek lakta területeit az Adolf Hitler vezette náci Németországnak.
Ez azonban nem békéhez, hanem a II. világháborúhoz vezetett.
„Az ukrajnai háború bármiféle megoldása csak Kijev egyetértésével valósulhat meg, azt nem szabad külföldről meghatározni. Főleg, ha bizonyos kompromisszumokat tartalmazna, amelyek sértenék Ukrajna államiságát. Bármerre járok, mindenütt felhívom a figyelmet 1938-ra, a müncheni egyezményre. Az nem vezetett Hitler és a náci terjeszkedés megállításához Európában. Ezt nem szabad megtennünk az ukránokkal. Mondtam ezt az amerikaiaknak és újra el fogom mondani” – fejtette ki álláspontját a cseh külügyminiszter.
Arra válaszolva, miért nem lehet Vlagyimir Putyinnal megegyezni, Jan Lipavsky azt mondta: „az utóbbi három évben (Putyin) nem fejtett ki semmiféle reális igyekezetet az orosz birodalmi terjeszkedés leállítására. Minden nyilatkozata (az esetleges békéről) csak a müncheni forgatókönyvhöz vezet”.
A cseh miniszter hangsúlyozta, hogy Donald Trump témával kapcsolatos nyilatkozatait nagyon komolyan kell venni, de meg kell állapítani, mi is a pontos, valódi tartalmuk. „Amerika most egyértelműen abba az irányba fogja nyomni Európát, hogy több pénzt adjon a védelemre. Erre nekünk is fel kell készülnünk” – mutatott rá Lipavsky.
La presidente della Commissione europea, Ursula von der Leyen, e il presidente americano, Donald Trump, si sono stretti la mano e hanno avuto un breve scambio sul sagrato di piazza San Pietro prima dell'avvio della cerimonia funebre per l’ultimo saluto a Papa Francesco… pic.twitter.com/VAZoQMalyJ
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Európa biztonsága Ukrajna szuverenitásával kezdődik – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök abból az alkalomból, hogy az ország 33 évvel ezelőtt fogadta el a szuverenitásáról szóló nyilatkozatot.
„Országunk soha nem fogja feladni a szuverenitást. Ez már mindenki számára egyértelmű a világon” – mondta videóüzenetében, amelyet vasárnap este sugároztak Kijevben. Az államfő beszédében egyben köszönetet mondott az ország védelméért harcoló katonáknak.
Az ukrán parlament 1990. július 16-án fogadta el az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó ország függetlenségéről szóló nyilatkozatot.
Függetlenségét Ukrajna egy évvel később, a Szovjetunió felbomlásának időszakában, 1991-ben kiáltotta ki.
A dokumentum szerint Ukrajnának saját hadsereggel és saját nemzeti bankkal kell rendelkeznie, de el nem kötelezettnek kell lennie, és nem rendelkezhet nukleáris fegyverekkel. Zelenszkij beszédében azt is mondta, hogy Ukrajna ki fog állni a szabadságáért, függetlenül Oroszország terrorjától.
Zelenszkij elmondta, hogy Ukrajnát a szabadság és a demokrácia példaképének és úttörőjének tekinti Európában. „Ukrajna fogja biztosítani a valódi szabadságot és biztonságot az orosz terrorral szemben egész Európában” – mondta. „Kontinensünk biztonsága Ukrajna szuverenitásával és erejével kezdődik” – szögezte le.
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
A good and detailed conversation with Federal Chancellor of Germany @_FriedrichMerz.
I once again congratulated him on his appointment and wished him success. We count on Germany to continue playing one of the key roles in supporting Ukraine—both in protecting our people now and… pic.twitter.com/9MLw9k1VzF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 8, 2025
Oroszország veresége Európa normális életének a garanciája, az utóbbi biztonsága attól függ, hogy Ukrajna területi integritásának és az igazságos béke helyreállításának érdekében az ukrán fegyveres erők milyen gyorsan és mennyiségben kapnak fegyvereket és lőszereket – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője azt mondta: „Oroszország veresége Európa normális életének garanciája. Most nincs fontosabb feladat. Ennek eléréséhez Ukrajnának több fegyverre és lőszerre van szüksége, és mindezt a lehető leghamarabb szállítani kell.” Mint megjegyezte, a legjobb logisztikával rendelkező félnek van a legnagyobb esélye a győzelemre, ezért az Európai Uniónak fel kell gyorsítania katonáink ellátását, hogy Ukrajna döntő előnyre tegyen szert a harctéren.
„Közös stratégiai célunk van: biztosítani a békét Európában a jövő generációi számára. Ez a cél most az önök döntéseinek és azok végrehajtásának sebességétől függ. Távolítsunk el minden papírfalat. Leküzdjük az összes eljárási akadályt. Gyorsítsunk fel minden folyamatot, küzdjünk le minden késedelmet a fegyverek átadásáról szóló döntés és az ukrán határra érkezése között” – mutatott rá a külügyminiszter.
A tárcavezető elsősorban a rövid, középtávú és hosszú távú katonai igényeket sorolta fel, így rövidtávon több páncélozott jármű, tank, tüzérségi rendszer, nagy hatótávolságú tüzérség és lőszer szükséges. Fontos megerősíteni Ukrajna légvédelmét, integrálni a szomszédos EU-tagországokéval, valamint lehetővé tenni Ukrajna harci repülőgépekkel való ellátását és az ukrán pilóták F-16-os kiképzésének azonnali megkezdését – emlékeztetett.
Az ukrán diplomácia vezetője középtávon a következőket tartotta fontosnak: a logisztikai és javítási csomópontok áteresztőképességének növelése, az ukrán hadsereg kiképzési programjainak folytatása és kiterjesztése, a lőszergyártás növelése és a fegyveres erők szükségleteinek fedezése. „Hosszútávon összpontosítsanak egy olyan közös védelmi politika kidolgozására, amely Ukrajnát szerves részeként fogja magában foglalni” – tanácsolta Dmitro Kuleba.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Oroszország veresége Európa normális életének a garanciája, az utóbbi biztonsága attól függ, hogy Ukrajna területi integritásának és az igazságos béke helyreállításának érdekében az ukrán fegyveres erők milyen gyorsan és mennyiségben kapnak fegyve...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1682349840
[modified] => 1682348142
)
[title] => Oroszország veresége a normális élet garanciája, az EU-nak ezért növelnie kell a fegyverszállítást Ukrajnának – Kuleba
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=77015&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 77015
[uk] => 77020
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 77016
[image] => Array
(
[id] => 77016
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-8.jpg
[original_lng] => 35992
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-8-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/kuleba-8.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1682342631:2
[_thumbnail_id] => 77016
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3866
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_483a9dbf5f12e9af608c53ad5fb59d98] =>
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.