A fő érv Ukrajna NATO-ba történő meghívása mellett az, hogy az ukrán hadsereg az egyetlen a világon, amely harci tapasztalatokkal rendelkezik az oroszok elrettentésében – jelentette ki Olekszij Reznyikov védelmi miniszter a Financial Times című brit lapnak adott interjújában, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a védelmi miniszter elmondta, hogy az ukrán fegyveres erők a világon elsőként kezdtek nyugati fegyverekkel vereséget mérni az oroszokra. „Ukrajna az egyetlen ország a világon, amely harci tapasztalatokkal rendelkezik az oroszok elrettentésében, és NATO-fegyverekkel kezdett vereséget mérni rájuk. Milyen egyéb érv szükséges még ahhoz, hogy Ukrajnát meghívják a NATO-ba” – tette fel a költői kérdést Olekszij Reznyikov.
A NATO-vezetők csúcstalálkozója július 11–12-én lesz Litvánia fővárosában, Vilniusban. Ukrajna a maga részéről tisztában van azzal, hogy csak a háború befejezése után csatlakozhat az Észak-atlanti Szövetséghez.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A fő érv Ukrajna NATO-ba történő meghívása mellett az, hogy az ukrán hadsereg az egyetlen a világon, amely harci tapasztalatokkal rendelkezik az oroszok elrettentésében – jelentette ki Olekszij Reznyikov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1687981860
[modified] => 1687978638
)
[title] => Reznyikov megnevezte a fő érvet Ukrajna NATO-ba való meghívása mellett
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83032&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 83032
[uk] => 83043
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 83033
[image] => Array
(
[id] => 83033
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg
[original_lng] => 78888
[original_w] => 1021
[original_h] => 680
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg
[width] => 1021
[height] => 680
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg
[width] => 1021
[height] => 680
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg
[width] => 1021
[height] => 680
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg
[width] => 1021
[height] => 680
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1687969788:3
[_thumbnail_id] => 83033
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2753
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0345bd323af9be40bad5a2050a5128a2] =>
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.