Az Amerikai Egyesült Államok jóváhagyta, hogy maximum 600 Patriot légvédelmi rakétát és a szükséges felszereléseket értékesít Németországnak – jelentette be csütörtök este a Pentagon. Az 5 milliárd dolláros szerződést még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.
A Pentagon Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynöksége (DSCA) közleményében hangsúlyozta, hogy a tervezett eladás támogatja az Egyesült Államok külpolitikáját és nemzetbiztonságát azáltal, hogy javítja egy NATO-szövetséges biztonságát, ami fontos az európai politikai és gazdasági stabilitás szempontjából. Az eladás támogatni fogja továbbá Németországnak azt a célját, hogy erősítse védelmét, valamint az Egyesült Államok és a NATO erői közötti átjárhatóságot.
A Patriot légvédelmi rendszer akár 100 kilométeres távolságban, 30 kilométeres magasságban is használható ellenséges repülőgépek és rakéták elleni küzdelemben.
A német hadsereg jelenleg kilenc Patriot rendszerrel rendelkezik. Más európai országokban, köztük Görögországban, Hollandiában, Lengyelországban, Romániában, Spanyolországban és Svédországban is van Patriot rendszer.
Németország három Patriot légvédelmi rendszert adományozott Ukrajnának az orosz támadás kezdete óta.
Az amerikai külügyminisztérium engedélyezett egy 138 millió dolláros sürgősségi fegyvereladást Ukrajnának a Hawk légvédelmi rakétarendszer létfontosságú javítása és pótalkatrészeinek biztosítása érdekében.
Az indoklás szerint Ukrajnának sürgősen szüksége van a karbantartási támogatásra, hogy a rakétarendszereket továbbra is működtethesse.
A Hawk légvédelmi rendszert az Egyesült Államokban fejlesztették ki, közepes hatótávolságú, repülőgépek megsemmisítésére, későbbi módosításaiban pedig rakéták elfogására is használják.
„Ukrajnának sürgősen növelnie kell a védelmi képességeit az orosz rakétacsapások és légierő elleni fellépéshez. A Hawk fegyverrendszer fenntartása és karbantartása fokozza Ukrajna képességét arra, hogy megvédje népét és megvédje a kulcsfontosságú nemzeti infrastruktúrát” – közölte a keddi döntést indokolva az amerikai külügyminisztérium.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kijelentette: a támogatás nélkül az Egyesült Államok azt kockáztatja, hogy Ukrajna Oroszország kezére kerül. „Ukrajna számít, és az ukrajnai konfliktus kimenetele hatással lesz a mi nemzetbiztonságunkra is” – mondta Austin.
Ha Kijev elbukik, az veszélybe sodorhatja Ukrajna NATO-tag baltikumi szomszédait, és potenciálisan belerángathatja az amerikai csapatokat egy elhúzódó európai háborúba – tette hozzá a védelmi miniszter.
A Fehér Ház márciusban bejelentette, hogy 300 millió dollár értékű rendkívüli fegyver- és lőszerszállítmányt küld Ukrajnának sürgősségi biztonsági segítségként, hozzátéve, hogy ezt az összeget a védelmi minisztérium (Pentagon) által megspórolt költségekből sikerült előteremteni.
Az Ukrajna számára a kongresszusban korábban megszavazott költségvetési források tavaly év végén elfogytak. A Fehér Ház és a kongresszus között az újabb felhatalmazásról hónapok óta tart a vita. A republikánus kongresszusi tagok egy része azt várja a Fehér Háztól, hogy az ukrajnai támogatások folytatása előtt Joe Biden elnök tegyen hatékony intézkedéseket az illegális határátlépések megakadályozására.
A Fehér Ház tavaly ősz óta próbálja elérni, hogy a Kongresszus egy úgynevezett nemzetbiztonsági törvény részeként fogadjon el mintegy 60 milliárd dollárnyi katonai támogatást, amelyből az Egyesült Államok folytathatja az ukrán hadsereg ellátását fegyverekkel.
The port city of Mykolaiv has faced repeated Russian attacks. @USAID recently delivered 7 power transformers to replace equipment damaged by Russian attacks and the destruction of the Kakhovka Dam, helping provide power to 400+ households. pic.twitter.com/pV6jXwAwJS
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 16, 2024
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Az Egyesült Államok 2,53 milliárd dollár értékben páncélozott harckocsik eladását hagyta jóvá Romániának csütörtökön – közölte a Pentagon hivatalos ügynöksége.
Az ügylet „támogatja az Egyesült Államok külpolitikai és nemzetbiztonsági célkitűzéseit azáltal, hogy javítja egy NATO-szövetségesünk biztonságát” – olvasható a Pentagon alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA) közleményében.
A dokumentum szerint a harckocsik eladása „javítani fogja Románia képességét, hogy megfeleljen a jelenlegi és jövőbeli fenyegetéseknek azáltal, hogy olyan hiteles haderőt biztosít, amely képes elrettenteni az ellenfeleket, és képes részt venni a NATO műveleteiben”.
Románia Ukrajnával határos, amely 2022 februárja óta háborúban áll Oroszországgal. Azóta az Egyesült Államok fokozta a Kijevnek és NATO-szövetségeseinek szánt segélyprogramjait és fegyverszállításait.
Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta az ügyletet, és a törvényi előírásoknak megfelelően a DSCA csütörtökön hivatalosan is értesítette erről a kongresszust, amelynek ezután ratifikálnia kell az adásvételi megállapodást.
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
Az amerikai külügyminisztérium 1,5 milliárd dollár értékben engedélyezte Stryker páncélozott szállítójárművek és egyéb rendszerek esetleges eladását Bulgáriának – közölte a Pentagon alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA).
A külügyminisztérium közleménye szerint Bulgária 183 különböző átalakítású Stryker páncélozott szállítójármű, valamint a kapcsolódó rendszerek és fegyverek vásárlására kért engedélyt.
A DSCA szerint a szállítmányok „erősíthetik Bulgária védelmi potenciálját”, és lehetővé tennék, hogy hatékonyabban „fékezzék a fenyegetéseket a régióban”.
Az amerikai kormány már értesítette a Kongresszust a döntéséről. A törvényhozásnak 30 napja van arra, hogy engedélyezze, vagy blokkolja az ügyletet.
Николай Денков: Съставяне на стабилно мнозинство в това Народно събрание не може да се случи.
Вижте как протече срещата пред медии между ПП-ДБ и президента Румен Радев по повод връчването на втори проучвателен мандат за съставяне на правителство: pic.twitter.com/Q9aFPDto6W
— Продължаваме Промяната / We Continue The Change (@promenibg) July 22, 2024
A Bloomberg értesülései szerint Svájc vizsgálatot fog folytatni az állami tulajdonú Ruag AG fegyvergyártó cég ellen, miután 96 Leopard 1 harckocsit nem sikerült eladnia Ukrajnának – írja az NV.
A svájci védelmi minisztérium külső embereket kért fel a német Rheinmetall céggel kötött vitatott ügylet kivizsgálására, amelyet azzal az indokkal blokkoltak, hogy megsértette Svájc semleges ország státuszát. A Védelmi Minisztérium azt is megjegyezte, hogy meg kell reformálni a vállalat és a kormány közötti kapcsolatokat.
A Ruag Leopard I harckocsikat akart eladni a Rheinmetallnak, amely azt tervezte, hogy felújítja és Ukrajnába küldi, de a svájci hatóságok júniusban blokkolták az üzletet.
Két meg nem nevezett ország, amelyek közül az egyik Európában található, az Egyesült Államok támogatásával több mint 200 Merkava Mk2 és Mk3 tankot kíván vásárolni Izraeltől. Erről a Ynet helyi kiadvány számolt be az ország védelmi minisztériumának forrásaira hivatkozva – írja a liga.net.
Az újságírók informátorai arról számoltak be, hogy a megállapodás a végleges aláírás küszöbén áll, és több tízmillió dollárba kerül majd az ügyfeleknek. A cikkben leírtak szerint azonban „ez az összeg jelentéktelennek számít a nyugati tankok áraihoz képest”.
[type] => post
[excerpt] => Két meg nem nevezett ország, amelyek közül az egyik Európában található, az Egyesült Államok támogatásával több mint 200 Merkava Mk2 és Mk3 tankot kíván vásárolni Izraeltől. Erről a Ynet helyi kiadvány számolt be az ország védelmi minisztériumának...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1686992940
[modified] => 1686939305
)
[title] => Izrael először ad el 200 tankot nem megnevezett országoknak, amelyek közül az egyik európai
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=81893&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 81893
[uk] => 81844
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 81845
[image] => Array
(
[id] => 81845
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/maxresdefault-1.jpg
[original_lng] => 182911
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/maxresdefault-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/maxresdefault-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/maxresdefault-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/maxresdefault-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/maxresdefault-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/maxresdefault-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/maxresdefault-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1686928506:5
[_thumbnail_id] => 81845
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1849
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_27a167084995cfdd6feb73872eebc81d] =>
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Israel’s ambassador to the UN, Gilad Erdan, delivered a speech in which he totally torched Russia. He not only announced that Israel is going to provide an early warning systems against missiles for Ukraine but also called Ukraine an “ally”. He also equates Russia… https://t.co/sA3a6DnKrrpic.twitter.com/HbrvawXxr8
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Arbel Yehud (29) was taken hostage with her boyfriend, Ariel Cunio, in Kibbutz Nir Oz on 10/7. Her home was pillaged, her dog was killed, and her brother Dolev was murdered while defending their kibbutz.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma jóváhagyta NASAMS légvédelmi rakétarendszerek és kapcsolódó berendezések eladását Ukrajnának 285 millió dollár értékben.
„A külügyminisztérium úgy döntött, hogy jóváhagyja National Advanced Surface-to-Air Missile System (NASAMS) és a kapcsolódó berendezések 285 millió dolláros becsült költséggel történő esetleges eladását Ukrajna kormányának” – áll a jelentésben.
„Ukrajnának sürgősen növelnie kell védelmi képességeit az orosz rakétatámadások és a légitámadások ellen. Ezen lehetőség megszerzése és hatékony kiaknázása növeli Ukrajna azon képességét, hogy megvédje népét és kritikus infrastruktúráját” – közölte az Egyesült Államok külügyminisztériuma.
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
Joe Biden, az Egyesült Államok elnökének kormánya aggodalmát fejezte ki Kínának amiatt, hogy kínai vállalatok nem halálos eszközöket adnak el Oroszországnak az ukrajnai háborúban való felhasználásra. Kiemelték, az amerikai hatóságoknak bizonyítékuk van a szállításokról.
A kormány beszámolója szerint a kínai vállalatok golyóálló mellényeket és védősisakokat értékesítenek Oroszországnak. Ugyanakkor a források szerint ez nem számít katonai segítségnyújtásnak – írta az Unian ukrán hírügynökség.
Úgy vélik, a kínai vezetés tud az eszközök átadásáról, és lépéseket kellene tennie a leállítására.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Joe Biden, az Egyesült Államok elnökének kormánya aggodalmát fejezte ki Kínának amiatt, hogy kínai vállalatok nem halálos eszközöket adnak el Oroszországnak az ukrajnai háborúban való felhasználásra. Kiemelték, az amerikai hatóságoknak bizonyítéku...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674640860
[modified] => 1674621646
)
[title] => Kína a háborúban használatos eszközöket ad el Oroszországnak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68471&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68471
[uk] => 68480
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 68472
[image] => Array
(
[id] => 68472
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/biden-1.jpg
[original_lng] => 169720
[original_w] => 727
[original_h] => 504
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/biden-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/biden-1-300x208.jpg
[width] => 300
[height] => 208
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/biden-1.jpg
[width] => 727
[height] => 504
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/biden-1.jpg
[width] => 727
[height] => 504
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/biden-1.jpg
[width] => 727
[height] => 504
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/biden-1.jpg
[width] => 727
[height] => 504
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/biden-1.jpg
[width] => 727
[height] => 504
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674628426:8
[_thumbnail_id] => 68472
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2424
[_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] =>
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024