Lezajlott a Kárpátaljai Megyei Tanács 19. Ülése, amelyen közel 80 napirendi pontot vitattak meg a képviselők. A testület több, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség frakciója által beterjesztett beadványt is elfogadott, valamint költségvetési, oktatási és egészségügyi kérdésekben is döntöttek.
Lemondott Danijel Besic Loredan szlovén egészségügyi miniszter pénteken, miután nézeteltérése támadt Robert Golob miniszterelnökkel az egészségügyi rendszer fejlesztését illetően – jelentette a szlovén közszolgálati televízió.
„A lemondás logikus és várható volt” – mondta Golob a sajtónak, hozzátéve, hogy a tárcavezetővel nem értettek egyet abban, „hogyan lehet elérni, hogy az állami egészségügy visszatérjen régi fényéhez”.
Golob nem bocsátkozott részletekbe, de jelezte: egyik fő nézeteltérési pont a sürgősségi törvény volt, amely költségvetési forrásokat biztosított korlátlan plusz egészségügyi szolgáltatásokra.
A törvény értelmében a magánszolgáltatók jelentős összegeket kerestek, de gyakran olyan magas értékű szolgáltatásokkal, amelyek nem járultak hozzá a várakozási idő csökkentéséhez, ami a jogszabály fő célja volt.
A múlt héten a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) bizalmatlansági indítványt nyújtott be az egészségügyi miniszter ellen „a közegészségügy helyzetének romlása” miatt.
Az indítvány szerint Besic Loredan 2022 júniusában vette át a miniszteri tisztséget, és ígéretet tett a kórházi várólisták csökkentésére. Ám annak ellenére, hogy mintegy 137 millió eurót költött erre, 2022. szeptember 1. és 2023. március 31. között közel 50 ezerrel nőtt azon betegek száma, akik a megengedettnél hosszabb ideje várnak kezelésre.
A hét elején Golob pártja, a Szabadság Mozgalom (Gibanja Svoboda) még támogatta Besic Loredant, az SDS indítványát pedig „politikai felhajtásnak” nevezte.
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
"Vesela sem, da je @vladaRS naredila odločen in nepovraten korak v postopku priznanja Palestine. S tem Slovenija pošilja jasno sporočilo o nujnosti vzpostavitve miru na Bližnjem Vzhodu in rešitve dveh držav 🇮🇱🇵🇸. Resnično si želim, da bodo postopki čim prej dokončani."
I spoke with Slovenian Prime Minister Robert Golob and thanked him for actively supporting the Peace Formula, particularly for confirming his attendance at the Peace Summit in Switzerland.
We also discussed our ongoing defense cooperation. Our teams are finalizing their work on…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2024
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY
Izrael továbbra is támogatja az ukrán állampolgárok egészségügyi segélyezését – közölte Eli Cohen, az ország külügyminisztere. Ezt az ukrán külügyminisztérium vezetőjével, Dmitro Kulebával tartott közös sajtótájékoztatón jelentette ki február 16-án.
Cohen emlékeztetett arra, hogy Izrael tavaly márciusban egy tábori kórházat telepített Nyugat-Ukrajnába, és sebesült ukránokat is fogadott kórházaiban. Elmondása szerint Tel Aviv továbbra is ilyen támogatást tervez.
„Több mint 200 millió dolláros garanciát fogunk biztosítani az infrastruktúra fejlesztésére, amely az egészségügyi és pszichológiai ellátást fogja célozni. Azt is megemlítettem, hogy segíteni fogunk egy intelligens jelzőrendszer kifejlesztésében Ukrajna számára” – közölte.
[type] => post [excerpt] => Izrael továbbra is támogatja az ukrán állampolgárok egészségügyi segélyezését – közölte Eli Cohen, az ország külügyminisztere. Ezt az ukrán külügyminisztérium vezetőjével, Dmitro Kulebával tartott közös sajtótájékoztatón. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1676652900 [modified] => 1676647593 ) [title] => Izrael több mint 200 millió dollárt biztosít Ukrajnának az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=70950&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 70950 [uk] => 70929 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 70930 [image] => Array ( [id] => 70930 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/63ee5105ae2c7.jpeg [original_lng] => 39011 [original_w] => 720 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/63ee5105ae2c7-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/63ee5105ae2c7-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/63ee5105ae2c7.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/63ee5105ae2c7.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/63ee5105ae2c7.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/63ee5105ae2c7.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/63ee5105ae2c7.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1676640394:5 [_thumbnail_id] => 70930 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2598 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] =>
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
A Miniszteri Kabinet korábban támogatta a kannabisz gyógyászati célú forgalmát szabályozó törvényjavaslatot. Az Egészségügyi Minisztérium szerint a kannabisz alapú gyógyszerek több mint 50 betegséget enyhítenek.
A törvényjavaslatot pénteken, június 10-én regisztrálták a Radánál. A dokumentum engedélyezné a kannabisz alapú készítmények teljes gyártási ciklusát: a termesztéstől egészen a gyártásig.
Az Egészségügyi Minisztérium arra számít, hogy a parlament támogatja majd a törvénytervezetet.
A Beregszászi Járási Tanács június 17-i ülésén úgy határozott, hogy nem adja át a járási családorvosi-hálózat koordinálását a kistérségeknek. A döntést azt követően hozták meg, miután megvitatták az átadási lehetőségeket.
A jelenleg is meglévő hálózat feldarabolása gátolná az érintett települések egészségügyi intézményeinek munkáját. Az ukrajnai közigazgatási reformok értelmében az újonnan létrejött járásoknak fokozatosan kell átadni intézményeit a kistérségeknek, ami számos esetben nehézségekbe ütközik.
Lemondott pozíciójáról Marek Krajcí, szlovák egészségügyi miniszter – írja a Parameter.sk cikke alapján a HVG. A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, „nincs a székéhez ragasztva”, és reméli, hogy pár hét múlva javul Szlovákia helyzete.
Mint kiderült, a négypárti szlovák kormánykoalíció fele, a SaS és a Za Ludí az ő távozásához kötötte a koalícióban maradást, kilépésük értelemszerűen tovább mélyítette volna a szlovák koronavírus- és politikai válságot, márpedig mindkettő teljesen maga alá temette északi szomszédunkat.
A miniszterelnök Igor Matovic szerint Krajcí olyan tagja volt a kormányának, aki az emberi életeket tartotta szem előtt, a távozása pedig azért abszurd, mert „éppen ő volt az, aki a felelősségre hívta fel a figyelmet, amikor mindenki más már nyitni akart.” Matovic szerint épp azok követelték a miniszter lemondását, akik az elmúlt egy évben nem segítettek neki.
Az új minisztert később jelentik be.
Matovic elismerte, az elmúlt napokban folytatott tárgyalások során a kormánykoalíció nagyon közel került a széteséshez, majd megjegyezte, azt szerette volna, ha azok is távoztak volna, akik korábban ellenezték a szigorú intézkedéseket.
A miniszterelnök megerősítette, hogy a vele régóta háborúzó Richard Sulík gazdasági miniszter múlt héten szerdán lemondásra szólította fel, a kormányfő szerint viszont épp Sulíknak kéne.
A koalíciós válságot a négy párt között az épp magyar segítséggel vásárolt orosz Szputnyik V vakcinák vásárlása okozta, ugyanis többen ellenezték, hogy olyan oltóanyagot vásárol az ország, amit még nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.
(hvg.hu)
[type] => post [excerpt] => Lemondott pozíciójáról Marek Krajcí, szlovák egészségügyi miniszter – írja a Parameter.sk cikke alapján a HVG. A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, „nincs a székéhez ragasztva”, és reméli, hogy pár hét múlva javul Szlovákia helyzete. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1615542360 [modified] => 1615510165 ) [title] => Lemondott a szlovák egészségügyi miniszter [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=19962&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 19962 [uk] => 19983 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 19963 [image] => Array ( [id] => 19963 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/marek-krajci.jpg [original_lng] => 58005 [original_w] => 1024 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/marek-krajci-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/marek-krajci-300x132.jpg [width] => 300 [height] => 132 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/marek-krajci-768x338.jpg [width] => 768 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/marek-krajci.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/marek-krajci.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/marek-krajci.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/marek-krajci.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1615546138:8 [_thumbnail_id] => 19963 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 4546 [translation_required_done] => 1 [_oembed_936c2a691680823c3989a9af77c00a2e] => [_oembed_time_936c2a691680823c3989a9af77c00a2e] => 1615753934 [_oembed_68c6a39bc7464c45d24b2f78799898b7] => [_oembed_time_68c6a39bc7464c45d24b2f78799898b7] => 1625392802 [_oembed_016f0ebcc5ee042ee82afb2dc68e69c0] =>
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3
Az orvosok és egészségügyi dolgozók, akik a koronavírus betegek ellátásában, valamint a járvány terjedésének megakadályozásában vesznek részt április végén, bérük kifizetésekor kapják az ígért pótlékot – hangzott el az Elnöki hivatalban tartott értekezleten.
„A tanácskozáson részletesen megvitatták a betegség terjedése elleni küzdelemben részt vevő orvosok és egészségügyi dolgozók bérkiegészítését. A pótlékot április végén, az alapbérrel együtt kapják meg” – áll a közleményben.
A kormány május elejére várja a COVID-19 koronavírus megbetegedések csúcspontját, ezt követően vezetik be a gazdaságélénkítő intézkedéseket.
„Rendkívül csalódott vagyok a koronavírus-járványra adott európai válasz miatt. (…) Elvesztettem a hitem a rendszer iránt. Eleget láttam az Európai Unió tudományos irányításából és politikai működéséből” – ezzel indokolta Mauro Ferrari, hogy lemondott az Európai Kutatási Tanács (EKT) elnöki posztjáról adta hírül az origo.hu a Financial Timesra hivatkozva.
Johannes Bahrke, az Európai Bizottság digitális gazdaságért, valamint kutatásért és innovációért felelős szóvivője elismerte, hogy Ferrari benyújtotta lemondását. Itt a minden eddiginél egyértelműbb bizonyíték, hogy Brüsszel képtelen megbirkózni a koronavírus-járvánnyal és annak következményeivel.
A kutatási tanács elnöke a Financial Times című brit üzleti napilaphoz eljuttatott nyilatkozatában azt írta, „rendkívül csalódott a világjárványra adott európai válasz miatt”. Szerinte a vírusfertőzés gyors leküzdésére egy tudományos program elindítását javasolta, azonban elképzelésének megvalósításakor „intézményi és politikai akadályokba ütközött”.
Szavai szerint az Európai Unió lelkes támogatójaként érkezett a kutatási tanácshoz, azonban a koronavírus okozta válság teljesen megváltoztatta véleményét.
Elvesztettem a hitem a rendszer iránt. Eleget láttam az Európai Unió tudományos irányításából és politikai működéséből – írta. A napilap úgy tudja, hogy a kutatási tanács vezetősége Ferrari több ötletével sem értett egyet, egyebek mellett azzal, hogy az ügynökség a járványra adható rövid távú megoldásokra összpontosítson.
Johannes Bahrke szóvivő azt mondta, az Európai Bizottság a lehető leghamarabb új vezetőt nevez ki a tanács élére, ugyanis nem kerülhet veszélybe az a több mint 50 kutatási kezdeményezés, amely jelentősen hozzájárulhat a világjárványra adott válaszhoz.
Mauro Ferrarit tavaly májusban nevezte ki az Európai Bizottság az Európai Kutatási Tanács (EKT) elnökévé. Az EKT az az uniós szerv, amely a kutatók által javasolt tudományos felderítő kutatások finanszírozásáért felel Európában.
A napokban ismerte el Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője, hogy Brüsszel rosszul kezelte a válságot. „Igen, ez az igazság: Európát eleinte részben sokkolta a láthatatlan ellenség és a példa nélküli méretű és gyorsaságú válság. A kezdeti hibákra ma is fájó visszagondolni” – fogalmazott Európa vezetője.
Brüsszel egészségügyi hivatala egyébként közel másfél hónapon át bagatellizálta a járványt, hibás jelentéseket küldött a tagállamoknak.
(origo.hu)
[type] => post [excerpt] => „Rendkívül csalódott vagyok a koronavírus-járványra adott európai válasz miatt. (...) Elvesztettem a hitem a rendszer iránt. Eleget láttam az Európai Unió tudományos irányításából és politikai működéséből” – ezzel indokolta Mauro Ferrari, hogy le... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1586358600 [modified] => 1586354774 ) [title] => Brüsszel tétlensége miatt mondott le az Európai Kutatási Tanács elnöke [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=4590&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 4590 [uk] => 4599 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 4591 [image] => Array ( [id] => 4591 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/mauro-ferrari.jpg [original_lng] => 82340 [original_w] => 800 [original_h] => 400 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/mauro-ferrari-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/mauro-ferrari-300x150.jpg [width] => 300 [height] => 150 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/mauro-ferrari-768x384.jpg [width] => 768 [height] => 384 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/mauro-ferrari.jpg [width] => 800 [height] => 400 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/mauro-ferrari.jpg [width] => 800 [height] => 400 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/mauro-ferrari.jpg [width] => 800 [height] => 400 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/mauro-ferrari.jpg [width] => 800 [height] => 400 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1586410897:2 [_thumbnail_id] => 4591 [_edit_last] => 5 [views_count] => 10341 [translation_required] => 2 [translation_required_done] => 1 [_oembed_0fa0975c4704ffe716281656df88fa1e] =>
Другий уряд Зеленського побив рекорди швидкості зміни міністрів. Місяць пропрацювали міністри фінансів і охорони...
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
U.S. Ambassador Marc Ostfield said Paraguay Vice President Hugo Velázquez Moreno was included on a U.S. corruption list for his alleged involvement in offering bribes to a public official.https://t.co/cLajLLVzsV
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland ?? (@notesfrompoland) April 5, 2023
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY
Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke március 16-án tárgyalást folytatott ukrán oligarchákkal és nagyvállalkozókkal – Rinat Ahmetovval, Ihor Kolomojszkijjal, Viktor Pincsukkal, a DCH holding tulajdonosával, Olekszander Jaroszlavszkijjal, valamint Andrij Verevszkivel, a Kernel Group Agroholding elnökével.
Az Elnöki hivatal hivatalos honlapja alapján, a tanácskozáson az államfő a COVID-19 terjedésének megakadályozására irányuló intézkedések végrehajtásában az üzleti élet képviselői által nyújtott segítség kérdéseit vitatta meg.
Többek között a koronavírus-tesztek, a szükséges orvosi felszerelések, a védő- és fertőtlenítőszerek beszerzésében és szállításában nyújtott segítségről volt szó.
„Amikor az ország nehéz helyzetben van, az üzleti életnek is felelősségteljesnek kell lennie. Az ukránoknak védettséget kell érezniük, amikor felkeresik az állami kórházakat. Én ragaszkodom ahhoz, hogy segítsenek. Jelenleg Ukrajnában nem kritikus a helyzet, és reméljük, hogy ez így is marad, s megőrizzük az ukrán polgárok életét és egészségét” – mondta az államfő.
Az ICTV TV-csatorna Szólás-szabadság című műsorában Volodimir Zelenszkij a következőket mondta: „Nagyon őszintén beszéltem velük. Ez az ország hosszú ideje táplált őket, eljött az ideje, hogy ők segítsenek az országnak… Most sürgősen 500 mentőautóra van szükség. Létrehozunk egy külön alapot. Körülbelül 12-13 milliárd UAH-ra van szükség gyógyszerek és más orvosi eszközök beszerzésére. Szükségünk van a segítségükre”.
Az egyik legnépszerűbb ukrán oligarcha Rinat Ahmetov megerősítette az államfővel való találkozót. „Valóban ma jelen voltam az ukrán üzleti élet képviselőinek Ukrajna elnökével folytatott találkozóján. A találkozót a koronavírus elleni küzdelem és a világjárvány következményeinek szenteltük. A koronavírus egy olyan probléma, amellyel a modern világ valószínűleg első alkalommal szembesült ilyen mértékben. Én biztos vagyok abban, hogy ebben a helyzetben mindenkinek el kell gondolkoznia azon, milyen mértékben tud segíteni Ukrajnának és a lakosságnak” – mondta Ahmetov.
Ihor Kolomojszkij a Hromadszke-nek adott nyilatkozatában erősítette meg, hogy részt vett ezen a tanácskozáson: „Ott voltam az üzleti élet képviselőinek találkozóján”. Arra a kérdésre, hogy megvitatták-e a Privatbank körül kialakult helyzetet (március 16-án üléseztek a Privatbank ügyében – szerk.), Ihor Kolomojszkij röviden annyit válaszolt: „Nem”.
A találkozó eredményeként megállapodás született az államfő és az üzletemberek között egy speciális alap létrehozásáról az ukrán egészségügy támogatására.
Március 16-án Ukrajna elnöke Koordinációs Tanácsot hozott létre a COVID-19 terjedésének megakadályozására – olvasható az elnök hivatalos honlapján.
„Tekintettel arra, hogy a SARS-CoV-2 által kiváltott akut légúti betegség COVID-19 terjedése a személyi-, köz- és állambiztonságot fenyegeti, súlyos társadalmi, gazdasági és demográfiai következményekkel jár, a lakosság védelme, valamint a koronavírus Ukrajnában való terjedésének megakadályozására hozott intézkedések végrehajtása érdekében létre hoztuk a Koordinációs Tanácsot.” Az újonnan létrehozott testület konzultatív és tanácsadói funkciókat tölt be.
A testület fő feladata a koronavírus terjedése okozta helyzet nyomon követése, annak megakadályozására irányuló hatékony intézkedések, javaslatok előterjesztése.
Az elnöki rendeletnek megfelelően a Konzultatív tanácsnak jogában áll:
az állami és helyi önkormányzati szervektől, vállalatoktól, intézményektől, szervezetektől begyűjtött adatok, információk és dokumentumok feldolgozása, értékelése
a tanács üléseire az illetékes és megfelelő kompetenciával rendelkező minisztériumok vezetői, központi és helyi végrehajtó testületek képviselői, az állami tulajdonú vállalatok, intézmények és szervezetek vezetői meghívása és a hatáskörükbe tartozó kérdésekről szóló beszámolójuk meghallgatása.
A Koordinációs tanács elnöki posztját Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke tölti be, a titkár Kirill Timosenko, az Elnöki hivatal helyettes vezetője.
A testület tagjai:
Andrij Jermak – az Elnöki hivatal vezetője
Szergij Sefir – az elnök asszisztense
Olekszij Danilov – a Nemzetbiztonsági Tanács titkára
Denisz Smihal – kormányfő
Arszen Avakov – belügyminiszter
Dmitro Kuleba – külügyminiszter
Ilja Jemec –egészségügyi miniszter
Viktor Ljasko – országos tiszti-főorvos
Vlagyiszlav Kriklij – infrastrukturális miniszter
Ruszlan Homcsak – a fegyveres erők vezérkarának vezetője