Az oroszok péntekre virradóra hatalmas támadást indítottak Ukrajna kritikus infrastruktúrája ellen, az emberek energiától való megfosztása az őszi hőmérséklet csökkenése idején egyenértékű a népirtással – jelentette ki Andrij Szibiha külügyminiszter az X-en (Twitter).
A jelentés szerint Szibiha közölte: „Orosz terroristák több száz drónnal és rakétával támadták a kritikus polgári infrastruktúrát, beleértve az energetikai infrastruktúrát is Ukrajna-szerte. Felszólítom az összes partnert, hogy határozottan reagáljanak.” Szerinte Vlagyimir Putyin orosz diktátor a támadást a 2022. október 10-i, az ukrán energetikai infrastruktúrát ért első nagyszabású támadás évfordulóján hajtotta végre.
„Ez egy szándékos demonstrációja annak, hogy három éve nem változtatott agresszív fellépésein, terrorista módszerein és ultimátumain, és továbbra is elutasít minden érdemi diplomáciai és béketeremtő erőfeszítést” – tette hozzá a külügyminiszter. Azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország rosszabb, mint a Hamász. Még a Hamász is beleegyezett a tűzszünetbe és a béketeremtésbe. Épp ellenkezőleg, Moszkva folytatja az általa elkezdett értelmetlen háborút – egy olyan háborút, amelyet nem tud és nem is fog megnyerni.
Az energia megvonása az emberektől a csökkenő őszi hőmérsékletek közepette a népirtásról szóló egyezmény II. cikkének (c) pontja értelmében népirtással egyenértékű: elviselhetetlen életkörülmények megteremtése egy nemzeti csoport elpusztításának szándékával
– hangsúlyozta Sibiha.
A külügyminiszter szerint a Moszkvára nehezedő nyomás az egyetlen működőképes recept, de annak erősnek és konszolidáltnak kell lennie. A szigorú szankciók gazdasági nyomásáról, Ukrajna fokozott támogatásának katonai nyomásáról és a teljes elszigetelődés politikai nyomásáról beszélünk. „Putyinnak éreznie kell, hogy a háború folytatásának ára meghaladja leállításának az árát. Éreznie kell, hogy a háború folytatása veszélyezteti a rezsimjét” – mutatott rá Andrij Szibiha.
Európának komolyan kell vennie az Oroszország jelentette fenyegetést, amely már hibrid háborút vív ellene, a Kreml ugyanis továbbra is dróntámadásokkal és kibertámadásokkal provokálja az EU-tagállamokat, és egy újabb eszkalációs hullámra készül – jelentette ki szombaton Szerhij Kiszlica első külügyminiszter-helyettes, számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a külügyminiszter-helyettes állítása, miszerint Európának „komolyan kell vennie” az Oroszország jelentette egzisztenciális fenyegetést, és figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin orosz diktátor „eszkalálni fogja a helyzetet”. Azt is nyilatkozta, hogy a Kreml már háborúban áll Európával. Azt mondta, Oroszország közelmúltbeli dróntámadásai több EU-tagállam ellen jól kiszámítottak és a „vörös vonalak feszegetésére” tett kísérletek voltak.
„Biztos vagyok benne, hogy Putyin érzelmi, ha nem is fizikai elégedettséget érez a Nyugat megalázásával, demonstrálva azt, amit szuperhatalomnak tart” – mondta Kiszlica. Hozzátette, hogy az orosz diktátor felelőtlen cselekedetei kiprovokálják a Fehér Ház feldühödését, amely úgy tűnik, enyhíti az álláspontját vele szemben. „Ez egy bumeráng” – hangsúlyozta.
A külügyminiszter-helyettes jelezte, hogy Oroszország további lépései attól függenek, hogy Európa és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közös elszántságot mutat-e. Határozott transzatlanti válasz nélkül Putyin „fokozni fogja az eszkalációt”, további, a kontinens dezorientálását és megbénítását célzó intézkedésekkel.
A NATO-országok új technológiákat fejlesztenek az orosz drónok megsemmisítésére, mert drága rakétákat nem lehet állandó jelleggel használni erre – jelentette ki pénteken Mark Rutte, a NATO főtitkára a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Rutte megjegyezte: „Nem lehet a végtelenségig lelőni ezer vagy kétezer dollárba kerülő drónokat félmillió vagy egymillió dollár értékű rakétákkal. Mindannyian gyorsan fejlesztjük a technológiákat, és tanulunk az ukránoktól.”
Rutte elismerte, hogy a NATO-országok rövid távon nem rendelkeznek a megfelelő felszereléssel. A főtitkár szerint a fő cél annak biztosítása, hogy „a hagyományosabb harci módszerek mellett elfogó technológia is rendelkezésre álljon”.
Rutte azt is megjegyezte, hogy informálisan folyamatosan hangzanak el jelzések a NATO kemény válaszára az orosz repülőgépek és drónok esetleges légtérsértése esetén. „Ami a vadászgépeket illeti, ez nem új keletű. Ez rossz, véget kell vetni neki, de a pilótáink tudják, mit kell tenniük, és ha szükséges, szélsőséges intézkedéseket is hozhatnak” – tette hozzá a NATO-főtitkár.
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Az ország védelmi minisztériuma jelentése szerint a román légierő két F–16-os gépét küldték fel a napokban „a helyzet megfigyelésére”.
Románia határozottan elítélte légterének „újabb megsértését” egy orosz drón által a napokban. Erről az Országos Honvédelmi Minisztérium sajtószolgálata számolt be.
Az ügynökség „illegálisnak” nevezte a támadást, amely „komolyan ellentmond a nemzetközi jog normáinak”. Románia civil objektumok és kikötői infrastruktúra elleni támadásokkal is vádolta az orosz hadsereget.
Az ország védelmi minisztériuma jelentése szerint a román légierő két F–16-os gépét küldték fel „a helyzet megfigyelésére”.
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője kijelentette, hogy az ukrajnai és izraeli ágyúzás helyzete nem hasonlítható össze.
Borrell szerint az a helyzet, amikor a nyugati szövetségesek segítettek Izraelnek iráni rakéták és drónok lelövésében, valamint az ukrajnai orosz támadások helyzete „két különböző dolog, amelyeket nem lehet összehasonlítani”.
Mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy Izraelnek többszintű légvédelmi rendszere van, az „Iron Dome”, és ennek analógjának európai telepítése sok időt és anyagi forrást igényelne, amelyek nem állnak rendelkezésre.
„Másodszor, az iráni támadás során rakéták repültek át Franciaországhoz, az Egyesült Államokhoz és Jordániához tartozó légitámaszpontok felett. Megvédték a bázisaikat. Ukrajnában ez nem így van” – tette hozzá a vezető uniós diplomata.
Borrell ugyanakkor hangsúlyozta: szükségesnek tartja, hogy az Európai Unió megerősítse az ukrán légvédelem képességeit.
A Románia területére zuhant orosz kamikaze drónokat az ukrán légvédelem lőtte le, és nem a szomszédos országra irányultak.
Ezt szerdán, október 11-én Angel Tilvar honvédelmi miniszter közölte a vizsgálat eredményéről szóló parlamenti beszámoló során – írja a Digi24 című román kiadvány.
Elmondása szerint a kapott információk alapján arra lehet következtetni, hogy a drónokat az izmaili kikötő elleni támadások során Ukrajna légvédelme lőtte le, s a maradványok véletlenül Románia területére zuhantak.
„Nem Románia területe volt a célpont, a becsapódás véletlen volt” – tette hozzá.
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
A megszállók elleni kamikaze dróncsapásoknak három fő célja van: az orosz légvédelmi rendszer kimerítése; a szállító- és bombázórepülőgépek kivonása, valamint, hogy kárt okozzanak a hadiipar létesítményeiben, közölte Kirilo Budanov, a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának vezetője a The Economistnak adott interjújában.
„Ki akarjuk zökkenteni őket (az oroszokat – szerk.) a komfortzónájukból” – hangsúlyozta Budanov.
Budanov elmondása szerint a drónok indításának másodlagos célja pszichológiai, szorongást kelteni a lakosságban, és megzavarni a normális gazdasági folyamatokat Oroszországon belül. Szinte mindennapossá vált például Szentpétervár és Moszkva nagy repülőtereinek lezárása.
Budanov meggyőződése, hogy „a drónok minden bizonnyal megkönnyítik a területeink felszabadítását célzó műveleteket”. „A drónok nem félnek. Nem kár éltük” – hangsúlyozta.
I strongly condemn the recent Russian attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, very close to Romania??. This recent escalation pose serious risks to the security in the #BlackSea. It also affects further UA grain transit & thus the global food security.
Ukrajna jelentősen növeli a drónok gyártását – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök szerda éjszakai videoüzenetében.
Az államfő beszédében hangsúlyozta a drónok fontosságát országa védelmében az orosz támadással szemben.
„A drónok a szemünk és a pajzsunk a frontvonalon. A drónok garanciát jelentenek, hogy nem kell embereknek az életükkel fizetniük, amikor drónok is bevethetők” – hangsúlyozta az elnök, aki egyben a nemzetközi partnerek drónszállításainak fontosságát is hangsúlyozta.
„Minden harcoló dandárban a harcosok először a drónokról, az elektronikus hadviselésről és a katonai légvédelemről kérdeznek” – mondta Zelenszkij, utalva a fronton nemrég tett látogatásaira.
Az elmúlt hetekben Kijev több sikeres dróntámadást hajtott végre. Augusztus elején ukrán drónok csapást mértek a Fekete-tengeren az Olenegorszkij Gornyak orosz katonai hajóra, jelentős károkat okozva.
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
We must win this winter, overcome all difficulties, and ensure protection for our people.
We are working with partners to strengthen Ukraine’s air defense and our energy system. This week has brought many important decisions by Germany, Italy, Spain, the UK, the Netherlands, and… pic.twitter.com/0l4leGL6Yd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 6, 2023
January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
A Moszkva elleni közelmúltbeli dróntámadások azért fontosak, mert megmutatták Vlagyimir Putyin orosz diktátor rezsimjének gyengeségét, és ellenreklámot csináltak Oroszországnak mint fegyverexportőrnek – jelentette ki Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelenté szerint Juszov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy szerinte nem az ilyen támadások céljait kell elemezni, hanem a következményeit. „Mit látott az egész világ? Azt, hogy Putyin rezsimje, Putyin Oroszországa nem képes megvédeni saját területét, saját fővárosát, és még a biztonsági és védelmi szektorukhoz kapcsolódó objektumokat sem” – mutatott rá.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy ez „nagy antireklám” Oroszországnak mint fegyverexportőrnek, valamint a légvédelmi és elektronikus hadviselési rendszereinek. „Úgy gondolom, hogy a közelmúlt eseményei után a relatív értékük a nemzetközi fegyverpiacon jelentősen lecsökkent és megingott. Nem valószínű, hogy valaki bármit is akar majd venni a rasisztáktól egy ilyen reklám után” – emlékeztetett Andrij Juszov.
I strongly condemn the recent Russian attacks against the Ukrainian?? civilian infrastructure on #Danube, very close to Romania??. This recent escalation pose serious risks to the security in the #BlackSea. It also affects further UA grain transit & thus the global food security.
Az orosz megszállók ismét támadták az ország déli részén található kikötőket, Ukrajna teljes erejéből védekezik Oroszország támadásai ellen, az agresszort „meg lehet és meg is kell állítani” – reagált Volodimir Zelenszkij elnök a szerda hajnali orosz dróntámadásra a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij közölte: „Újabb háborús éjszaka, hősies légvédelmünk munkájának újabb éjszakája. A rendelkezésre álló erők maximumával védekezünk. Sok Shahedet lelelőttünk. Szerencsére nem volt áldozat. Sajnos vannak károk. A legtöbb jelentős, és az ország déli részén.”
Ahogy az államfő megjegyezte, az orosz terroristák ismét megtámadták a kikötőket, a gabonát, a globális élelmezésbiztonságot, minden operatív szolgálat hatékonyan működött, de globális válaszra van szükség.
„A világnak reagálnia kell. Amikor polgári kikötőket céloznak meg, amikor a terroristák szándékosan még a lifteket is lerombolják, ez mindenkinek fenyegetést jelent minden kontinensen. Oroszországot meg lehet és meg kell állítani” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
[type] => post [excerpt] => Az orosz megszállók ismét támadták az ország déli részén található kikötőket, Ukrajna teljes erejéből védekezik Oroszország támadásai ellen, az agresszort „meg lehet és meg is kell állítani” – reagált Volodimir Zelenszkij elnök a szerda hajnali or... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1690978500 [modified] => 1690975808 ) [title] => Zelenszkij az éjszakai dróntámadásról: Ukrajna teljes erejével védekezik [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86181&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86181 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 85316 [image] => Array ( [id] => 85316 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-24.jpg [original_lng] => 29550 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-24-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-24-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-24.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-24.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-24.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-24.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/zelenszkij-24.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1690966217:8 [_thumbnail_id] => 85316 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2545 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_83497c52e0a11d319eae124016c7fa6f] =>
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.