Mikola Szolszkij ukrán agrárpolitikai miniszter szerdán tárgyal lengyel kollégájával, Czeslaw Siekierskivel, a megbeszélésen részt vesznek a lengyel gazdálkodók egyesületeinek képviselői is – számolt be az rbc.ua hírportál a wnp.pl című kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Siekierski emlékeztetett arra, hogy az ukrán kormány delegációja március 27-én érkezik Lengyelországba, március 28-án, csütörtökön ugyanis Ukrajna és Lengyelország kormányának együttes ülését tervezik. „Szerdán rendhagyó módon találkozunk. Mert az ukrán és lengyel mezőgazdasági miniszterek mellett miniszterhelyettesek, tanácsadók, a különböző növények termelői szövetségeinek képviselői is jelen lesznek. Szeretnénk, ha ez a párbeszéd a termelők szintjére helyeződne át” – magyarázta.
„Az Ukrajnával folytatott tárgyalások nehezek lesznek, mert hazánk meg akarja őrizni a kereskedelmi liberalizációt az Európai Unióval” – Czeslaw Siekierski.
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
Regarding the European Union: this year, our Government must ensure readiness across all negotiation clusters. We understand that delays in Ukraine’s accession process are not caused by Ukraine. We will continue working with the EU to ensure promises made are fulfilled. This is a…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2025
Czeslaw Siekierski lengyel mezőgazdasági miniszter kedden a gazdák nevében elnézést kért az útra kiszórt ukrán gabona miatt, de hozzátette, hogy a gazdákat meg lehet érteni, és Ukrajna reakciója eltúlzott volt – számolt be az rbc.ua hírportál a lengyel mezőgazdasági minisztérium közleményére hivatkozva.
A jelentés szerint Siekierski azt mondta: „A lengyel gazdálkodók nevében elnézést kérek a kétségbeesett tetteikért, és megértést kérek a rendkívül nehéz helyzetükkel kapcsolatban”, de kijelentette, hogy korlátozni akarja az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek szállítását.
A tárcavezető szerint a minisztériuma technikai tárgyalásokat folytat az ukrán mezőgazdasági minisztériummal, „amelyek során meg akarjuk határozni azokat a kereskedelmi cserefeltételeket, amelyek korlátoznák az agrár-élelmiszerpiacok stabilitását megzavaró áruk áramlását”. Úgy vélte, „ez a tiltakozás rossz formája, de gyakran használják a különböző országok gazdái”.
„A gazdálkodók nem kontrollálták az érzelmeiket, de emlékezni kell arra, hogy nagyon nehéz gazdasági helyzetben vannak. A tavaszi szántóföldi munkák kezdetén nincs pénzük műtrágyát és növényvédő szert vásárolni. Nehéz nem megérteni a véleményüket, kétségbeesésüket” – mondta Siekierski.
A lengyel agrárminiszter azt is kijelentette, hogy az ukrán hatóságok képviselői sem fogták vissza magukat. „Túl élesek voltak a gazdasági miniszterhelyettes és korábban a lembergi polgármester nyilatkozatai. Más ukrán politikusok is túl emocionálisak voltak a tájékoztatásban” – mutatott rá Czeslaw Siekierski.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Czeslaw Siekierski lengyel mezőgazdasági miniszter kedden a gazdák nevében elnézést kért az útra kiszórt ukrán gabona miatt, de hozzátette, hogy a gazdákat meg lehet érteni, és Ukrajna reakciója eltúlzott volt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1707856200 [modified] => 1707850529 ) [title] => A lengyel mezőgazdasági miniszter elnézést kért a gazdálkodók által úttestre öntött ukrán gabona miatt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=103646&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 103646 [uk] => 103608 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 103648 [image] => Array ( [id] => 103648 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/wiadomosci-onet-pl-994118ea1318678a52a9b952f41da998-650x410-1.jpg [original_lng] => 36576 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/wiadomosci-onet-pl-994118ea1318678a52a9b952f41da998-650x410-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/wiadomosci-onet-pl-994118ea1318678a52a9b952f41da998-650x410-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/wiadomosci-onet-pl-994118ea1318678a52a9b952f41da998-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/wiadomosci-onet-pl-994118ea1318678a52a9b952f41da998-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/wiadomosci-onet-pl-994118ea1318678a52a9b952f41da998-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/wiadomosci-onet-pl-994118ea1318678a52a9b952f41da998-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/wiadomosci-onet-pl-994118ea1318678a52a9b952f41da998-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1707843329:12 [_thumbnail_id] => 103648 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2911 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a1d5cdff4f4e518df7f7d848b0c63fb1] =>
🇵🇱 Polish farmers stopped three #Ukrainian trucks and poured grain out of them. It happened on the road to the border crossing in Dorohusk, RMF FM reports.