Az ideiglenesen megszállt Krím területére három afrikai ország nagykövete érkezett. Ukrajna Külügyminisztériuma elítélte a diplomaták látogatását.
Közölték, hogy a Krímre érkezett a Burundi Köztársaság nagykövete, Joseph Nkurunziza, a Guineai Köztársaság nagykövete, Nyankoya Haba, valamint a Csád Köztársaság nagykövete, Adam Beshir Mahamud, akik mindhárman Oroszországba akkreditáltak.
„Ez a látogatás kirívó megsértése a nemzetközi jognak, különösen az ENSZ Közgyűlés 68/262 számú határozatának (Ukrajna területi integritása), valamint Ukrajna jogszabályainak. Az ilyen cselekedetek ellentétesek az államok szuverenitásának és területi integritásának általánosan elismert elveivel, és aláássák a nemzetközi közösség erőfeszítéseit, amelyek célja az orosz agresszió befejezése és egy átfogó, igazságos és tartós béke megteremtése” – áll a közleményben.
A külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy Oroszország szándékosan használ fel külföldi diplomatákat propagandacélokra, hamis benyomást keltve a megszállás nemzetközi elismeréséről.
Pénteken elindult Csádból a francia csapatok első, 120 fős kontingense, három héttel azután, hogy Csád bejelentette a Franciaországgal kötött védelmi együttműködési szerződés felmondását – írja az Index.
Elhagyta Csádot a francia csapatok első kontingense. A csádi védelmi minisztérium a Facebookon azt is közölte, hogy a következő napokban több tonna katonai felszerelést is elszállítanak a főváros katonai repülőteréről. Januárig pedig a francia hadsereg hajóra teszi és elszállítja a három csádi bázisáról a katonai járműveket a kameruni Doula kikötőjéből – közölte az MTI.
A csádi külügyminisztérium november végén jelentette be, hogy nemzeti szuverenitásának újraértelmezése keretében felbontja a védelmi együttműködési szerződést egykori gyarmattartójával.
Ennek értelmében Franciaországnak ki kell vonnia az országban állomásoztatott mintegy ezer katonáját és katonai felszerelését. A bejelentéskor hangsúlyozták, hogy a 60 évvel ezelőtt kötött megállapodás felbontása semmiképpen sem kérdőjelezi meg Csád és Franciaország történelmi kapcsolatait, a közös érdekek mentén, más területeken továbbra is fenn kívánják tartani azokat.
Csád az egyik utolsó olyan ország volt a Száhel-övezetben, ahol Franciaország még katonai jelenlétet tartott fenn, miután az elmúlt években kiszorult Nigerből, Maliból és Burkina Fasóból is. Francia harci repülőgépek és katonák szinte megszakítás nélkül állomásoztak Csád területén a közép-afrikai ország 1960-as függetlenné válása óta. A francia csapatok segítettek a csádi katonák kiképzésében, a harci gépek pedig légi támogatást biztosítottak több alkalommal is a hatalomra törő lázadókkal szemben.
Csád, mint stratégiai partner
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) októberben közölte, hogy a szeptemberben aláírt stratégiai partnerség és a komplex magyar kormányzati szerepvállalás részleteiről tárgyalt Máthé László miniszteri biztos vezetésével a magyar kormány, a Hungary Helps, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint a Magyar Honvédség képviselőiből álló delegáció N’Djanemában.
Stratégiai partnerségről tárgyalt a magyar delegáció l Csádban. Mint írták, a magyar kormány szerint Afrika fejlődése, békéje és stabilitása Európa és így Magyarország szempontjából is kiemelten fontos érdek, mivel szerintük „a terrorizmus által támogatott, déli irányból érkező illegális bevándorlás jelenti ma az egyik legnagyobb biztonsági fenyegetést Európa számára.”
Az ideiglenes államfő, Mahamat Idriss Déby Itno győzött az elnökválasztáson Csádban – áll a közép-afrikai ország választási hatóságának előzetes eredményében.
Az afrikai ország vezetését átvevő, katonai junta élén álló tábornok a leadott szavazatok 61 százalékát kapta meg, míg fő ellenfele, a hivatalban lévő miniszterelnök, Succes Masra a hatóság szerint alig több mint 18 százalékot ért el.
A választás ideiglenes eredményét 48 órán belül be kell nyújtani az Alkotmánytanácsnak, amely ezt követően hirdeti ki a végleges eredményt.
Csádban 2021. április 20-án vesztette életét a lázadókkal vívott harcban az 1990-ben puccsal hatalomra került és azután folyamatosan újraválasztott Idriss Déby Itno elnök. Az afrikai ország vezetését katonai junta vette át élén Déby fiával, Mahamat Idriss Déby Itno tábornokkal, a katonák másfél éves átmeneti időszak után szabad választásokat ígértek, ezt annak lejártával meghosszabbították, és Débyt jelölték államfőnek.
Ideiglenes kormányt nevezett ki Mahamat Idriss Déby Itno átmeneti csádi elnök kedden, alig huszonnégy órával azután, hogy Succes Masra volt ellenzéki vezetőt nevezte ki miniszterelnöknek.
Je me suis longuement entretenu, ce matin, avec le nouveau PMT, Dr. Succès Masra. Je lui souhaite pleine réussite dans sa nouvelle et grande mission à la tête du gouvernement et l’assure de mon soutien. #Tchadpic.twitter.com/CbjCoLLM6U
Az ideiglenes kormánynak negyvenegy tagja van, harminc miniszter és tizenegy államtitkár – közölte az elnöki hivatal.
Az új kabinet külügyminisztere Mahamat Szálef Annadif, védelmi minisztere Dago Yacouba, területigazgatási minisztere Limane Mahamat, a tájékoztatási miniszter pedig Abdul Rahman Ghulamullah, akik ugyanezt a tisztséget töltötték be a korábbi kormányban.
Az új kabinetnek több új tagja is van, közöttük nők és fiatalok.
A kormány tagjait a miniszterelnökkel folytatott konzultáció után nevezték ki – közölte az elnöki hivatal.
„Igen változatos csapattal van szerencsém együtt dolgozni. Sok a kihívás, de amit reményeink szerint haladéktalanul megteszünk az annak biztosítása, hogy a gyermekek visszatérjenek az iskolába” – mondta Masra újságíróknak N’Djamenában azután, hogy bejelentették az új kormány megalakulását.
Csádi vezetők szerint az új kormány kinevezése az átmenet utolsó szakasza, amelyben helyreállítják az alkotmányos rendet és választásokat írnak ki még az idén.
Idriss Déby Itno csádi elnök 2021-ben történt meggyilkolása után a fia, Mahamat Idriss Déby Itno ragadta meg a hatalmat, és katonai tanács élén kormányozta az országot.
Succes Masra ellenzéki vezető egy megbékélési megállapodás után novemberben tért vissza a száműzetésből. Az Átalakítók nevű párt vezetője volt az egyik leghevesebb ellenzője a két és fél éve hatalmon lévő juntának. A decemberi 17-i népszavazás előtt pár nappal a politikus ennek ellenére arra szólította fel a híveit, hogy támogassák a pénteken kihirdetett új alkotmányt, amely révén lehetővé válik a választások kiírása, míg az ellenzék többi vezetője a referendum bojkottjára vagy az új alkotmány elutasítására szólított fel.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban aláírt és október 31-én bejelentett elvi megállapodásban a csádi kormányzat vállalta, hogy megkönnyíti Succes Masra visszatérését „testi és jogi biztonságban”, garantálva a politikai tevékenység szabad gyakorlását. Az ellenzéki politikus cserébe vállalta, hogy folytatja a párbeszédet a csádi békés politikai megoldás érdekében.
Sok más ellenzéki vezetőhöz hasonlóan Succes Masra a 2022. október 20-i, a junta hatalmon maradása elleni tüntetés után néhány nappal kényszerült emigrációba. A hatóságok szerint a tüntetés napján mintegy ötven ember vesztette életét, az ellenzék és civil szervezetek szerint viszont 100 és 300 között volt az áldozatok száma, szinte mindannyian tüntetők voltak, akiket rendőrök és katonák lövései öltek meg.
Je me suis longuement entretenu, ce matin, avec le nouveau PMT, Dr. Succès Masra. Je lui souhaite pleine réussite dans sa nouvelle et grande mission à la tête du gouvernement et l’assure de mon soutien. #Tchadpic.twitter.com/CbjCoLLM6U
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Je me suis longuement entretenu, ce matin, avec le nouveau PMT, Dr. Succès Masra. Je lui souhaite pleine réussite dans sa nouvelle et grande mission à la tête du gouvernement et l’assure de mon soutien. #Tchadpic.twitter.com/CbjCoLLM6U
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N