Joe Biden, az USA jelenlegi elnöke kéréssel fordult a Kongresszushoz, hogy utaljanak ki további 24 milliárd dollárt Ukrajnának, elsősorban a katonai támogatás megerősítésére – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a The New York Post című amerikai lapra és a Politico.Pro kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint a Fehér Ház menedzsment és költségvetési hivatala azt javasolta, hogy a Kongresszus ezt a támogatást is belefoglalhassa a határozati csomagba, hogy elkerülje a támogatás megszűnésének kockázatát az elnöki adminisztráció megváltozása esetén.
A javaslatot hétfőn több képviselő is áttekintette. Az előírás szerint a fenti 24 milliárd dolláros összegből 8 milliárdot az Ukrajna biztonsága terén nyújtott segítségnyújtás kezdeményezésére fordítanak, különös tekintettel az amerikai cégek Ukrajnába történő fegyverszállítási szerződéseinek finanszírozására. A többi 16 milliárdot az amerikai fegyverkészlet feltöltésére kellene fordítani.
A republikánusok egy része azonban már a kérés bejelentésén is felháborodott. Például Mike Lee republikánus szenátor Utahból. „Joe Biden 4,7 milliárd dollárt vett el az adófizetőktől az Ukrajnának nyújtott hitelek egyoldalú elengedésével. A Kongresszus nem adhat ingyenes ajándékot Trump elnök béketárgyalásainak további szabotálása érdekében. Biden minden finanszírozási igényét el kell utasítani” – írta a szenátor a közösségi oldalán.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm