A NATO figyelmeztette Ukrajnát, hogy kerülje az „agresszív nyilvános kommunikációt” a védelmi beszerzési ügynökség vezetőségének cseréjével kapcsolatos botrány során.
Erről Oljha Sztefanisina, az európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes beszélt.
Sztefanisina megjegyezte, hogy a védelmi beszerzési ügynökség körüli személyzeti döntéseket az ő NATO-központban tett látogatásai alatt is megvitatták.
A legfontosabb, hogy van bizalom Ukrajnában. És a fő követelmény, hogy az ügynökségeknek működniük kell, az elkötelezettségeket teljesíteni kell, és két intézménynek kell léteznie, és ezekben az intézményekben vezetőknek kell lenniük
– tette hozzá.
Bízik abban, hogy a helyzetet február végéig sikerül rendezni, „mivel a NATO központjában történt megállapodások eredményeként február végén egy speciális NATO bizottsági ülés lesz, amely kifejezetten az ebben a területen elért előrehaladást fogja megvitatni”.
Az ügy azzal kezdődött, hogy Jevhen Sibalov veterán katona és újságíró a vezetőség általi megaláztatása miatt felmondott a Veteránügyi Minisztériumból, az incidens eredményeként Ruszlana Velicsko-Trifonyukot elbocsátották miniszterhelyettesi posztjáról a Veteránügyi Minisztériumból – számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Sibalov 2024. december 16-án közzétett egy bejegyzést a Facebook-oldalán, amelyben közölte, hogy benyújtotta a felmondását. A férfi a Veteránügyi Minisztérium európai integrációs és nemzetközi együttműködési főosztályának a vezetője volt.
Később a veterán megindokolta, hogy miért döntött így. „Alig fél év alatt sok érdekességet tudtam meg magamról a vezetőség lelkesítő motivációs beszédeiből. Főleg, hogy „f…szfej vagyok”, „lóf…szt sem csinálok”, „amit csinálok, az szart se ér”, „kib…szott nagy szakértőnek képzelem magam”, „munka helyett csak fényezem magam. Ja, és hogy „lágy f…szú” vagyok. Kitartottam, ameddig csak tudtam. És akkor arra gondoltam: miért tűrjek el ilyen bánásmódot? És megírtam a felmondásom” – áll a bejelentésében.
Az esetre a Veteránügyi Minisztérium is reagált. Kijelentették, hogy kategorikusan elítélik a háborús a veteránok vagy bárki más becsületét és méltóságát sértő magatartást, kortól, nemtől, nemzetiségtől, társadalmi helyzettől való tekintet nélkül, és semmilyen körülmény nem lehet mentség. A közzétett bejegyzésben szereplő tények és körülmények feltárása érdekében hatósági ellenőrzést rendeltek el.
Sibalov nem nevezte meg azt a vezetőt, akitől a megaláztatásokat elszenvedte, de a közösségi médiában sokan Ruszlana Velicsko-Trifonyuk miniszterhelyettesre tippeltek.
Ma vált ismeretessé, hogy Ruszlana Velicsko-Trifonyukot elbocsátották Ukrajna európai integrációért felelős veteránügyi miniszterhelyettesi posztjáról. Az „UP. Life” szerkesztői Jevhen Sibalovhoz és Ruslana Velychko-Trifonyukhoz fordultak észrevételeikért, és jelenleg válaszra várnak.
Dél-Koreában az ügyészség vasárnapra kihallgatásra beidézte Jun Szogjol elnököt, aki azonban nem jelent meg – közölte a Yonhap hírügynökség.
Az ügyészség december 11-én küldte ki az idézést, és december 15-ére tűzték ki a kihallgatást a szöuli központi kerületi ügyészségen. Az ügyészek azt tervezik, hogy hétfőn újabb idézést adnak ki.
A dél-koreai parlament szombaton vád alá helyezte Jun Szogjolt az általa elrendelt szükségállapot miatt, aminek következtében felfüggesztették hivatali kötelességei alól.
Az alkotmánybíróságnak most arról kell döntenie, hogy megerősíti-e felelősségre vonását, vagy visszahelyezi hivatalába.
Az elnöki tisztséget az alkotmánybíróság végleges döntésének meghozataláig ideiglenesen Han Dokszu miniszterelnök vette át.
Amennyiben az alkotmánybíróság megerősíti Jun Szogjol felelősségre vonását, akkor 60 napon belül előrehozott elnökválasztást kell tartani.
Az ellenzék azzal vádolta a köztársasági elnököt, hogy a múlt héten kedden váratlanul elrendelt szükségállapottal megszegte az alkotmányt. Jun Szogjol órákkal később, a tömeges felzúdulás hatására visszavonta az intézkedést.
South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDmpic.twitter.com/H2GxsRKYbG
Védelmébe vette a szükségállapot bevezetésével kapcsolatban hozott döntését Jun Szogjol dél-koreai elnök csütörtöki televíziós beszédében, és azt ígérte, hogy „a végsőkig küzdeni fog”.
Az államfő hosszas beszédében kirohanást intézett politikai ellenfelei ellen, akiket „államellenességgel” vádolt meg. Az elnök szerint az ellenzék „őrült kardtáncot” jár azzal, hogy megpróbál eltávolítani hivatalából egy demokratikusan megválasztott államfőt.
„Ha elmozdítanak a hivatalomból vagy vizsgálatot indítanak ellenem, azzal nyíltan szembe fogok nézni” – hangoztatta.
Jun Szogjol december 4-re virradóra világszerte megdöbbenést keltve szükségállapotot rendelt el, arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a „szégyentelenül Észak-Korea-barát államellenes erőket”. Az intézkedést hat órával később a parlament és az utcákra vonuló tüntetők nyomására kénytelen volt hatályon kívül helyezni. Azóta pártja (Népi Erő Pártja/PPP) közreműködésével épphogy elkerülte a nemzetgyűlésben az ellene indított vádemelési indítványt. Az ellenzék azonban azt tervezi, hogy szombaton újra megpróbálja keresztülvinni a javaslatot.
Csütörtöki nyilvános megszólalásában Jun Szogjol arról is beszélt, hogy Észak-Korea tavaly hackertámadást indított a szöuli nemzeti választási bizottság ellen, de bizonyítékokat erre vonatkozóan nem nevezett meg. Állítása szerint a támadást a dél-koreai hírszerzési ügynökség észlelte, de a választási bizottság nem volt hajlandó teljes mértékben együttműködni az eset kivizsgálásában.
„A hackertámadás miatt kétségbe vonható a 2024 áprilisában tartott parlamenti választás integritása, és emiatt döntött a szükségállapot bevezetése mellett „– mondta Jun, hozzátéve, hogy azt „jelképes lépésnek” szánta, amellyel fel akarta fedni az ellenzék arra irányuló cselszövését, hogy „teljesen romba döntsék az országot”.
A 2024. áprilisi parlamenti választáson Jun pártja, a PPP hatalmas vereséget szenvedett.
A dél-koreai ellenzéknek még nyolc képviselőt kell megnyernie a PPP soraiból, hogy az államfő elmozdítását célzó indítványt elfogadják a parlamentben. A PPP elnöke csütörtökön már azt mondta, ő is támogatja Jun eltávolítását az elnöki tisztségből.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Wir haben lange und redlich verhandelt. In wesentlichen Punkten ist mit der SPÖ keine Einigung möglich. Die Volkspartei steht zu ihren Versprechen: Wir werden leistungs- und wirtschaftsfeindlichen Maßnahmen oder neuen Steuern nicht zustimmen. Daher beenden wir die Verhandlungen… pic.twitter.com/evKgQbtTwq
Dél-Korea elnökének felesége korábban is feladta a leckét botrányaival férjének és annak pártjának egyaránt, egy Dior táska azonban az utolsó csepp volt a pohárban a közvélemény előtt. Jun Szojgolnak hosszas hallgatás után nyilvánosan kellett végül bocsánatot kérnie a közelmúltban, és biztosítani a népet, hogy felesége ezután szigorúbb ellenőrzés alatt lesz tartva viselt dolgait illetően. Kim Gonhi drága ízlése a távol-keleti ország elitjének luxusfogyasztását tekintve nem számít kivételesnek, hozzáállása az elnökfeleség szerepköréhez azonban annál inkább.
Férje 2022 májusában való elnökké választásával Kim Gonhi a Koreai Köztársaság első first ladyje lett – a saját kérésére. Természetesen a korábbi elnököknek is voltak hitvesei, azonban az ő titulusuk az „az elnök felesége” volt és nem az „első asszony”. Sajtóbeszámolók szerint ez márpedig egyelőre furcsa a dél-koreaiaknak, akik ahhoz szoktak, hogy az elnökfeleségek a rivaldafényből nem kérve, láthatatlanul, a háttérből támogatják az elnököket. Az embereknek gyakorlatilag fogalmuk sem volt arról, mit csinálnak, mivel a médiafigyelem a mindenkori államfő tevékenységére összpontosult.
A korábban üzletasszonyként tevékenykedő Kim Gonhitól úgy látszik, ez a szerep távol áll, olyannyira, hogy egyes vélemények szerint Jun Szojgol egész elnöki terminusát gyakorlatilag a felesége körüli történések fogják meghatározni, legyen szó botrányokról vagy túlragyogásról. A Data Research közvélemény-kutató cég nyáron publikálta reprezentatív felmérését, amely szerint a válaszadók 56,3 százaléka úgy látja, Kim Gonhi nem végez jó munkát first ladyként, míg 49,3 százalék felelte azt, hogy a szerepét csökkenteni kellene.
Egy másik cég, a Next Research szintúgy idei felmérése szerint a politikailag centralistának tartott válaszadók 64,5 százaléka, míg az önmagukat konzervatívnak vallók 56,6 százaléka kifejezetten rossz véleménnyel van a first ladyről. Az elnök szerint feleségét a média és a közvélemény is démonizálta, holott – mint alább részletesen végigvesszük – bőven van miről csámcsogni éppenséggel.
Kiszínezte az életrajzát, tőzsdei botrányban vett részt, és talán plagizált is
Az 52 éves Kim Gonhi három szöuli egyetemen is diplomázott, művészeti és üzleti menedzser végzettségét a Covana Contents művészeti kiállításokat szervező cég tulajdonos-ügyvezetőjeként kamatoztatta, de egy negyedik egyetemre is beiratkozott, hogy doktori fokozatot szerezzen. Disszertációja azonban plágiumgyanúba keveredett, végül azonban a 16 fős professzori grémium nem tudta egyértelműen bizonyítani a másolást.
Az azonban kiderült, hogy önéletrajzában odabiggyesztett egy ötödik, New York-i felsőoktatási intézményt is, később egy sajtótájékoztatón ezért bocsánatot is kellett kérnie. Ennél azonban voltak durvább ügyek is, amelyek ráégtek. 2019-ben a sajtó arról cikkezett, hogy cége csúszópénzeket fogadhatott el, és még az adófizetéssel sem volt minden rendben. A nyomozó hatóság vizsgálta továbbá azt is, hogy Kim asszony és édesanyja kivételezett elbírálásban részesült-e egy telekvásárlásnál.
Jill Biden amerikai first ladyvel férje amerikai látogatásán 2023 áprilisában
Édesanyja meghamisította a bankszámlakivonatát az ingatlan-adásvételnél, amit az is tetézett, hogy társaival úgy üzemeltett egy egészségügyi tevékenységet is folytató idősek otthonát két éven keresztül, több mint 680 millió forint értékben nyújtva be jogosulatlanul számlát a nemzeti betegbiztosítónak, hogy az nem is kapott működési engedélyt a szakhatóságtól. Az elnök 78 éves anyósát végül tavaly nyáron ítélte egy év letöltendő szabadságvesztésre a bíróság okirathamisításért, utóbbi vádpontok alól azonban bizonyítékok hiányában felmentette a Szöuli Legfelsőbb Bíróság és az országos Legfelsőbb Bíróság is, elutasítva a Szöuli Kerületi Bíróság által kiszabott hároméves börtönbüntetést.
Az ügyet később ellenzéki nyomásra újraindították, az ítélethozatalkor ugyanis a vádlott veje, a jelenlegi elnök volt a legfőbb ügyész.
Kim Gonhit érte továbbá olyan vád is, hogy többedmagával részt vett a BMW és a MINI autómárkákat Dél-Koreában forgalmazó Deutsch Motors részvényárfolyamának manipulációjában úgy, hogy a nevében akkor vásárolt részvényeket egy értékpapírokkal kereskedő cég, amikor a bűncselekmény épp megvalósult.
A first lady tagadta, hogy túlzott nyereségre tett volna szert, és végül nem is jutott el vádemelési szakaszba az ügy, mivel az elnök megvétózta a parlament döntését, amely ennek a kiderítésére külön ügyészt bízott volna meg. Az sem nézett éppenséggel jól ki, hogy a korábbi kétes ügyekben nyomozó rendőrt a first lady meghívatta az elnöki beiktatásra, de megjelent egy olyan interjú is, amelyben férjét bolondnak nevezi, aki nélküle semmit sem tud csinálni, azt sugallva ezzel, hogy nagy szerepe van a kampánystratégia kialakításában. Azt is említette ebben, hogy férje hatalomra jutása esetén személyesen fog elégtételt venni a velük barátságtalan médiumokon – írja a The New York Times.
Dior táska sírhelyért cserébe?
Amiért azonban az elnöknek bocsánatot is kellett kérnie egy tévéinterjúban pár héttel ezelőtt, az egy 850 000 forintos Dior táska, amelynek átadását egy karórába szerelt rejtett kamerával rögzítették 2022 szeptemberében Kim asszony saját irodájában, az elnöki rezidencián kívül. Az ajándékozó, egy amerikai–koreai lelkész, saját bevallása szerint az 500 ezer forint értékű Chanel szépségápolási csomagot és a táskát is kenőpénznek szánta, megvesztegetve a first ladyt, hogy az segítsen elintézni, hogy egy amerikai–koreai politikus a nemzeti sírkertben nyugodhasson. A Voice of Seoul nevű baloldali YouTube-csatorna publikálta a felvételt, amelyen elhangzik ez a mondat is:
„Miért hozza ezeket mindig? Kérem, erre semmi szükség.”
A két Korea közeledését támogató, egyébként az elnöki beiktatáson is részt vett lelkész azzal indokolta a leleplezést, hogy kihallgatott egy beszélgetést, amely alapján úgy tűnt, hogy a first lady szerepet játszik egy magas rangú kormányzati tisztviselő kinevezésében – és nem ez lenne az első eset, hogy Kim asszonyt az a vád éri, hogy személyi kérdésekben túlságosan nagy a befolyása, túllépi a hatáskörét a jelöltállításoknál például, ami nem csupán morálisan vitatható, hanem egyenesen illegálisnak számít.
A Macron házaspárral párizsi látogatásukkor 2023 júniusában
A lelkipásztor állítása szerint a first lady előzetesen megkapta a Dior táskáról a fotót, már ennek tudatában fogadta, csak akkor volt ugyanis lehetősége a találkozásra (összesen kétszer), amikor előre informálta, hogy drága ajándékkal fog érkezni, egyébként minden más alkalommal elutasították a kérelmét. A szabály egyébként az, hogy kormánytisztviselőknek és a házastársaiknak is tilos 290 000 forintnál nagyobb értékű ajándékot elfogadniuk.
A Legfőbb Ügyészség végül nem emelt vádat arra hivatkozva, hogy az elnök munkájára ezek az ajándékok nem voltak hatással, megerősítve a Szöuli Központi Kerületi Ügyészség korábbi állásfoglalását – de az antikorrupciós törvény egyébként sem rendel büntetési tételt a köztisztviselők házastársainak ilyesféle kihágásaihoz. Ettől függetlenül a legfőbb ügyész elismerte, hogy a first lady viselkedése etikailag problémás, és szükség van a törvény módosítására, egyúttal bírálta azt is, hogy Kim asszony magánkihallgatáson adhatta elő a saját verzióját – miszerint az ajándékok csupán a csodálat jelei, és ő semmit nem ígért cserébe.
Kezdetben egyébként az elnöki adminisztráció nem kommentálta az ügyet, a first lady másfél hónapra vissza is vonult a nyilvános szereplésektől.
Azzal érveltek, hogy a táskát nem használta, az egy raktárban volt, azonban a dél-koreaiak többsége, sőt még az elnök politikai közösségét, a jobboldali Néphatalmi Pártot támogató konzervatív média szerint sem elfogadható ez az egész történet.
A botrány megítélését egy haláleset is tovább rontotta: a történtek kivizsgálásával megbízott munkacsoport vezetője öngyilkosságot követett el otthonában. Az Antikorrupciós és Polgárjogi Bizottság magas beosztásban dolgozó alkalmazottja egy levélben arról panaszkodott egy barátjának, hogy felettesei pszichés nyomás alá helyezték, hogy meggyőződése ellenére mielőbb zárja le az ügyet – írja a The Korea Herald.
Phenjannak is túl magas volt ez a labda
A költekezéséről hírhedtté vált francia királynéhoz, Marie Antoinette-hez történő hasonlítgatás először az elnök saját pártjában ütötte fel a fejét. Ezt vette át Észak-Korea is, az ellenséges ország ugyanis léggömbök segítségével szórt szét tájékoztató szórólapokat Szöulban – jutott az elnöki rezidencia udvarára is belőlük. Kim asszonyt „modern Marie Antoinette-nek” nevezik a röpiraton, tájékoztatva a dél-koreaiakat, hogy külföldi útjain a first lady viselt már 7,7 millió forintos brosst, 4,4 milliós karkötőt és egy közel 18 millió forintos nyakláncot is, ez utóbbit azonban nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában – amelyet az elnöki hivatal úgy kommentált, hogy csak kölcsönözték az ékszert az adott eseményre.
Ez az akció Phenjan válasza is lehetett a dél-koreai szórólapokra, amelyek felhívják a figyelmet Kim Dzsongun családjának luxusköltekezéseire. De a hazai ellenzék sem maradt adós a reakcióval, a Demokrata Párt kihirdette, hogy szükség van a „Kim Gonhi-törvényre”, azaz vissza kell állítani a hivatalt, amely a mindenkori first lady tevékenységét ellenőrzi – amelyet pont a jelenlegi elnök szüntetett meg. De a tavalyi vilniusi NATO-csúcs sem sült el túl jól.
Kamilla királyné oldalán a Buckingham-palotában
Amíg férje tanácskozott, Kim asszony felfedezte a litván főváros luxusüzleteit. Az egyik neves, többek közt Pradát, Guccit, Giorgio Armanit és Valentinót is áruló multibrand üzletlánc menedzsere elmondta a sajtónak, hogy Kim asszony 16 emberrel, köztük személyi asszisztensekkel és biztonsági őrökkel érkezett hozzájuk előzetes bejelentkezés nélkül. Amíg a first lady válogatott a cég mind az öt üzletében, hat ember tartózkodott az ajtó előtt, megakadályozva, hogy mások is bejöjjenek. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyit költött és mit vásárolt, de a litván sajtó értesülései szerint másnap is visszatért a csapata.
Dél-Koreában ez a shoppingtúra ellenérzést váltott ki, mivel az országon épp heves esőzés söpört végig földcsuszamlásokat okozva, a katasztrófahelyzetben körülbelül 4000 szöuli háztartás maradt áram nélkül. A stílusos szettekben reprezentáló first lady egyébként főként feltörekvő dél-koreai márkáktól vásárol, hogy belföldön és külföldön is népszerűsítse a hazai divatipart és kultúrát, valamint a környezettudatos termékeket – és kétségkívül ezen a területen jó nemzetközi PR-t folytat, ami el is várható egy ország első asszonyától.
Ettől függetlenül sokak szemében továbbra is egy időzített bomba.
A férjére nézve komoly politikai kockázat a felesége személye, akinek a szerepét nem lehet abban sem elvitatni, hogy ilyen jól szerepelhetett az ellenzék az idei tavaszi választásokon, 300 széket szerezve a parlamentben az elnök pártjának 178 helyével szemben. Mint számos lap megírta, ebbe persze az is belejátszott, hogy az elnöki pár egészen novemberig húzta a bocsánatkérést a táskaügyet illetően, a korábbi mismásolások pedig nem nyugtatták meg a választókat.
De az elnök népszerűsége is negatív rekordot dönt jelenleg, mint a The Diplomat írja, az egykor az ügyekbe keményen beleálló, megalkuvást nem tűrő, választási programjában különösen a jogállamiságot kiemelő ügyészt nem látják benne akkor a szavazók, amikor a saját családját éri vád. A kettős mércét remekül illusztrálja, hogy bár az elnök ígéretet tett a feleségét ellenőrző hivatal felállítására, ennek azonban nem lesz feladata a múltbéli, ellenzéki konspirációnak címkézett vádak kivizsgálása – a parlament határozatát pedig, hogy dedikált ügyész foglalkozzon a Dior táskabotránnyal, újból megvétózta októberben. A Demokrata Párt szégyentelennek és reménytelennek nevezte az elnök hozzáállását.
I met Defence Minister Kim Yong Hyun on DPRK & other common security challenges. Russia’s aggression against Ukraine is an existential threat. The Republic of Korea is best positioned to understand it.
South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDmpic.twitter.com/H2GxsRKYbG
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Nem sokkal a Wagner-lázadás után újabb magas rangú orosz katona kerülhetett ellentétbe a Szergej Sojgu vezette védelmi minisztériummal.
Élesen bírálta Moszkvát egy magas rangú orosz tábornok, aki azt állítja, hogy kritikája miatt eltávolították pozíciójából. Ivan Popov parancsnoka volt az 58. összevont fegyveres hadseregnek, amely heves harcokat vívott Zaporizzsja megyében. Ő az egyik legmagasabb rangú tiszt, aki részt vett az ukrajnai hadműveletekben.
Popov szerdán este a Telegramon közzétett hangüzenetében kérdéseket tett fel az ellentüzérségi harcok és a tüzérségi felderítő állomások hiánya, valamint az ukrán erők által megölt vagy megnyomorított orosz katonák ügyében. „Számos más problémát is jeleztem az illetékeseknek. Őszintén és rendkívül keményen fogalmaztam” – mondta a tábornok, aki hozzátette, „felvázoltam az összes problémás kérdést, amely ma a hadseregben a harci munka és a támogatás terén szóba jöhet”.
Mindezért szerinte Szergej Sojgu védelmi miniszter megszabadult tőle − állítja. „Az ukrán fegyveres erők nem tudták áttörni hadseregünket frontálisan, de a főparancsnokunk hátba támadott minket, áruló és aljas módon lefejezve a hadsereget a legnehezebb és legfeszültebb pillanatban” – mondta Popov.
A CNN elemzőkre hivatkozva azt írja, egy ilyen magas rangú tiszt elbocsátása az orosz hadjárat vezetése körüli nyílt vita közepette példátlan.
A washingtoni székhelyű Institute for the Study of War (ISW) kutatóintézet idézte azokat a jelentéseket, amelyek szerint Popov arról értesítette Valerij Geraszimovot, az ukrajnai orosz haderő parancsnokát, hogy az 58. összevont fegyveres hadsereg, amely a nyugati Zaporizzsjában próbálja megakadályozni az ukrán előrenyomulást, alapvető személycserékre szorul a kimerültség és a jelentős veszteségek miatt. A hadtest feladata volt ugyanis az orosz állások védelme Orihiv irányában, ahol az ukrán erők megpróbáltak áttörést elérni.
Az amerikai kutatóintézet szerint amennyiben a Popov tiltakozásáról szóló jelentések igazak, alátámaszthatják azon korábbi vélekedéseket, hogy az orosz erőknek nincsenek olyan műveleti tartalékai, amelyek lehetővé tennék az ukrán ellentámadások ellen védekező személyzet rotációjának végrehajtását, és hogy az orosz védelmi vonalak „törékenyek lehetnek”.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Popov hol tartózkodik és milyen céllal tette közzé az orosz vezetést keményen bíráló gondolatait.
Lemondott tisztségéről Vjacseszlav Sapovalov a védelmi miniszter helyettese a Védelmi Minisztériumban a hadsereg élelmiszer-beszerzése körül kirobbant korrupciós botrány miatt, a felmondását Olekszij Reznyikov védelmi miniszter már el is fogadta – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztérium honlapjára hivatkozva.
A közlemény szerint Vjacseszlav Sapovalov volt a felelős a fegyveres erők hadtápellátásáért, és kérte a felmentését, hogy ne „veszélyeztesse a fegyveres erők stabil ellátását a túlárazott élelmiszer-vásárlással kapcsolatos korrupciós botrány következtében”. „Annak ellenére, hogy a bejelentett vádak megalapozatlanok és légből kapottak, Vjacseszlav Sapovalov felmondása az európai és demokratikus politika hagyományaihoz méltó tett, annak demonstrációja, hogy a védelem érdeke minden minisztériumban vagy beosztásban magasabb rendű” – állapította meg a Védelmi Minisztérium nyilatkozata.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a múlt héten az ukrán sajtó közzétett egy oknyomozó riportot, amelyben azt állította, hogy az ukrán Védelmi Minisztérium 2-3-szor magasabb áron vásárol élelmiszert a fegyveres erőknek, mint amennyiért a kijevi szupermarketekben kapható.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Lemondott tisztségéről Vjacseszlav Sapovalov a védelmi miniszter helyettese a Védelmi Minisztériumban a hadsereg élelmiszer-beszerzése körül kirobbant korrupciós botrány miatt, a felmondását Olekszij Reznyikov védelmi miniszter már el is fogadta.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674566760
[modified] => 1674558680
)
[title] => Lemondott a védelmi miniszterhelyettes a hadsereg élelmiszer-beszerzése körüli korrupciós botrány miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68369&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68369
[uk] => 68377
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 68370
[image] => Array
(
[id] => 68370
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vjacseszlav-sapovalov.jpg
[original_lng] => 23841
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vjacseszlav-sapovalov-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vjacseszlav-sapovalov-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vjacseszlav-sapovalov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vjacseszlav-sapovalov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vjacseszlav-sapovalov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vjacseszlav-sapovalov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vjacseszlav-sapovalov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674554277:2
[_thumbnail_id] => 68370
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2751
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f66ffa30887155963139373c3610d1d0] =>
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland ?? (@notesfrompoland) April 5, 2023
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
Boris Johnson, Nagy-Britannia miniszterelnöke szerint nem olyan időket él most az ország, amikor megengedhető lenne a kormány távozása.
Johnsonra – aki az elmúlt hónapokban több okból is szinte példátlan belpolitikai botránysorozatba keveredett – a héten újból egyre nagyobb nyomás nehezedik saját közvetlen politikai hátországa, a kormányzó Konzervatív Párt részéről is lemondása érdekében.
A legutóbbi botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült: Johnson úgy nevezte ki februárban a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről.
A brit miniszterelnök elismerte, hogy ez súlyos hiba volt, de már nem tudta elejét venni annak, hogy tiltakozásként lemondási hullám induljon el kormányának tagjai körében.
A két legnagyobb horderejű lemondást Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Sajid Javid, az egészségügyi tárca volt vezetője jelentette be, de szerda délutánig összesen 18 kormánytisztviselő távozott, főleg államtitkári és helyettes államtitkári, illetve parlamenti és kereskedelmi képviseleti posztokról.
A képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni alsóházi órájában is többen felszólították Johnsont a távozásra. A kormányfő azonban kijelentette: a 2019-es parlamenti választáson „kolosszális” mandátumot kapott a választóktól, és ez azt jelenti, hogy „a jelenlegi nehézségek” ellenére folytatnia kell munkáját.
A három éve tartott választáson a Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és 80 fős, a brit parlamenti rendszerben rendkívül kényelmesnek számító alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt.
A szerdai alsóházi vitában Johnson hangsúlyozta azt is, hogy nem a mostani helyzetben jött el az ideje a kormány távozásának, hiszen Európában 80 éve nem látott méretű háború dúl és ez megélhetési válságot okoz Nagy-Britanniában is.
A szerdai alsóházi vitanapon mindazonáltal a Konzervatív Párt több rendkívül befolyásos tagjai is távozásra szólította fel Johnsont. Köztük volt David Davis volt Brexit-ügyi miniszter, aki kijelentette: nem szolgálná az ország érdekét, ha Boris Johnson maradna a miniszterelnök.
Felszólalt Sajid Javid is, aki előző nap nyújtotta be lemondását az egészségügyi tárca éléről. Szerdai alsóházi nyilatkozatában Javid úgy fogalmazott: a személyes integritás és a kormányfő iránti lojalitás közötti kötéltánc az elmúlt időszakban teljesen lehetetlenné vált, és a számára „ebből elég volt”.
Johnson ellen június elején saját pártjának alsóházi frakciója terjesztett be bizalmatlansági indítványt, miután az elmúlt hónapokban kiderült az is, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.
A közkeletűen „partygate” néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.
Johnson a bizalmi szavazást megnyerte ugyan, de az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjainak 41 százaléka ellene szavazott.
A jelenlegi pártszabályzat alapján 12 hónapon belül nem kezdeményezhető a frakciótagok részéről újabb bizalmatlansági indítvány a kormányfő ellen, de az alsóházi pártcsoport illetékes bizottságának vezetője szerda este ülésre hívta össze a testületet, és napirenden lesz e szabály esetleges módosítása is.
Az Eurasia Group nevű londoni politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szerda délutáni gyorselemzésében közölte: immár 90 százalékosra taksálja annak az esélyét, hogy Johnson ellen újabb bizalmi szavazást tart az alsóházi tory frakció, valószínűleg a parlament július 21-én kezdődő nyári szünete előtt.
Az Eurasia közölte azt is: alig 10 százalék esélyt lát arra, hogy a 2024-ben esedékes következő parlamenti választáson is még Boris Johnson áll a Konzervatív Párt élén.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Boris Johnson, Nagy-Britannia miniszterelnöke szerint nem olyan időket él most az ország, amikor megengedhető lenne a kormány távozása.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1657129620
[modified] => 1657126826
)
[title] => Nem most van itt az ideje a távozásnak – brit miniszterelnök
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=52753&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 52753
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 52754
[image] => Array
(
[id] => 52754
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/600578-boris-johnson.jpg
[original_lng] => 525759
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/600578-boris-johnson-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/600578-boris-johnson-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/600578-boris-johnson-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/600578-boris-johnson-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/600578-boris-johnson.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/600578-boris-johnson.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/600578-boris-johnson.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1657116026:12
[_thumbnail_id] => 52754
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1492
[translation_required_done] => 1
[_oembed_feecd65e4f341c74d1d7c042db69f056] =>
[_oembed_time_feecd65e4f341c74d1d7c042db69f056] => 1658488974
[_oembed_553668479e9b5a202f2818237765c99b] =>
?#Azov militants deserve execution, but death not by firing squad but by hanging, because they’re not real soldiers. They deserve a humiliating death.
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
U.S. Ambassador Marc Ostfield said Paraguay Vice President Hugo Velázquez Moreno was included on a U.S. corruption list for his alleged involvement in offering bribes to a public official.https://t.co/cLajLLVzsV
To detract from their disastrous handling of the illegal invasion of Ukraine, the Russian Ministry of Defence is resorting to peddling false claims of an epic scale
This invented story, says more about arguments going on inside the Russian Government than it does about the west
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland ?? (@notesfrompoland) April 5, 2023
Stressed the importance of providing weapons for??, sanctions and isolation of ??, holding ?? accountable, #PeaceFormula by @ZelenskyyUa, rebuilding of ??
Petro Porosenko volt ukrán elnök váratlanul megjelent a megújult parlamenti tévécsatorna, a Rada televízió élő adásában, és kisebb botrányt rendezett – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál csütörtökön.
Porosenko – aki most az Európai Szolidaritás ellenzéki párt vezetője – a tévé parlamenti stúdiójában jelent meg hívatlanul a délelőtti műsor alatt, amelynek a vendége egy kormánypárti képviselő, Danil Hetmancev, a parlament pénzügyi bizottságának elnöke volt. Az exállamfő odalépett a műsorvezetőkhöz, és a kamerának háttal állva közölte, hogy a tévécsatorna „hátráltatja a parlamenti képviselők munkáját”.
A műsorvezetők kérték, hogy foglaljon helyet az asztalnál, és csatlakozzon a beszélgetéshez, de ezt Porosenko elutasította. Ezután viszont szembefordult a kamerákkal, és kijelentette, hogy az adófizetők pénzét jogtalanul költötték el a parlamenti tévécsatorna megújítására. Nem fogadta el az újságírók által felajánlott mikrofont sem, hanem némi vita után végül kilépett a „képből”.
A helyszínen utána újságíróknak nyilatkozva tettét „túlzott érzelmekkel” magyarázta. Kifogásolta még azt is, hogy a tévécsatornát ugyanaz a csapat újította meg, amely elindította az ő Prjamij elnevezésű hírtelevízióját.
A Rada tévé egyik újságírója közölte közben, hogy a csatorna kész Porosenkónak szót adni és adásidőt biztosítani bármikor, amikor neki megfelel. A volt államfő ezt megköszönte, egyúttal hozzáfűzte, hogy élni is fog ezzel a lehetőséggel, de majd csak akkor, amikor „a tévécsatorna szerkesztői politikája megfelel az előírásoknak és a jogszabályoknak”.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy december 14-én a Rada parlamenti tévécsatorna bejelentette műsorformátumának megújulását egy korszerűsített parlamenti stúdióval, továbbá egy új stúdióval a kormány épületében. A hírportál szerint a Rada csatorna megújítását az az Olekszij Szemenov végezte, aki korábban elindította a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló Viktor Medvedcsuk ukrán oligarcha – Moszkva-barát elfogultság miatt mostanra már betiltott – televíziós csatornáit és a Prjamij hírtelevíziót is.
A kormány hétfőn felmentette tisztségéből Olekszandr Gogilasvili grúz származású belügyminiszter-helyettest, aki hadúrként viselkedve fegyveres testőrségével és kíséretével december 11-én botrányba keveredett az Egyesített Erők műveleti övezetének egyik ellenőrző pontján – adta hírül a korrespondent.net hírportál kormányforrásra hivatkozva.
A jelentés szerint Gogilasviliről a Belügyminisztérium honlapján az olvasható, hogy 1973-ban született Grúziában. 2019-ben szerzett diplomát a Lembergi Üzleti és Jogi Egyetemen számvitel és adózás szakán. Egy évvel később ugyanazon az egyetemen szerzett jogi diplomát. Belügyminiszter-helyettessé történt kinevezése előtt Gogilashvili az Egészséges Ifjúság nemzetközi civil szervezet szociális munkásaként dolgozott Kijevben.
Mint hírportálunk vasárnap beszámolt róla, Gogilasvili helyettes belügyminiszter tisztségéből történő elbocsátását követelte Volodimir Zelenszkij elnök, miután botrány tört ki amiatt, hogy a belügyér egy kelet-ukrajnai biztonsági ellenőrző ponton fenyegetőzött és durván beszélt az okmányait vizsgáló rendőrökkel. Mint Zelenszkij – akinek egyébként Gogilasvili felesége a titkára – írta, az incidensre csak egy reakció lehet. „Arra kérem a belügyminisztert és a kormányt, hogy vegyék fontolóra a belügyminiszter-helyettes vezetője felmentésének kérdését” – közölte.