A holland ellenzéki pártok csütörtökön bizalmi szavazást indítványoztak a március közepén tartott parlamenti választásokat megnyerő Mark Rutte ügyvivő kormányfő ellen – jelentette a helyi sajtó. A parlament alsóházának ellenzéke azzal vádolja Ruttét, hogy hazudott a kormányalakítási tárgyalásokon elhangzottakról Pieter Omtzigt kereszténydemokrata politikus jövőbeli pozícióját illetően.
A koalíciós tárgyalásokról múlt héten kiszivárgott jegyzetek említést tesznek Omtzigtről, aki bár a négypárti koalíció tagja volt, élesen kritizálta a harmadik Rutte-kormányt, legfőképpen a tavaly kirobbant családtámogatási botrány miatt. Mark Rutte korábban kijelentette, hogy az egyeztetések során nem esett szó a politikusról, azonban a dokumentum ennek ellentmond. A holland ügyvivő kormányfő pénteken arról beszélt, hogy mégiscsak megemlítette Omtzigt nevét, de elfeledkezett erről.
A bizalmi szavazást kezdeményező Geert Wilders, a bevándorlás- és iszlámellenes Szabadságpárt elnöke szerint Rutte az „egész holland nemzetnek hazudott”.
A szavazás eredménye péntek este várható. Ha Rutte elveszti a bizalmi voksolást, megtörténhet, hogy le kell mondania ügyvezető kormányfői pozíciójáról.
A március közepén tartott parlamenti választásokat a Rutte vezette Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nyerte meg, már negyedik alkalommal, annak ellenére, hogy az év elején lemondásra kényszerült a nagy port felkavaró családtámogatási botrány miatt. A VVD az alsóház 150 székéből 35 helyet szerzett, a többség kialakításához 76 mandátumra van szükség.
Kabinet komt vanavond bijeen om toeslagenaffaire te bespreken. Op de agenda staat rapport Ongekend onrecht van de Parlementaire ondervragingscommissie Kinderopvangtoeslag en de kabinetsreactie. Wordt dat rapport de reden dat kabinet zijn ontslag indient? https://t.co/qmpjF36l4w
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
⚡Washington approves sending F-16s to Ukraine from Denmark and Netherlands.
The United States has given the green light to Denmark and the Netherlands for sending F-16 fighter jets to Ukraine defend against Russian aggression as soon as pilot training is completed, a U.S.…
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.