Array ( [count_posts] => 1 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjk3MDM0Njt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 149418 [content] =>Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy nem akar „bonyolult megállapodást” kötni Ukrajnával a lelőhelyekről – számolt be az rbc.ua hírportál a Fehér Ház közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai elnök elmondta: „Megállapodást kötöttünk, ahol a pénzünk biztonságban van, ahol elkezdhetjük a fúrásokat, és megtehetjük, amit kell.” Mint megjegyezte, az amerikai jelenlét a termelési helyszíneken „sok rossz szereplőt távol tart majd az országtól”.
„Még nem láttuk ennek a megállapodásnak a gyümölcsét… gyanítom, hogy meg fogjuk” – tette hozzá Donald Trump.
Ukrajna és az Egyesült Államok még februárban kezdett tárgyalni a ritkaföldfémekről szóló megállapodásról. Azóta mindkét fél olyan feltételeken dolgozott, amelyek megfelelnek Kijev és Washington érdekeinek.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy nem akar „bonyolult megállapodást” kötni Ukrajnával a lelőhelyekről. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1746094140 [modified] => 1746093435 ) [title] => Trump: az ásványianyag-megállapodás védelmet nyújt Ukrajnának a „rossz szereplőkkel” szemben [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=149418&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 149418 [uk] => 149423 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 149419 [image] => Array ( [id] => 149419 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/trump.jpg [original_lng] => 19742 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/trump-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/trump-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/trump.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/trump.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/trump.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/trump.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/trump.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1746082776:8 [_thumbnail_id] => 149419 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1825 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 609274114000 [_oembed_49591397616f928639b8bdecb559ae84] =>[_oembed_time_49591397616f928639b8bdecb559ae84] => 1749728356 [_oembed_64d58c6a291fb77a159d68eb466666b2] => [_oembed_time_64d58c6a291fb77a159d68eb466666b2] => 1762586468 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 970344 [1] => 970346 [2] => 783 [3] => 970345 [4] => 404 ) [tags_name] => Array ( [0] => ásványianyag-megállapodás [1] => bányák [2] => Donald Trump [3] => ukrán lelőhelyek [4] => USA ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 970346 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 970346 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )This helmeted rioter outside a Home Depot in Los Angeles was filmed throwing rocks at law enforcement vehicles.
— Brick Suit (@Brick_Suit) June 7, 2025
He has done the FA.
The FO will come soon. https://t.co/OSrTdSQp9V pic.twitter.com/kkWeIRHndZ
