Markus Söder bajor miniszterelnök egy vasárnapi lapinterjúban a kemény oroszellenes szankciók ellen foglalt állást, kijelentve, hogy Moszkva nem ellensége Európának, és szerinte a közeljövőben szó sem lehet Ukrajna NATO-csatlakozásáról – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Markus Söder, a Keresztényszociális Unió vezetője, amely 16 évig volt tagja Angela Merkel kormánykoalíciójának, a Frankfurter Allgemeine Zeitunk című német lapnak nyilatkozva azt mondta: „senki sem akarhat háborút Európában, miközben tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását és függetlenségét a nemzetközi joggal összhangban.” Egyúttal meggyőződését fejezte ki, hogy az Oroszország elleni szigorúbb szankciók nem jelenthetnek megnyugtató megoldást. „Egyrészt azért, mert a szankciók már régóta hatástalanok, másrészt azért, mert ezek az új szankciók sokszor nem kevésbé károsak a mi számunkra” – mutatott rá.
A német politikus úgy vélte, Oroszország lekapcsolása a SWIFT-ről vagy az Északi Áramlat-2 földgázvezeték elzárása Németországot hátrányosan érintené. „Még a hidegháború kellős közepén sem volt kétséges a Szovjetunió és Németország közötti energiakapcsolat” – emlékeztetett.
Söder szerint az Oroszországot ért minden jogos kritika ellenére a Nyugatnak végül meg kell válaszolnia egy kulcskérdést: tervezik-e a NATO-bővítést Ukrajna bevonásával vagy sem? Természetesen nem engedhető meg, hogy itt Oroszország diktáljon, de akkor is válaszolni kell a kérdésre – folytatta. „Véleményem szerint egy dolog világos: a NATO keleti bővítése Ukrajna bevonásával még sokáig nem lesz napirenden” – emelte ki. Szerinte ugyanis a NATO-nak nincs elkötelezettsége az Ukrajnával kötött katonai szövetség mellett. „Egyértelműség és őszinteség kérdése egy olyan stratégia meghatározása, amely ezt figyelembe veszi, miközben védi Ukrajna területi integritását” – fogalmazott.
A bajor miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Oroszország „nehéz partner, de nem ellensége Európának”, ezért szükséges a kapcsolatok fenntartása Moszkvával, megjegyezve, hogy a legtöbb német stabil és békés kapcsolatokat szeretne Oroszországgal. „Egy dolog világos: Oroszország nem regionális állam, Oroszország nagyhatalom, és az is marad. A gyökereink szilárdan a Nyugathoz kötnek bennünket, de fenn kell tartanunk a kapcsolatokat Moszkvával, még ha ez mindig kihívást jelent is” – mondta Markus Söder, hozzáfűzve: „nem tudja elképzelni, hogy Ukrajnának német fegyvereket szállítsanak.”
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Markus Söder bajor miniszterelnök egy vasárnapi lapinterjúban a kemény oroszellenes szankciók ellen foglalt állást, kijelentve, hogy Moszkva nem ellensége Európának, és szerinte a közeljövőben szó sem lehet Ukrajna NATO-csatlakozásáról. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1642957500 [modified] => 1642956091 ) [title] => A bajor miniszterelnök szerint Oroszország nem Európa ellensége, és szó sem lehet Ukrajna NATO-tagságáról [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=38598&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38598 [uk] => 38603 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 38599 [image] => Array ( [id] => 38599 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/markus-soder.jpg [original_lng] => 110643 [original_w] => 1440 [original_h] => 810 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/markus-soder-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/markus-soder-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/markus-soder-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/markus-soder-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/markus-soder.jpg [width] => 1440 [height] => 810 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/markus-soder.jpg [width] => 1440 [height] => 810 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/markus-soder.jpg [width] => 1440 [height] => 810 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1642949148:8 [_thumbnail_id] => 38599 [_edit_last] => 12 [views_count] => 7386 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8dee1f21fd69f28595c8564cb75c5ea9] => [_oembed_time_8dee1f21fd69f28595c8564cb75c5ea9] => 1646667017 [_oembed_afe3d65732108cc40c942db6d66adf7d] => [_oembed_time_afe3d65732108cc40c942db6d66adf7d] => 1646667017 [_oembed_11e90a42ebc432cb8ace370c82052eb8] =>
Не пропонуйте нам припинення вогню — це неможливо без тотального виведення військ РФ. Українське суспільство не цікавить новий «Мінськ» і повернення війни через кілька років. Поки ?? не готова повністю звільнити наші землі, наша переговорна платформа — зброя, санкції та гроші.