Azonnali és teljes körű tűzszünetben állapodott meg Pakisztán és India – jelentette be szombaton a Geo műsorszolgáltatóban Muhammad Isak Dár pakisztáni külügyminiszter, hozzátéve, hogy több mint harminc ország vett részt a tűzszüneti megállapodást célzó közvetítésben.
A pakisztáni külügyminisztérium szerint a tűzszünet helyi idő szerint 17 órakor (közép-európai idő szerint 13 óra 30 perckor) lépett életbe. Az indiai kormány közölte, hogy a két ország közvetlenül tárgyalt a négynapi intenzív harcok után életbe lépő tűzszünetről.
„India és Pakisztán tűzszünetben és a hadműveletek leállításában állapodott meg” – hangsúlyozta Szubrahmanjam Dzsaishankar indiai külügyminiszter. „India állandóan fenntartotta azt a határozott és kompromisszum nélküli álláspontját, hogy ellenzi a terrorizmus minden formáját és a jövőben is ezt teszi” – írta Dzsaishankar az X közösségi portálon.
A tűzszünetről a pakisztáni hadműveleti főnök és indiai kollégája tárgyalt telefonon helyi idő szombat délután – közölte a külügyminisztérium titkára, Vikram Miszri újságírókkal. Hozzátette, hogy a két katonai vezető május 12-én újra tárgyal egymással.
A felek hangsúlyozták, hogy csak a tűzszünetben állapodtak meg, semmilyen egyéb vitás kérdésben nem. Az azonnali és teljes körű tűzszüneti megállapodást Donald Trump, a szintén közvetítő Egyesült Államok elnöke is megerősítette Truth Social nevű közösségi portálján, és üdvözölte a két országot „józan eszéért és nagy intelligenciájáért”. India és Pakisztán között szerda óta tartott az évtizedek óta legsúlyosabb összeütközés.
Néhány órával a tűzszünet bejelentése után Vikram Miszri újságírók előtt kijelentette, hogy az elmúlt órákban Pakisztán ismételten megsértette a megállapodást. Hozzátette, hogy az indiai fegyveres erők erre megfelelőképpen reagáltak.
Az AFP francia hírügynökség újságírói arról számoltak be a helyszínről, hogy erőteljes detonációk hallatszottak szombat este Szrinagárban, az indiai Kasmír legnagyobb városában, és működésbe lépett a légvédelem. A Reuters brit hírügynökség szerint Dzsammuban is robbanásokat lehetett hallani.
India és Pakisztán között szerda óta tartott az évtizedek óta legsúlyosabb összeütközés. India szerdán légicsapásokat hajtott végre általa „terrorista létesítményeknek” nevezett célpontok ellen Kasmír pakisztáni részén és Pakisztánban, két héttel azután, hogy huszonhatan haltak meg az indiai Kasmírban hindu turisták ellen elkövetett támadásban. Pakisztán tagadta, hogy köze lenne a turisták elleni támadáshoz. Szerda óta a két ország drónokkal és rakétákkal lőtte egymást a vitatott hovatartozású Kasmírban kialakított tűzszüneti vonal mentén.
A két ország között a brit gyarmati uralom után, 1947-ben történt függetlenné válásuk óta folyik a vita Kasmír hovatartozásáról. A két atomhatalom azóta három háborút vívott egymással, kettőt Kasmír miatt, és számos kisebb összecsapás is történt közöttük.
[type] => post [excerpt] => Azonnali és teljes körű tűzszünetben állapodott meg Pakisztán és India - jelentette be szombaton a Geo műsorszolgáltatóban Muhammad Isak Dár pakisztáni külügyminiszter, hozzátéve, hogy több mint harminc ország vett részt a tűzszüneti megállapodást... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1746964920 [modified] => 1746958569 ) [title] => Azonnali és általános tűzszünetben állapodott meg Pakisztán és India [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=150489&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 150489 [uk] => 150421 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 150422 [image] => Array ( [id] => 150422 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/a1b7b948-2449-43fa-b83a-08dd4a80fec4-cx0-cy5-cw0-w1023-r1-s.jpg [original_lng] => 99215 [original_w] => 1023 [original_h] => 575 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/a1b7b948-2449-43fa-b83a-08dd4a80fec4-cx0-cy5-cw0-w1023-r1-s-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/a1b7b948-2449-43fa-b83a-08dd4a80fec4-cx0-cy5-cw0-w1023-r1-s-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/a1b7b948-2449-43fa-b83a-08dd4a80fec4-cx0-cy5-cw0-w1023-r1-s-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/a1b7b948-2449-43fa-b83a-08dd4a80fec4-cx0-cy5-cw0-w1023-r1-s.jpg [width] => 1023 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/a1b7b948-2449-43fa-b83a-08dd4a80fec4-cx0-cy5-cw0-w1023-r1-s.jpg [width] => 1023 [height] => 575 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/a1b7b948-2449-43fa-b83a-08dd4a80fec4-cx0-cy5-cw0-w1023-r1-s.jpg [width] => 1023 [height] => 575 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/a1b7b948-2449-43fa-b83a-08dd4a80fec4-cx0-cy5-cw0-w1023-r1-s.jpg [width] => 1023 [height] => 575 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1746947789:4 [_thumbnail_id] => 150422 [_edit_last] => 4 [views_count] => 2082 [_algolia_sync] => 663984677000 [_oembed_98c0258aa08038d027fe7bf9e10eb834] =>
Glad to meet Foreign Minister Wang Yi. Since my meeting with President Xi in Kazan last year, India-China relations have made steady progress guided by respect for each other's interests and sensitivities. I look forward to our next meeting in Tianjin on the sidelines of the SCO… pic.twitter.com/FyQI6GqYKC
Wang Yi, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee, and India’s National Security Adviser Shri Ajit Doval held the 24th Round of Talks Between the Special Representatives of China and India on the Boundary Question in New Delhi.
Donald Trump újonnan megválasztott amerikai elnök „azonnali tűzszünetre” szólított fel Ukrajnában, hangsúlyozva a háborúról szóló tárgyalások megkezdésének szükségességét – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál Trumpnak a Truth Social közösségi oldalon megjelent közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Trump kommentálta Bassár el-Aszad rezsimjének bukását Szíriában és a diktátor szökését. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz diktátornak nem érdeke Aszad uralmának védelme.
„Oroszországnak egyáltalán nem volt oka ott lenni. Ukrajna miatt elveszítették minden érdeklődésüket Szíria iránt, ahol körülbelül 600 ezer orosz katona fekszik sebesülten vagy holtan egy olyan háborúban, amelynek soha nem lett volna szabad elkezdődnie, és amely örökké tarthat” – írta.
A megválasztott amerikai elnök azt állította, hogy Volodimir Zelenszkij elnök és Ukrajna állítólag készek megállapodást kötni a háború befejezéséről. Trump „azonnali tűzszünetre” és tárgyalásokra szólított fel Ukrajna és az Oroszország között.
„Túl sok élet ment kárba, túl sok család pusztult el, és ha ez így folytatódik, akkor ebből valami sokkal nagyobb és sokkal rosszabb is lehet. Jól ismerem Volodimirt. Itt az ideje, hogy cselekedjen. Kína segíthet” – hangsúlyozta Donald Trump.