Rumen Radev bolgár elnök bírálta a NATO Ukrajnának nyújtott támogatásait, és azzal vádolta a Szövetséget, hogy részt vesz az oroszok Ukrajna elleni háborújában – írta a Ragyio Szvoboda.
Radev egyben kijelentette, hogy a Szövetség csatlakozása a háborúhoz „eszkalációval” és „nukleáris armageddonnal” fenyeget, ezzel hangot adott a Kreml narratívájának, miszerint állítólag a NATO okolható az ukrajnai háborúért, és ez nukleáris eszkalációhoz vezet.
„Azzal a döntéssel, hogy engedélyezzük az orosz területek nyugati fegyverekkel való támadását, valamint hivatalosan tanácsadókat és oktatókat küldünk a frontvonalra már átlépték a „vörös vonalakat”, és sajnos politikusaink is részeseivé válnak ezen nem megfelelő döntéseknek és az ebből kifolyó következménynek” – mondta Radev
A bolgár elnök egyben hangsúlyozta, hogy soha nem állította, hogy országa úgy döntött, csapatait Ukrajnába küldi.
[type] => post [excerpt] => Rumen Radev bolgár elnök bírálta a NATO Ukrajnának nyújtott támogatásait, és azzal vádolta a Szövetséget, hogy részt vesz az oroszok Ukrajna elleni háborújában – írta a Ragyio Szvoboda. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1717576200 [modified] => 1717567287 ) [title] => Rumen Radev: „nukleáris armageddonhoz” fog vezetni, ha Ukrajna csapást mér az Oroszország területére [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115161&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 115161 [uk] => 115136 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 115137 [image] => Array ( [id] => 115137 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large.jpg [original_lng] => 85477 [original_w] => 1140 [original_h] => 640 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large-768x431.jpg [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large-1024x575.jpg [width] => 1024 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 640 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 640 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/200848-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 640 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1717556488:12 [_thumbnail_id] => 115137 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3964 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f9bab3a4343b7fe296c11df7298d91c6] =>
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.