Az amerikai Képviselőház eljárási szavazással megnyitotta az utat egy új, Ukrajnának szánt katonai és pénzügyi segélycsomag tárgyalása előtt, amelyet korábban republikánus vezetők blokkoltak. A kezdeményezés célja, hogy megkerülje a kongresszusi akadályokat, és napirendre vegye a javaslatot.
A tervezet összesen 1,3 milliárd dollár biztonsági támogatást, valamint akár 8 milliárd dollárnyi hitelalapú segítséget irányoz elő Ukrajna számára. Emellett tartalmazza az amerikai fegyverkészletek feltöltését, Ukrajna háború utáni újjáépítésének pénzügyi támogatását, valamint új szankciók bevezetését Oroszországgal és partnereivel szemben.
A javaslat előterjesztéséhez egy külön eljárási mechanizmust, úgynevezett „discharge petition”-t alkalmaztak, amely lehetővé teszi a képviselők többségének, hogy napirendre vegyenek egy olyan törvényjavaslatot, amelyet a vezetés nem támogatott. A szükséges 218 aláírás összegyűlt, így a javaslat továbbjuthat a teljes képviselőházi szavazásra.
A törvényjavaslat sorsa ezután a Szenátusban folytatódik, majd az amerikai elnök dönt róla, aki vétót is emelhet ellene, amit a Kongresszus csak kétharmados többséggel tudna felülírni.
Donald Trump amerikai elnök háborús döntési hatáskörének korlátozásáról, az Irán elleni katonai műveletek kongresszusi jóváhagyásáról fogadott el határozatot az amerikai képviselőház szerdán.
A Kongresszus alsóházában a demokratákhoz csatlakozó 4 republikánus képviselő voksával szavazták meg a jogszabályt, amely gyakorlati értelemben szimbolikus, de jelzésértékű. Ha a törvény az elnök asztalára kerül is aláírásra, azt Donald Trump nagy valószínűséggel megvétózza.
Az elnök háborús jogköreinek korlátozásáról szóló másik tervezetről szavazott még májusban a felsőház, a szenátus, ahol az nem kapta meg a többséget.
Az amerikai elnök háborús jogköreiről egy 1973-as törvény szól, amely többi között 60 napban maximálja a kongresszusi jóváhagyás nélkül folytatható katonai műveletek hosszát. A vietnámi háború idejéből származó törvényt a Fehér Ház alkotmányellenesnek tartja, és nem fogadja el.
Donald Trump elnök ugyancsak szerdán az elnöki hivatalban újságírók előtt azt hangoztatta, hogy az egyeztetések Iránnal „nagyon jól” haladnak, és közölte, hogy hétvégére akár megállapodás is létrejöhet.
Kijelentette, hogy az Iránnal fennálló tűzszünetet érvényesnek tekinti, az elmúlt napok kölcsönös katonai csapásainak ellenére. „A világban azon a részén a tűzszünet az, amikor valaki mérsékelten nyit tüzet” – magyarázta Donald Trump álláspontját, és megjegyezte, hogy Irán akár provokálva is érezhette magát az előző napokban területét érő, amerikai értékelés szerint „önvédelemből indított” csapások miatt.
Az elnök egyben rámutatott, hogy a Hormuzi-szoros azonnal megnyílik a megállapodás aláírását követően.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
A 435 tagú képviselőház a republikánusok voksaival, hat demokrata átszavazóval, szűk többséggel fogadta el a jogszabályt, lezárva az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállását, amely 43 napig tartott. Donald Trump elnök korábban jelezte, hogy az elfogadást követően azonnal aláírja a törvényt, amely egyelőre január végéig biztosítja a kormányzat finanszírozását.
A kormányzati leállás minden szövetségi intézményt érintett, valamint a szövetségi költségvetésből finanszírozott programokat, köztük az ország 42 millió rászoruló polgárát érintő élelmiszersegély-programot.
A szövetségi kormány alkalmazottai az elfogadott költségvetés hiánya miatt fizetést sem kaptak, köztük azok a légiirányítók sem, akiknek a folyamatos üzem miatt bér nélkül is fel kellett venniük a munkát.
A kormányzati leállás elhúzódásában része volt annak, hogy a demokraták nem voltak hajlandóak megszavazni az átmeneti költségvetést abban az esetben, ha a republikánus többség és a Trump-adminisztráció nem hosszabbítja meg a Barack Obama elnökségéhez köthető egészségbiztosítási rendszer rendelkezését az állami szerepvállalás mértékéről, egy ahhoz kapcsolódó adókedvezményről.
A republikánusok jelezték, hogy a kormányzat működését és az egészségbiztosítási rendszer átalakítását két külön kérdésként akarják kezelni, valamint azzal vádolták a demokratákat, hogy az országot „ejtették túszul” politikai követelésük érdekében.
A küldöttség tagjai hangsúlyozták, hogy ez a találkozó ismét bizonyítja az Egyesült Államok kétkamarás és kétpárti támogatását Ukrajna iránt. Volodimir Zelenszkij elnök Ukrajna ENSZ képviseletén találkozott az amerikai Szenátus és Képviselőház kétpárti küldöttségével: Chris Coons, Mark Kelly, Richard Blumenthal, Joe Wilson, Gregory Meeks és Yong Kim szenátorokkal, olvasható az elnök honlapján közzétett bejegyzésben.
Az államfő megköszönte az évek során nyújtott támogatást.
Zelenszkij elmondta, hogy az amerikai elnökkel folytatott találkozó középpontjában Ukrajna megerősítése és a háború befejezésének módja állt.
„Mindannyiunknak lesznek kérdései, de mindenekelőtt azt szeretnénk hallani, hogyan tudunk segíteni – pénzügyekkel, fegyverekkel, hírszerzéssel” – mondta Chris Coons a találkozó elején.
Az elnök tájékoztatott a fronton uralkodó helyzetről és arról, hogy milyen fegyverekre van szüksége Ukrajna védelméhez. A fő prioritás a légvédelem és egy megbízható pajzs Ukrajna felett.
Megjegyezte azt is, hogy Ukrajna idén benyújt egy ENSZ-határozattervezetet, amely elítéli a gyermekek elrablását és deportálását. Volodimir Zelenszkij hozzátette, hogy országunk ebben az Egyesült Államok támogatására számít.
„Graham szenátorral közösen olyan törvényjavaslatot nyújtottunk be, amely Oroszországot a terrorizmust támogató államnak minősítené, ha nem adja vissza az elrabolt gyerekeket” – mondta Richard Blumenthal.
Ezenkívül a találkozó során megvitatták az Oroszország elleni szankciók megerősítésének fontosságát, a befagyasztott vagyon felhasználását, valamint az Egyesült Államokkal való együttműködés továbbfejlesztését, különösen az ásványlelőhelyekről szóló megállapodás keretében.
„Ez egy olyan terület, amelyre nagy figyelmet fordítok. A képviselőház Külügyi Bizottságában a múlt héten további támogatást nyújtottunk, beleértve az ásványlelőhelyek biztonságával kapcsolatos partnerség kibővítését is. Úgy gondolom, hogy ez ismét nagyszerű lépés lesz országaink számára, hogy valóban megadjuk ezt a támogatást” – hangsúlyozta Yong Kim.
A küldöttség tagjai kiemelték, hogy ez a találkozó ismét bizonyítja az Egyesült Államok Ukrajna iránti rendíthetetlen kétkamarás és kétpárti támogatását.
Az amerikai Kongresszus nem támogatta az Ukrajnának nyújtandó további 300 millió dolláros segélyre vonatkozó kezdeményezést – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Breaking Defence című kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint a 300 millió dolláros katonai támogatásról szóló módosítás nem ment át a Képviselőház költségvetési bizottságán. A támogatás növelését a demokraták javasolták. Az amerikai Képviselőház költségvetési bizottsága jóváhagyta a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó védelmi kiadási törvényjavaslatot, de a tervezett 300 millió dolláros további katonai segély nélkül Ukrajnának.
Ezt a kezdeményezést Marcy Kaptur demokrata képviselő nyújtotta be, de a bizottsági tagok többsége nem támogatta. Ezeket az alapokat precíziós rakéták, légvédelmi rendszerek és egyéb, Ukrajna védelme szempontjából kritikus fontosságú fegyverek vásárlására szánták volna.
Marcy Kaptur többször is hangsúlyozta, hogy további finanszírozás nélkül Kijev elveszítheti az agresszióval szembeni műveleti képességeit. A bizottság elnöke, a republikánus Tom Cole taktikai szükségszerűséggel magyarázta a szavazatát: szerinte a további pénzügyi támogatás beiktatása kisiklathatja a teljes védelmi kiadási csomag elfogadását.
Ukrajna iránti személyes támogatása ellenére Cole hangsúlyozta: „Én írtam a legnagyobb segélycsomagról szóló törvényjavaslatot, és az álláspontom nem változott, de a politika a valóság. A változásoknak nem szabad megosztaniuk azokat, akik támogatják a törvényt.” A republikánusok számára a kulcskérdés az egységes szavazás volt: bármilyen vitatott módosítás belső nézeteltéréseket válthat ki, és késleltetheti a költségvetés egészének elfogadását.
A szavazás kudarca kétségeket vetett fel Ukrajna védelmi szükségleteinek az Egyesült Államok általi folyamatos, stabil finanszírozásával kapcsolatban. A növekvő globális instabilitás és a nyugati partnerekre nehezedő nyomás hátterében ez a döntés befolyásolhatja Ukrajna védelmi képességeit 2026-ban.
Amerikai szenátorok felszólították a Kongresszust, hogy fogadjon el szankciókat Oroszország ellen, miután a május 16-i, Törökországban megtartott orosz–ukrán tűzszüneti tárgyalások nem hoztak érdemi előrelépést, számolt be a Reuters hírügynökség.
Richard Blumenthal demokrata és Lindsey Graham republikánus politikus szankciókat sürgetett Oroszország ellen.
„Putyin addig fogja késleltetni a tűzszünetet, amíg a gazdasága súlyos csapást nem szenved el – egészen a pénzügyi elszigeteltségig” – mondta Blumenthal, és a szankciós törvényjavaslatról való szavazásra szólított fel.
Graham a törvényjavaslat elfogadását szorgalmazta, és bírálta Vlagyimir Putyin, a Kreml vezetőjének azon döntését, hogy nem vesz részt az Ukrajnával folytatott tárgyalásokon.
„Ami az orosz játékokat illeti, itt az ideje kimondani: elég volt” – véli.
Az amerikai szenátus fele, Graham és Blumenthal vezetésével, április 1-jén kétpárti törvényjavaslatot nyújtott be, amely szankciókat szabna ki Oroszország ellen, amennyiben a Kreml meghiúsítja az amerikai elnök Ukrajnával kapcsolatos béketörekvéseit.
A törvény által kiszabható büntetések között szerepelhet az orosz olajat, gázt, uránt és más orosz termékeket vásárló országokból importált árukra kivetett 500%-os vám.
[type] => post
[excerpt] => Amerikai szenátorok felszólították a Kongresszust, hogy fogadjon el szankciókat Oroszország ellen, miután a május 16-i, Törökországban megtartott orosz–ukrán tűzszüneti tárgyalások nem hoztak érdemi előrelépést, számolt be a Reuters hírügynökség.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1747590600
[modified] => 1747569799
)
[title] => Az USA-ban felszólították a Kongresszust, hogy hagyja jóvá az Oroszország elleni szankciókat
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=151336&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151336
[uk] => 151252
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 151253
[image] => Array
(
[id] => 151253
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-112.png
[original_lng] => 325039
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-112-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-112-300x189.png
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-112.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-112.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-112.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-112.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-112.png
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1747559006:12
[_thumbnail_id] => 151253
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2569
[_algolia_sync] => 1015224981002
[_oembed_ba8bd0ff3231ab9435bfd2211a15e446] =>
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
Az amerikai kongresszus vezetői figyelmeztettek, hogy Peking megpróbálhatja kihasználni Elon Musk befolyását, hogy enyhítse Donald Trump politikáját Kínával kapcsolatban. A hírt a Reuters közölte.
A bizottság elnöke, a republikánus John Moolenaar és helyettese, a demokratikus Rajah Krishnamurthy azt mondták, hogy Kína célja, hogy az amerikai üzleti vezetőket, köztük Muskot, akinek kereskedelmi érdekeltségeik vannak Kínában, felhasználja a Washingtonnal folytatott tárgyalásokhoz.
Ami Elon Muskot illeti, úgy vélem, hogy a Kínai Kommunista Párt megpróbál kihasználni bármely lehetőséget
– mondta Moolenaar.
Elmondta, hogy a Kongresszus megpróbálja megakadályozni, hogy Peking Muskon vagy más amerikai üzletembereken keresztül tárgyaljon a Fehér Házzal.
Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke kijelentette, hogy nincs készség arra, hogy a Kongresszus új törvényjavaslatot fogadjon el Ukrajna támogatásáról – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Johnson ezt a bejelentést konzervatív politikai cselekvési konferencián (CPAC) tette február 20-án Washingtonban. A szónokot arról kérdezték, tervez-e újabb törvényjavaslatot az ukrajnai segélyek finanszírozásáról, ha a háború elhúzódik. „Nincs étvágyunk ehhez” – válaszolta a házelnök. Egyúttal ezt a kérdést intézte a hallgatósághoz, amely egyöntetűen skandálta: „Nem”.
A republikánus politikus hangsúlyozta, hogy véget kell vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának. Véleménye szerint Donald Trump amerikai elnök képes lesz erre. „Véget kell vetnünk (a háborúnak). És elmondhatom, hogy európai szövetségeseink is megértik ennek a szükségességét. Ez (a háború) elhúzódott” – mutatott rá Mike Johnson.
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma a Kongresszussal együtt az Ukrajnának nyújtandó fennmaradó segély eljuttatásán dolgozik, miután a pénzügyi év szeptember végén véget ér – számolt be Sabrina Singh a Pentagon helyettes szóvivője, írta az Ukrinform.
„Valóban azt tervezzük, hogy a (Ukrajnának – szerk.) kiutalt összeget a hatásköri keretek között használjuk fel” – erősítette meg.
Singh elmondta, hogy 5,8 milliárd dollár összegű, nem felhasznált segély maradt Ukrajnának.
Elmondása szerint az adminisztráció a Kongresszussal azon dolgozik, hogy a pénzügyi év vége után kiterjessze ezeket a jogköröket, és arról biztosított, hogy az Egyesült Államok kormánya „minden dollárt és minden centet fel kíván használni”.
A Pentagon helyettes szóvivője kifejtette, hogy a védelmi minisztérium jelenleg nem tud katonai segítséget nyújtani, mert nincs semmije az államok harckészültségének fenntartásához szükséges készletek helyreállításához. Singh ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kongresszusban megmaradt a kétpárti megállapodás Ukrajna támogatásáról.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma a Kongresszussal együtt az Ukrajnának nyújtandó fennmaradó segély eljuttatásán dolgozik, miután a pénzügyi év szeptember végén véget ér – számolt be Sabrina Singh a Pentagon helyettes szóvivője, írta az Uk...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1727014920
[modified] => 1727029576
)
[title] => A Pentagon arról biztosított, hogy az Ukrajnának nyújtandó segély fennmaradó részét teljes egészében felhasználják
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=127277&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 127277
[uk] => 127189
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 127190
[image] => Array
(
[id] => 127190
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199759-pentagon-reuters-new-960x380-0.webp
[original_lng] => 168330
[original_w] => 960
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199759-pentagon-reuters-new-960x380-0-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199759-pentagon-reuters-new-960x380-0-300x156.webp
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199759-pentagon-reuters-new-960x380-0-768x400.webp
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199759-pentagon-reuters-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199759-pentagon-reuters-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199759-pentagon-reuters-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199759-pentagon-reuters-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1727018777:12
[_thumbnail_id] => 127190
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3345
[_algolia_sync] => 508368747000
[_oembed_d1c0c8af035b55f870ab23a9b88f787b] =>
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv