Az Európai Unió új szankciócsomagot dolgoz ki Oroszország ellen az Ukrajna elleni háború miatt, ennek a 15. csomagnak elsősorban az agresszor ország iparának az importtól való elszigetelésére irányuló intézkedéseket kell megerősítenie, és célja a szankciók megkerülésének megakadályozása – jelentette ki Josep Borrell, az EU diplomácia vezetője Kijevben az Andrij Szibiha külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Borrell elmondta, hogy az Oroszország elleni 15. szankciócsomag már készül. Felhívta a figyelmet a nyugati alkatrészek importjának fontosságára az orosz védelmi ipar számára, hogy fegyvereket hozzon létre, és fűtse a hadigépezetét. Ezzel összefüggésben azonban megjegyezte, hogy Moszkvának sikerül megkerülnie az ellene bevezetett korlátozó intézkedéseket.
„Meg kell erősíteni a szankciók kijátszásának megakadályozására irányuló intézkedéseket. Mert Oroszország semmit nem tud előállítani külföldi alkatrészek, chipek, kiegészítők nélkül. Szankciókkal kell elszigetelnünk Oroszország ipari képességeit. Hogy ne legyen lehetőségük a szükséges importra, külföldi országokból származó alkatrészek behozatalára”
– hangsúlyozta Josep Borrell.
Szibiha Borrellnek a „személyes erőfeszítéseit az Oroszország elleni 14 uniós szankciócsomag bevezetésében”. Mint megjegyezte, a partnereknek „együtt kell dolgozniuk a 15. szankciócsomagon, és meg kell erősíteni a szankciókat azon országokkal szemben, amelyek támogatják Oroszországot az Ukrajna elleni háborújában”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az Európai Unió új szankciócsomagot dolgoz ki Oroszország ellen az Ukrajna elleni háború miatt, ennek a 15. csomagnak elsősorban az agresszor ország iparának az importtól való elszigetelésére irányuló intézkedéseket kell megerősítenie, és célja a ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1731240000 [modified] => 1731239798 ) [title] => Az EU már készíti elő az Oroszország elleni 15. szankciócsomagot – Borrell [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132005&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 132005 [uk] => 132032 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 132006 [image] => Array ( [id] => 132006 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/borrel-szibiha.jpg [original_lng] => 145564 [original_w] => 1080 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/borrel-szibiha-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/borrel-szibiha-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/borrel-szibiha-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/borrel-szibiha-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/borrel-szibiha.jpg [width] => 1080 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/borrel-szibiha.jpg [width] => 1080 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/borrel-szibiha.jpg [width] => 1080 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1731238958:3 [_thumbnail_id] => 132006 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2268 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ffcfa9636f0d62e94ee404411fdcce7a] =>
I met Defence Minister Kim Yong Hyun on DPRK & other common security challenges. Russia’s aggression against Ukraine is an existential threat. The Republic of Korea is best positioned to understand it.
Massive Russian missile attack on Ukraine this morning, primarily targeting the energy system. Russia aims to deprive us of energy. Instead, we must deprive it of the means of terror. I reiterate my call for the urgent delivery of 20 NASAMS, HAWK, or IRIS-T air defense systems.
On the sidelines of the Raisina Dialogue, I had a constructive conversation with Hungary’s Foreign Minister Peter Szijjártó. We agreed to hold a separate bilateral meeting soon to have a thorough discussion of all issues on our agenda. pic.twitter.com/RKZ4QCc4ja
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL