Távozik pénteken Keir Starmer brit miniszterelnök a kormányzó Munkáspárt éléről. Helyét Andy Burnham volt manchesteri polgármester veszi át, akit hivatalosan a Labour külön ebből a célból összehívott pénteki rendkívüli kongresszusa választ meg a párt új vezetőjévé.
Burnham hétfőn a miniszterelnöki tisztséget is átveszi Starmertől, miután III. Károly király formálisan megbízza a kormányalakítással.
Keir Starmer június 22-én jelentette be, hogy távozik a párt és a kormány éléről, miután az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai, valamint a májusban tartott angliai helyhatósági, illetve walesi és skóciai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos munkáspárti vereség nyomán rendkívül népszerűtlenné vált, és saját pártjának számos képviselője, köztük kabinetjének több magas beosztású tagja is lemondásra szólította fel.
Andy Burnham, aki Starmer egyetlen utódjelöltjeként indult a pártvezetői tisztségért, fölényes, 55 százalékos – vagyis
a Munkáspárt 20 százalék körüli országos támogatottságát messze meghaladó – többséggel megnyerte az egyik manchesteri elővárosban június 18-án tartott időközi parlamenti választást, így képviselőként bekerült a londoni alsóházba. Ez elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy induljon a pártvezetői és így a miniszterelnöki tisztségért, a brit kormánynak ugyanis a törvényerejű szokásjog alapján csak parlamenti képviselők lehetnek a tagjai.
Ennek a választókerületnek a korábbi munkáspárti képviselője, Josh Simons kifejezetten azért adta vissza mandátumát, hogy Burnham indulhasson a kiírt időközi választáson és bekerülhessen a parlamentbe.
Burnhamnek szerdáig kellett összegyűjtenie az alsóházi Labour-frakció minimum húsz százalékának támogatását. A frakciónak jelenleg 403 tagja van, vagyis a jelöltség elnyeréséhez legalább 81 munkáspárti képviselő írásos támogatására volt szükség.
Burnham azonban már a hét elejére a frakció 379 tagjának támogató aláírását gyűjtötte össze, így matematikailag lehetetlenné vált, hogy bárki más, aki esetleg szintén indulni akart volna az utódlási versengésben, megszerezze a minimálisan szükséges 81 aláírást.
Andy Burnhamnek a Labour szabálykönyve alapján a párthoz hivatalosan kötődő 11 szakszervezet és sok egyéb társadalmi csoport közül legalább háromnak a támogatását is el kellett nyernie, de
e szerveződések közül nyolc jelölte hivatalosan Burnhamet Starmer utódjaként. Ezzel vált hivatalosan is véglegessé, hogy a Munkáspárt és a brit kormány élén Andy Burnham váltja a leköszönő Keir Starmert.
Starmer a Downing Street korábbi közlése szerint a jelenlegi parlamenti ciklus végéig megtartja képviselői mandátumát. A leköszönő kormányfő több nyilatkozatában jelezte, hogy maradéktalanul támogatni fogja hivatali utódjának munkáját.
Lemondott Keir Starmer egyik fő bizalmasa: Sue Gray távozik a miniszterelnöki kabinetfőnöki posztjáról, alig három hónappal a Munkáspárt elsöprő választási győzelmét követően – jelentette be vasárnap a kormányfő hivatala. Gray lemondása némiképp váratlanul érte Starmert, akinek a pozícióját a hetek óta zajló belső harcok és a politikai működésével kapcsolatos kritikák meggyengítették.
A főtanácsadóként még a Munkáspárt ellenzéki korszakában is a pártelnök mellett segédkező Gray munkáját Starmer megköszönte, egyszersmind az Egyesült Királyság nemzeteivel és régióival foglalkozó miniszterelnöki megbízottá nevezte ki, ami a szakértők szerint egyértelmű visszalépés Gray számára.
Starmer az utódlásról is gondoskodott, kabinetfőnökévé Morgan McSweeney-t nevezte ki, aki korábban a Munkáspárt kampányigazgatójaként dolgozott. Kabinetfőnök-helyettes lesz Vidhya Alakeson, aki ellenzékben a munkáspártiak üzleti ügyeit intézte, Nin Pandit, a párt korábbi politikai igazgatója a miniszterelnök szenior magántitkára lesz. James Lyons, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat korábbi újságírója és kommunikációs tisztviselője pedig csatlakozik a kormányzati médiacsapathoz.
A Bloomberg szerint már érett valamilyen változás, mert a választási kampányában a konzervatívok által kavart politikai káosz helyett stabilitást ígérő Keir Starmer eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Szakértők úgy vélik, a főtanácsadó távozását szélesebb körű átalakítások is követhetik a kormányon belül, hogy a konfliktusok elsimításával Starmer nyugodtabb körülmények között tudja folytatni a munkát. Mióta a július 4-i szavazáson a Munkáspárt 14 év után újra hatalomra került, az új kormányzatot a brit költségvetési egyenesbe hozása miatt szükséges intézkedésekkel kapcsolatban érik folyamatos kritikák, de Starmert a kampány során elfogadott adományok miatt is támadják.
Munkáspárti politikusok ugyanakkor Sue Gray-t okolják az eddigi kormányzás baklövéseiért, mondván, kabinetfőnökként ő felelt a napi működés megszervezéséért, továbbá az ellenzéki létből a kormányzásra való átállás kidolgozásáért és végrehajtásáért.
A pártpolitikusok a kormány hivatalba lépésének első hónapjaiban azzal szembesültek, hogy mind a Munkáspárt, mind Starmer közvélemény-kutatási eredményei zuhantak, ám ezért sokan Gray gyenge ítélőképességét és agresszív vezetői stílusát okolták.
Visszatetszést keltett az is, hogy a Gray közbejárt abban, hogy Waheed Alli, egy munkáspárti adományozó és közeli munkatársa a választási győzelem után szabad belépőt kapott a Downing Streetre.
Sue Gray a félreállását azzal indokolta, hogy az intenzív távadások közepette a kormány nem tud saját feladatára koncentrálni, a változásokhoz szükséges létfontosságú munkától vonják el az energiát. Hozzátette, örül, hogy új posztján és új feladatkörrel segítheti ezt a munkát.
The Steregushchiy-class corvettes Stoyky and Boikiy conducted a comprehensive exercise with live-fire training in the Baltic Sea. The elements of naval combat with ships of the conditional enemy, destruction of USVs(AK-630M) and “enemy” submarine(Pr. 677/Ka-27PL) were practiced. pic.twitter.com/ek1JV4wyBY
— Massimo Frantarelli (@MrFrantarelli) April 3, 2025
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.