A világközösség azonnal és radikálisan reagál majd arra, ha Oroszország nukleáris fegyvereket vet be az Ukrajna elleni háborúban –jelentette ki csütörtökön Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO titkára a Nagy Lemberg beszél című televíziós adásnak nyilatkozva elmondta: „ha legalább egyetlen nukleáris fegyvert is bevetnek Ukrajna ellen, a világ válasza azonnali és abszolút radikális lesz.” Hozzátette: biztos vagyok benne.
„És amikor azt mondják, hogy lenyelik, és nem lesz válasz, akkor azt akarom mondani, hogy ez nem egy csendes annexió 2014-ben, ez lesz az első nukleáris fegyverhasználat a történelemben a második világháború után” – hangsúlyozta Olekszij Danilov.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya szerint nagyon magas annak a fenyegetésnek a szintje, hogy Oroszország nukleáris fegyvert vet be Ukrajnával szemben, és valószínű, hogy az ellenség a frontvonal mentén támad. „Az atomcsapások valószínűleg olyan helyekre irányulnak majd a frontvonal mentén, ahol nagyszámú legénységi állományt és felszerelést telepítettek, valamint a fontos parancsnoki központok és kritikus infrastrukturális létesítmények ellen. A megállításukhoz nemcsak légvédelmi, hanem rakétavédelmi eszközökre is szükség van” – magyarázta az ukrán katonai hírszerzés.
Ugyancsak ma arról is tájékoztattunk, hogy Olekszij Reznyikov védelmi miniszter kijelentette: mindig fennáll annak a veszélye, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vet be Ukrajna ellen, viszont felmerül ezeknek a fegyvereknek a minőségével kapcsolatos kérdés.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A világközösség azonnal és radikálisan reagál majd arra, ha Oroszország nukleáris fegyvereket vet be az Ukrajna elleni háborúban – jelentette ki csütörtökön Olekszij Danilov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1664489220 [modified] => 1664487772 ) [title] => Danilov: a világ azonnal és radikálisan válaszol majd az Ukrajna elleni orosz atomcsapásra [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=58680&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 58680 [uk] => 58692 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 58681 [image] => Array ( [id] => 58681 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/danilov1.jpg [original_lng] => 48414 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/danilov1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/danilov1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/danilov1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/danilov1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/danilov1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/danilov1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/danilov1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1664482403:8 [_thumbnail_id] => 58681 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4309 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_50989a4567c38aec0eba82982f273914] =>
Валентині Матвієнко. «Рабі, подножці, грязі Москви», людині без честі, проклятій своєю Батьківщиною, варто пам’ятати:??має вистачити тільки одного ресурсу – на виплати репарацій і контрибуцій ??, на масові поховання своїх військових і на справедливість вироку Гаазького трибуналу.
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e