Az ukrán fegyveres erők mozgósítási, állományfeltöltési szükségletének pontos adatai katonai titkot képeznek – jelentette ki kedden Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, az ukrán televízió non-stop háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zaluzsnij elmondta: „Ami ezt a számot közvetlenül illeti, ezt a számot mi alakítottuk ki. A következő évre is ennek megfelelően alakítottuk ki ezt a számot. Természetesen ez figyelembe veszi a felmerült jelenlegi hiány fedezését, az új katonai egységek kialakítását, az új katonai egységek alakulását, valamint a következő évre feltételezhető katonai veszteségeinket.”
A főparancsnok kifejtette: „nem árulhatja el ezt a számot, és azt, hogy melyik szám utal ezeknek a mutatóknak erre vagy arra a részére, mert ez hadititok.” Mint elmondta, „a hadvezetés nem kért, és nem adott meg számokat és így tovább. Ahogy megjegyezte, a katonai parancsnokság továbbra is ellátja államvédelmi funkcióját. „Ennek megfelelően fogalmazza meg a lőszer-, fegyver- és ennek megfelelően humánerőforrás-igényeit. Ez állandó jelleggel történik. És ezt nem tesszük külön formátumokban, külön intézkedésekben közvetlenül a kormánynak vagy a Legfelső Tanácsnak” – hangsúlyozta Valerij Zaluzsnij.
🚨 SCOOP‼️: Ukrainian Ambassador to the UK, Gen. Valeriy Zaluzhny, is quietly preparing a run for president – in direct opposition to Zelensky.
A source close to the budding campaign tells me his HQ is already active in London, and recruitment is underway. This isn’t just… pic.twitter.com/ULxtpdc0gD
Ambassador with his bags packed: Zaluzhny winds down his mission in Britain and prepares to return to Ukraine
Former Commander-in-Chief of the Ukrainian Armed Forces and current ambassador to the United Kingdom Valerii Zaluzhny is preparing to leave his post and return to Kyiv,… https://t.co/46Z7mGZG91pic.twitter.com/Fiez1nox5N
Hanna Maljar, védelmi miniszterhelyettes kommentálta az egyik nyugati kiadvány által közzétett, az ukrán fegyveres erők veszteségeiről szóló információkat.
A tisztviselő a Telegram csatornáján közölte, hogy a hadiállapot idején az erre vonatkozó információ államtitok. „…a háború aktív szakaszában az ellenség a halottak és sebesültek számát használja fel a várható további műveleteink kiszámításához. Ennek megfelelően, ha ezek a számok ismertté válnak, az ellenség előre kiszámíthatja akcióinkat” – mondta Maljar.
Elmondása szerint nem csak az áldozatok teljes számáról van szó, hanem például az egyes egységek áldozatainak számáról is, többek között a harci cselekmények során. „Ha az ellenség ilyen információval rendelkezik, akkor kiszámíthatja következő lépéseinket” – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.
A tisztségviselő hozzátette: titkos információkhoz kevesen jutnak hozzá, azok nyilvánosságra hozatala esetén büntetőjogi felelősségre számítanak.
Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara adatai szerint az ellenség veszteségei 2023. augusztus 19-én megközelítőleg 257 010 főt tesz ki. Az ukrán hadsereg veszteségei jóval kisebbek, mint az ellenségé. Augusztus közepén a The New York Times amerikai lap közölte, hogy az oroszok veszteségei elérik a 120 000 halottat és 170 000–180 000 sebesültet. Újságírók adatai szerint hazánk mintegy 70 ezer katonát veszített el, közel 120 ezren megsebesültek.