Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Afrikával, különös tekintettel a Wagner-zsoldosok pusztításával kapcsolatos ismeretek átadására – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette egy újságírókkal folytatott beszélgetés során, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök hangsúlyozta:
Ukrajna fel tudja ajánlani, amije van, ahol feltétlen vezető. Nem az élelmezésbiztonság az egyetlen, amink van. Különféle küldetéseken voltunk az afrikai kontinens országaiban. Tisztjeink és katonáink voltak ott.
Az államfő kiemelte: az ukrán hadsereg mai tapasztalata minden bizonnyal egészen más élmény. „Tudjuk, kik a Wagner-zsoldosok, tudjuk, hogyan kell harcolni ellenük, tudjuk, hogyan kell elpusztítani őket” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
A Wagner zsoldosai kizárólag Belaruszban és Afrikában tevékenykednek, és nem vesznek részt az orosz hadsereg oldalán az ukrajnai harcokban – állította a Wagner-csoport augusztus 26-án a Telegramon közzétett nyilatkozatában, amit a The Kyiv Independent is közölt.
A nyilatkozat, amelyet egy Wagnerhez köthető Telegram-csatornán tettek közzé, azt állította, hogy „a cégnek nincsenek beosztottjai sem az orosz Nemzeti Gárdában, sem az orosz védelmi minisztérium soraiban, sem máshol”. A Wagner harcosai „egyelőre” nem vesznek részt Oroszország ukrajnai inváziójában − közölte a csoport, azt állítva, hogy „ha a helyzet megváltozik, azt be fogják jelenteni”.
A Wagner-egységek kulcsszerepet játszottak abban, hogy Oroszország 2023 májusában elfoglalta a Donyecki területen lévő Bahmutot. Becslések szerint a városért vívott harcban közel 20 000 zsoldos halt meg, akik közül sokan 2022 végén orosz foglyokból toborzott korábbi elítéltek voltak.
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner akkori vezetője 2023. augusztus 23-án egy rejtélyes repülőgép-szerencsétlenségben halt meg Oroszországban. A baleset két hónappal azután történt, hogy Prigozsin a Wagner-csapatok élén rövid ideig tartó lázadást szervezett a Kreml ellen. A jelentések szerint a Wagner-egységeket ezután beolvasztották a hivatalos orosz katonai szervezetbe, például a Nemzeti Gárdába. A csecsen Ahmat egység 2023 októberében azt állította, hogy „hatalmas” számú Wagner zsoldos csatlakozott soraihoz.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának augusztus 23-i hírszerzési jelentése szerint jelenleg mindössze 5000 fős Wagner-csapat van Afrikában és Belaruszban, ami töredéke a 2023-as 50 ezres csúcslétszámhoz képest. Az ukrán külügyminisztérium augusztus 25-én arra figyelmeztetett, hogy Belarusz „jelentős számú” fegyvert és haderőt összpontosított az ukrán határon, köztük néhány korábbi Wagner-csapatot.
[type] => post
[excerpt] => A Wagner zsoldosai kizárólag Belaruszban és Afrikában tevékenykednek, és nem vesznek részt az orosz hadsereg oldalán az ukrajnai harcokban – állította a Wagner-csoport augusztus 26-án a Telegramon közzétett nyilatkozatában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1724764440
[modified] => 1724719137
)
[title] => Wagner: nem harcolunk Ukrajnában az orosz hadsereg oldalán
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=125045&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 125045
[uk] => 125220
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 78317
[image] => Array
(
[id] => 78317
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/wagner2.jpg
[original_lng] => 98516
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/wagner2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/wagner2-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/wagner2.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/wagner2.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/wagner2.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/wagner2.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/wagner2.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1724941511:2
[_thumbnail_id] => 78317
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2039
[translation_required_done] => 1
[_oembed_fa03e93177c5456e145ed77dbb47c4dd] =>
On my way to London to highlight Europe’s ongoing support to Ukraine that can lead to just and lasting peace in Ukraine.
The path to peace is strength.
Weakness breeds more war.
We will support Ukraine, while undertaking a surge in European defence.
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
A fehérorosz belügyi tárca tárgyalásokat folytat a Wagner orosz biztonsági magánvállalat képviselőivel az ország különleges alakulatainak felkészítésében való részvételről – közölte szerdán Mikalaj Karpenkov, a fehérorosz belügyminisztériumi erők parancsnoka.
„Tárgyalások folynak a Wagner képviselőivel arról, hogy részt vesznek majd katonai kiképzéseinken, és átadják felbecsülhetetlen harci tapasztalataikat” – közölte Karpenkov, akit a BelTa fehérorosz hírügynökség idézett.
Mint mondta, az idén tavasszal Breszt, Hrodna és Homel városokban a különleges erők három alakulatát hozták létre. „Ezek a különleges alakulatok az orosz Különleges Gyorsreagálású Egység (SZOBR) kiképzőinek vezetése alatt gyakorlatoztak, akiknek van harci tapasztalatuk, mert megjárták Szíriát és Líbiát is” – tette hozzá.
A parancsnok szerint ezen alakulatok a haderő harckészségének emelésére hivatottak különleges helyzetekben. „Ilyen a diverzáns-felderítő csapatokkal és az illegális fegyveres csoportosulásokkal szembeni küzdelem. Már hónapok óta azon fáradozunk, hogy ez a tapasztalat meglegyen, megvédjük államhatárainkat, és szorosan együttműködünk a határőrökkel és a különleges műveleti egységekkel” – közölte Karpenkov.