Ezt
a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón nyilatkozta Olekszandr Kornyijenko a
„Nép szolgái”-frakció első elnökhelyettese. Elmondása szerint erre a végleges
megállapodásra jutott a kormányzó párt frakciója.
A határozattervezetet a következő hónap
végéig kell benyújtani a Parlamentbe, addig folyamatban van a dokumentum megvitatása.
Olekszandr Kornyijenko meg van győződve arról, hogy az ukrán parlament július
közepére elfogadja a Választási kódex módosításait. „Ami a választási
jogszabályokban bekövetkező változásokat illeti, azokat megfelelően készítik
elő. Ez a folyamat a jövő héten kezdődik. A bizottságunk egy kicsit korábban „kijön”
a karanténból” – mondta Kornyijenko.
A képviselő elmondta, konzultációkat
folytatnak majd a társadalmi és a szakértői közösségekkel, a folyamat nyitott lesz.
Kornyijenko megjegyezte, hogy a Választási kódex módosító csomagjában két
fontos szempont van. Az első – a technikai változások, amelyek egyszerűen
lehetővé teszik a választásokat, a második – a politikai. „Valahova csak egy
vessző kerül, valahol a bizottsági tagok és jelöltek regisztrációjának
sorrendje változik meg. Vagyis nagyon sok olyan technikai változás lesz,
amelyek lehetővé teszik a választások megtartását” – hangsúlyozta a képviselő. Ami
a módosítások „politikai” részét illeti, elsősorban a választási küszöb csökkentéséről
van szó. „Az első – a pártlisták küszöbének csökkentésére vonatkozik. Nálunk
működik a pártok finanszírozása. A pártoknak a megyéknél alacsonyabbra kell leereszkedniük – városokba,
kistelepülésekbe és ott kell pártszerkezetet létrehozniuk. Ami a falusi és községi
tanácsokat illeti, ott megmarad a többségi
választási rendszer az önjelölés lehetőségével” – mondta Olekszandr Kornyijenko.
Elmondása szerint a politikai változások
csomagjában vannak átmeneti változások,
amelyek elősegítik a választások megtartását az országban jelenleg fennálló
pénzügyi lehetőségei alapján. „Arról szól, hogy csökkentjük a kampány kiadásait
– van benne egy úgynevezett „gentleman-i megállapodás”a kormánnyal, miszerint,
amikor közelebb kerülünk a választásokhoz, és látjuk, hogy nem elég a pénz,
akkor a kormány a tartalékalapból pótolja ki” – mondta.
Kornyijenko úgy véli, hogy a választási
törvény módosításával kapcsolatos munkafolyamatot július közepére befejezik. „A
következő két-három hétben előkészítjük a módosító-csomagot készítünk, napirendre
tűzzük, megvitatjuk és június végére el is fogadjuk. Valójában július közepéig
a Parlament teljesíti alkotmányos funkcióját és kiírja az önkormányzati
választásokat” – mondta a képviselő. Ami
Ukrajna elfoglalt területein zajló helyi választásokat illeti, David Arahamija,
a „Nép Szolgái” frakcióvezetője hozzátette, hogy erre csak akkor kerülhet sor,
ha Kijev hivatalos ellenőrzése alá kerül az egész határszakasz.
Érdekes, hogy egy kb. 2 héttel ezelőtti,
a Razumkov nevét viselő Ukrán Gazdasági és Politikai Tanulmányok Központja
által végzett felmérés szerint, ha a közeljövőben kerülne sor az ukrán parlamenti
választásokra, akkor a „Nép szolgája” politikai párt kapná a választópolgárok legnagyobb
támogatását (azoknak a 41,5%-a, akik részt vennének a választásokon és
eldöntötték, hogy kire fognak szavazni). A válaszadóknak a 14%-a az „Ellenzéki
Platform – az Életért”-re szavazna, az „Európai Szolidaritás” 14%, a
Batykivscsina 7%, „Erő és becsület” 4,5%, a „Hang” (Holosz) 3%.