A szlovák kormánykoalíció és kormány a jövő héten tárgyalja meg, hogy milyen válaszintézkedéseket hozzon az ukrajnai gáztranzit leállítására – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségimédia-profilján közzétett videobejegyzésében.
A kormányfő szerint a kabinet küldöttsége a jövő hét kedden Brüsszelben készül tárgyalni az ukrajnai gáztranzit leállítása miatt kialakult helyzetről, majd ezt követően Pozsonyban egyeztetni fog a hárompárti szlovák kormánykoalíció, és összeül a kabinet is, hogy döntést hozzon arról, milyen adekvát válaszintézkedéseket hozzon.
Fico a gáztranzit leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szabotázsakciójának nevezte. Mint ismert, január elsején leállt az Ukrajna irányából érkező gáz szállítása a szlovák–ukrán határon lévő nagykaposi (Velké Kapusany) belépőpontnál, miután Kijev korábban közölte: nem hosszabbítja meg az orosz gáz ukrajnai tranzitjára vonatkozó szerződést, amely december 31-én éjfélkor lejárt.
A szlovák miniszterelnök bejelentése szerint Pozsony válaszintézkedései az Ukrajnába történő áramexport leállítását, valamint a Szlovákia területén tartózkodó ukrán állampolgárok támogatásának korlátozását érinthetik. Hangsúlyozta, hogy Szlovákiának az egyetlen alternatíva a tranzit megújítása vagy olyan kompenzációs mechanizmusok keresése, amelyek helyettesítik a költségvetésben keletkező közel 500 millió eurós bevételi hiányt.
Robert Fico közölte: Volodimir Zelenszkij döntése a tranzitbevételek kiesése miatt évente 500 millió eurós közvetlen veszteséget okoz Szlovákiának, az Európai Unió tagállamainak pedig csak a gázárak növekedése következtében 60-70 milliárd eurós többletkiadást eredményez, miközben a döntés Oroszországnak gyakorlatilag semmilyen kárt nem okoz.
Hozzátette: Zelenszkij döntéséből csak az Amerikai Egyesült Államok profitál majd az Európába irányuló gázexport növekedése miatt.
Варто зауважити, що після зустрічі в Москві Фіцо та Путін не робили спільних заяв і не відповідали на запитання ЗМІ. Вони просто не можуть нічого публічно сказати про те, що обговорювали на зустрічі. Вони бояться реакції громадськості.
Москва надає значні знижки для Фіцо, але…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 23, 2024