Hétfőtől Lengyelország egy évre átvette a Visegrádi Csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) soros elnökségét.
A varsói külügyminisztérium hétfői közleményében azt írta, hogy a lengyel elnökség a visegrádi országokra az energetikai és közlekedési infrastruktúrában történő együttműködésnek, valamint az európai intézmények schengeni határvédelembe való intenzívebb bevonásának az eszközeként tekint.
Az elnökség három alappillérre épül: az első az állampolgárok biztonságára összpontosít, különös figyelemmel a belügyek, a kiberbűnözés, valamint a rendőrségi feladatok terén megvalósítandó együttműködésre. A második alappillérnek az összeköttetést (konnektivitás) nevezték, amely a tervek szerint tovább erősíti a csoport államai között kiépült infrastruktúrát. Harmadik alappillérként azoknak a lehetőségeknek a kihasználását említették, amelyek az együttműködés dinamikáját erősíthetik.
A varsói külügyminisztérium hangsúlyozta az Ukrajnának nyújtott segítség fontosságát az egyéves lengyel elnökségi időszakban.
Az elnökségre készülve június 26-án V4-es kiállítás nyílt a szejm (parlamenti alsóház) főcsarnokában, amely a szervezők elgondolása szerint a régió nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő egyedi potenciálját igyekszik bemutatni.
A visegrádi csoport 1991. február 15-én alakult meg az akkori Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország között. Szlovákia önállósulása után négytagúra bővült. 2004-ben mind a négy ország az Európai Unió tagja lett.
Alapgondolata szerint a visegrádi csoport egy politikán túlmutató együttműködési forma, olyan nemzeteket köt össze, amelyek nemcsak hasonló történelmi tapasztalatokkal, de közös örökséggel is rendelkeznek, aminek köszönhetően képesek együtt dinamikus gazdaságot és fejlődési környezetet teremteni, szem előtt tartva, hogy az egyes országok sikere egyben a csoport sikerét is jelenti – emlékeztetett a külügyminisztérium.
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Vezető cseh politikusok és Robert Fico szlovák kormányfő pénteki prágai tárgyalásaikon egyetértettek abban, hogy szükséges a négy visegrádi ország együttműködésének folytatása, de eltérő véleményt fogalmaztak meg Ukrajna további katonai támogatását illetően – adta hírül az MTI a két miniszterelnök délutáni sajtótájékoztatója alapján.
Ukrajnával kapcsolatban eltérő álláspontokat fogalmazott meg a két kormányfő.
Mi egyszerűen azt mondjuk, hogy nem hiszünk az ukrajnai konfliktus katonai megoldásában – jelentette ki kérdésre válaszolva Robert Fico.
„Jobb tíz évig tárgyalni, mint harcolni, miközben százezrek halhatnak meg” – tette hozzá. Elmondta, hogy telefonbeszélgetést készítenek elő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, amelyben azt szeretné megtudni, milyen konkrét humanitárius segítségre van szüksége Ukrajnának.
„Meg vagyok győződve arról, hogy továbbra is szükség van Ukrajna katonai támogatására, és ezt fenn akarjuk tartani” – ismertette a cseh álláspontot Petr Fiala.
Mindkét politikus leszögezte, hogy tiszteletben tartják egymás véleményét.
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
The attack on Slovakia’s Prime Minister Robert Fico is appalling.
We strongly condemn this act of violence against our neighboring partner state's head of government. Every effort should be made to ensure that violence does not become the norm in any country, form, or sphere.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2024
A visegrádi csoport (V4) országainak hadseregei közös parancsnoksági gyakorlatot tartanak Lengyelországban október 3-a és 10-e között – közölte pénteken a varsói nemzetvédelmi minisztérium.
A közlemény szerint a V4 Összhaderőnemi Logisztikai Támogató Csoport Parancsnokságának (V4 JLSG HQ) nemzetközi gyakorlatában több mint négyszáz cseh, lengyel, magyar és szlovák katona vesz majd részt.
A gyakorlat célja, hogy felmérje a V4-országok hadseregeinek képességét a parancsnoki szint biztosítására a közös műveletek logisztikai támogatásának koordinálásához – áll a közleményben.
A NATO keretében működő V4 JLSG HQ fő feladata a nemzetközi szárazföldi, tengerészeti, légi és különleges erők logisztikai támogatása. A parancsnokság létrehozásáról 2018-ban állapodott meg a négy ország. Teljes készenlétét a testület jövőre éri el. Főparancsnoka a dél-lengyelországi Opole városban állomásozó 10. logisztikai dandár élén álló Maciej Sudak tábornok.
A hadgyakorlatot az opolei dandár területén tartják meg.
International waters of #AzovSea & #BlackSea are blocked by ?? https://t.co/WG21RVMKs2. Our partners showed a strong response to ?? by supplying arms to ??.Now we expect unified reaction also:when RUS ships can’t enter world’s ports,they’ll understand the price of their impudence
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
Új, a nézetbeli eltéréseket is figyelembe vevő együttműködési módot lehetne kidolgozni a visegrádi csoportban (V4) és a lengyel-magyar kapcsolatokban ott, ahol az országainkat értékek és érdekek kötik össze – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egy vasárnap megjelent interjúrészletben.
A Sieci lengyel konzervatív hetilapban hétfőn megjelenő interjúnak vasárnap a wpolityce.pl hírportálon közzétett részletében Morawiecki beismerte: az ukrajnai háborúhoz való viszony valóban megosztó volt. Hozzátette: idővel „az összes többi ügy, amelyben szolidaritással, megértéssel és kölcsönös támogatással voltunk egymás iránt, újból erőteljesen össze fog kötni minket”. „Mindnyájan tudjuk, hogy a V4-en belüli együttműködés jelentősen megerősíti országainkat” – fogalmazott, hozzáfűzve: adott esetben „egy plusz egy, plusz egy, plusz egy összege nem négy, hanem hét vagy nyolc”. A V4 ezért megmaradt akkor is, ha a tagországoknak „különféle, egymástól néha nagyon eltérő kormányaik voltak” – idézte fel. Arra a kérdésre válaszolva, „visszatérhetnek-e a visegrádi találkozók”, Morawiecki bejelentette: olyan megoldás kidolgozására szeretne kísérletet tenni, amely keretében, „világosan megnevezve az eltéréseket, tiszteletben tartva az ukrán barátaink érzékenységét, visszatérhetnénk a V4-en belüli együttműködéshez, valamint a Magyarországgal közös cselekvéshez is azokon a területeken, amelyeken értékek és érdekek kötnek össze minket”. A kormányfő bízott egy ilyen „kölcsönös megértési platform” kidolgozásában. Úgy látta: a lengyelek is „ma jobban készek arra, mint amire márciusban vagy áprilisban voltak”. A V4 kormányfői utoljára az országcsoport magyar elnöksége során, március 8-án találkoztak Londonban, az Egyesült Királysággal bővített formátumban. Hivatalosan meg nem erősített lengyelországi értesülések szerint a V4 soros elnökségét jelenleg betöltő Szlovákia október végére tervezi a visegrádi miniszterelnökök csúcstalálkozóját.
Rozmawiałem z nowym premierem UK @RishiSunak zapewnił, że nasza współpraca w zakresie gosp., finansowym, bezp. energ. oraz dalszego wzmacniania @NATO i wsparcia ?? będzie kontynuowana. Już wkrótce kolejne ??-?? konsultacje międzyrządowe. pic.twitter.com/zeqoVsGz6Q
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Soha nem volt még az Európai Unió olyan migrációs nyomás alatt, mint most, sosem érte a nyomás egyszerre három irányból, és ez óriási kihívás az egész EU számára – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi országok (V4) kormányfőinek csúcstalálkozóján kedden Budapesten.
A miniszterelnök a V4-es országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetőivel tett sajtónyilatkozatában kifejtette: a lengyel miniszterelnök egy-két nappal ezelőtti baltikumi útja után eljött Budapestre és tájékoztatta a V4-et a lengyel határon kialakult helyzetről.
Közölte: három irányból éri nyomás az uniót. Délről a szubszaharai térségből a feláramlás folyamatos, „a tengeren keresztül az NGO-hajók folyamatosan szállítják a migránsokat az európai partokhoz”, a nyugat-balkáni útvonal pedig megint tele van – mutatott rá.
Megjegyezte: köszönetet kell mondani Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és „a cseh barátainknak”, amiért határőröket küldtek a magyar határra, és több mint négyezer illegális határátlépőt a cseh határőrök tartóztattak fel Magyarország déli határainál.
Orbán Viktor elmondta: a balkáni útvonalon, amelyen eddig az idén 100 ezer illegális migránst állítottak meg a magyar határon, jönni fognak az Afganisztánt elhagyók is. Naponta 30-35 ezer ember hagyja el Afganisztánt, és az Európai Uniónak azzal kell számolnia, hogy a balkáni útvonalon a nyomás nőni fog – közölte.
Kitért rá: itt van a harmadik irány is, „az újabb támadás, amelyet a lengyelek szenvednek el, a lengyel barátaink állnak támadás alatt a keleti irányú migráció miatt”.
Kiemelte: Brüsszel elhibázott politikát folytat, „gyakorlatilag mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást”. Támogatja az NGO-kat, integrációs programokat hirdet – fűzte hozzá. Hozzátette: Brüsszel egy dologra nem ad pénzt, a határ fizikai megvédésére. A magyar álláspont továbbra is az, hogy az Európai Uniónak ki kell fizetnie az európai határvédelem költségeit. Az nem lehet, hogy kizárólag azok az országok viseljék ennek a pénzügyi terhét, amelyeket „a földrajz meg a történelem az Európai Unió külső határára rendelt” – jelentette ki.
A miniszterelnök azt mondta, Magyarország mindig is egy tisztességes megállapodást ajánlott az uniónak: „úgy lenne korrekt, ha a költségeket legalább elfeleznénk, a költségek felét álljuk mi magyarok, de a másik felét adják ide Brüsszelből, tekintettel arra, hogy nemcsak magunkat, hanem egész Európát is védjük”.
Hangsúlyozta: azt javasolják az Európai Uniónak, hogy ne támogasson egyetlen olyan országot sem, amelynek direkt vagy indirekt köze van az EU külső határára, így a lengyel határra nehezedő migrációs nyomáshoz.
Forrás: MTI
[type] => post
[excerpt] => Soha nem volt még az Európai Unió olyan migrációs nyomás alatt, mint most, sosem érte a nyomás egyszerre három irányból, és ez óriási kihívás az egész EU számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi országok (V4) kormányfőinek csúcstal...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1637698200
[modified] => 1637694581
)
[title] => Orbán: soha nem volt még ilyen migrációs nyomás alatt az EU
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=34173&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 34173
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 34174
[image] => Array
(
[id] => 34174
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/orban.jpg
[original_lng] => 69139
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/orban-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/orban-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/orban-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/orban-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/orban.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/orban.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/orban.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1637688371:10
[_thumbnail_id] => 34174
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2475
[_oembed_a806bcf312d89cec7ff9b6d4aff416fb] =>
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Egyiptom megerősödését nevezte az Európai Unió egzisztenciális érdekének a magyar miniszterelnök kedden Budapesten.
Orbán Viktor a Várkert Bazárban a visegrádi országok és Egyiptom csúcstalálkozója után újságíróknak azt mondta, sokkal rosszabb a migrációs helyzet, mint 2015-ben volt. Ezzel a helyzettel az EU csak akkor tud megbirkózni, ha vannak külső szövetségesei, és Egyiptom az egyik leginkább kézenfekvő szövetséges – mondta. Rámutatott: ha Egyiptom nem tudja folytatni azt a politikát, amellyel megakadályozta a migráció feláramlását Egyiptom irányából, akkor „mindannyian nagyon nagy bajba kerülünk”.
Orbán Viktor azt javasolta az EU-nak, minél hamarabb hívja össze az unió-Egyiptom társulási tanács ülését, továbbá az EU fogadja el Egyiptomot stratégiai partnernek, valamint fogadja el Egyiptomnak a terrorizmus megfékezése érdekében javasolt lépéseit. Fogadjuk el sajátként az Egyiptom által terroristának minősített személyek, szervezetek listáját! – szorgalmazta a kormányfő. Kezdeményezte azon korlátozások feloldását, amelyek nem teszik lehetővé, hogy Egyiptom beszerezze a határvédelemhez szükséges eszközöket.
A visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a V4 megalakulásának 30. évfordulója alkalmából egyeztetettek szerdán Krakkóban.
A tanácskozáson tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor a közmédia kérdésére reagálva kiemelte: hűség és szolidaritás kell ahhoz, hogy a V4 betölthesse a hivatását a jövőben is.
Úgy látja, Szlovákiának kulcsszerepe, stratégiai szerepe van az együttműködésben, ez a térkép alapján nyilvánvaló, de azért is, mert Magyarország csak Szlovákiával szomszédos a visegrádi országok közül. Közép-Európa északi és déli részét Szlovákia köti össze – tette hozzá Orbán Viktor.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nagy jelentősége van, hogy továbbra is együtt maradjanak, egység legyen közöttük.
Kifejtette, hogy most a 30. évfordulót ünnepelik, de több száz évre emlékeznek vissza, mert az első visegrádi együttműködést sok száz éve hozták létre a közép-európai államok akkori vezetői, és ez a történelmi távlat adja ezen együttműködés komolyságát.
A térség sikeres, ez adja a mostani együttműködésnek a történelmi távlat mellé a jelenkori érvényességét – fogalmazott.
Orbán Viktor felidézte, hogy 30 éve tagja volt annak a parlamentnek, amely felhatalmazást adott az akkori magyar kormánynak a visegrádi együttműködésre, emlékszik a vitákra, az emelkedett megszólalásokra, arra, amikor mindenki úgy gondolta, hogy a jövő a közép-európai együttműködésben van. Komoly bajok voltak akkor, de volt idejük és erejük, hogy az egyik első parlamenti gesztussal a közép-európai együttműködést erősítsék meg – fűzte hozzá.
Orbán Viktor azt is mondta, hogy ez az európai gazdaság legdinamikusabban fejlődő régiója.
A miniszterelnök a koronavírus elleni vakcina kérdéséről elmondta: Magyarországnak mindennél fontosabb szempont a gyorsaság, gyorsan kell vakcinát szerezni a megfelelő biztonsági előírások betartásával és hatékonysági garanciákkal, és az árnál fontosabb a gyorsaság.
Kijelentette, hogy depolitizálni kellene a vakcina kérdését, mert vannak „geopolitikai viták, történelmi és ízlésbeli különbségek”, de ezeket nem a vakcináról szóló vitában kell kifejezni.
„Egyfajta vakcina van: az, amelyik gyorsan és hatékonyan meggyógyítja az embereket”, és átpolitizálni ezt a kérdést, amikor emberek életéről van szó, felelőtlenség – mondta.
A kormányfő arról is beszélt, hogy a közép-európai országok tudják, hogy vannak náluk sokkal nagyobb országok, de azokkal is versenyképesek akarnak lenni, és ez akkor lehetséges, ha egy lépéssel megelőzik őket. Ezért most a válság utáni gazdasági újraindításról is beszéltek, és fontos megosztani egymással a politikai és gazdasági intézkedések tapasztalatait – mutatott rá.
Közölte, hogy szoros konzultációra van szükség, mert az újraindítás nem automatikus, hanem komoly kormányzati munkát igényel. Orbán Viktor szerint a V4 szerencsés, mert két korábbi pénzügyminiszter is van a visegrádi miniszterelnökök között, remélhetőleg az ő tapasztalataik visszaköszönnek egy sikeres gazdasági újraindítási politikában.
Megjegyezte, hogy hálás Charles Michelnek, amiért részt vesz a találkozón, akiben „értő szellemre és nyitott fülre” találtak. A Benelux államok együttműködése mindig inspiráló volt a V4-nek – tette hozzá.
Charles Michel Belgium kormányfője volt, mielőtt az Európai Tanács elnökévé választották.
A Nemzetközi Visegrádi Alap évi költségvetésének 10 millió euróra történő emeléséről állapodtak meg a visegrádi csoport kormányfői – jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, a találkozó házigazdája.
A Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének a részvételével tartott sajtókonferencián Morawiecki megállapította: a V4 az utóbbi öt évben sokkal erősebb, mint korábban.
A konferencia elején a V4-csoport kormányfői közös évfordulós nyilatkozatot, valamint a közös digitális projektekről szóló nyilatkozatokat írták alá.
A visegrádi együttműködés harmincéves fennállásáról megemlékező évfordulós nyilatkozatban a miniszterelnökök többek között rögzítették: a térségbeli társadalmak és intézmények közötti kapcsolatok megerősítését célzó alap évi költségvetésének 10 millió euróra történő emelésével elsősorban a fiatalok mobilitását, valamint a V4-együttműködésnek az újabb nemzedékek körében való népszerűsítését célzó projekteket akarják támogatni. Az alap jelenlegi költségvetése mintegy 8 millió eurót tesz ki.
A visegrádi csoport (V4) megalapítása 30. évfordulójáról emlékeznek meg, valamint a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításról és az energiabiztonságról is tárgyalnak Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia elnökei kedden kezdődő kétnapos lengyelországi találkozójukon.
A balti-tengeri Hel-félszigeten fekvő Jurata üdülőhelyen lévő elnöki rezidencián zajló jubileumi csúcstalálkozón három panelbeszélgetésen egyeztetnek az államfők a lengyel elnöki hivatal honlapján elérhető program szerint. A koronavírus-járvány miatt a találkozó zártkörű lesz, az értekezletet záró szerdai sajtókonferenciát online formában rendezik.
A két keddi panel közül az elsőn az elnökök a V4 megalapításának február 15-i 30. évfordulója kapcsán az európai és a transzatlanti együttműködésről egyeztetnek, majd felavatják az országcsoport harmincéves fennállását megörökítő emléktáblát. Krzysztof Szczerski, a lengyel elnök külpolitikáért felelős miniszteri rangú megbízottja hétfőn a PAP hírügynökségnek kifejtette: az évfordulós témakörben az államfők megvitatják a csoport helyzetét az európai uniós politika, az amerikai elnökválasztás, valamint a jelenlegi oroszországi események fényében. A másik keddi panelben a Covid-19-járvány utáni gazdasági helyreállításról egyeztetnek. Szczerski ebben a vonatkozásban kiemelte a Három Tenger Kezdeményezés, valamint az Európai Unió (EU) helyreállítási alapja szerepét a járvány gazdasági következményeinek felszámolásában.
Térségünkben a helyreállítás fontos elemét nagy közérdekű beruházások képezik majd, és ezt nemcsak országos, hanem szélesebb fórumon is meg kell vitatni – jegyezte meg Szczerski.
Energiabiztonság és a klímapolitika
A csúcstalálkozó harmadik, szerdai értekezletén az energiabiztonság és a klímapolitika kerül napirendre. Szczerski ezzel kapcsolatban egyfelől az energiaforrások diverzifikációját, másfelől az energetikai transzformáció, az uniós zöld megállapodás kérdéseit emelte ki.
Az államfők megvitatják azt, hogy az országaik miképp állítják össze energetikai palettájukat, milyen módon akarják elérni az EU-ban elfogadott redukciós célokat – magyarázta. Lengyelország tavaly július 1-e óta a V4 soros elnöke, ezt a tisztséget június 30-án Magyarország veszi át.
A tagországok közötti koordinációs, informális fórumként működő V4 csoport alapítását az 1991-es február 15-ei, Visegrádon rendezett találkozóhoz kötik, amikor Magyarország akkori miniszterelnöke, Antall József, Lech Walesa lengyel elnök, valamint az akkori (majd 1993 óta két külön államként létező) Csehszlovákia államfője, Václav Havel közös együttműködési és programnyilatkozatot írt alá. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 2004-es uniós csatlakozását követően a V4 a térségbeli, valamint uniós politikára vonatkozó közös álláspontok kidolgozását, a tagországok közötti tapasztalatcserét szolgálja.
[type] => post
[excerpt] => A visegrádi csoport (V4) megalapítása 30. évfordulójáról emlékeznek meg, valamint a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításról és az energiabiztonságról is tárgyalnak Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia elnökei kedden ke...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1612859460
[modified] => 1612828149
)
[title] => A V4-csúcstalálkozón a járvány utáni helyreállítás és az energiabiztonság is terítékre kerül
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=18422&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 18422
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 18423
[image] => Array
(
[id] => 18423
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/v4.jpg
[original_lng] => 72364
[original_w] => 1000
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/v4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/v4-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/v4-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/v4.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/v4.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/v4.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/v4.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1612820950:12
[_thumbnail_id] => 18423
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2221
[_oembed_699edbee3ab652fc590588fff17c661e] =>
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
Had a phone call with the 🇺🇸 President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing 🇺🇦energy security. Thanked for supporting 🇺🇦 in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj