Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok súlyos megsértésének ára van, az Európai Unió kész mérlegelni további korlátozó intézkedések meghozatalát Fehéroroszország ellen – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön arra reagálva, hogy előző nap a fehérorosz rendőrség átkutatta jogászok, emberi jogi aktivisták és újságírók irodáit és otthonait.
Josep Borrell kijelentette, a szerdai fehérorosz intézkedés újabb bizonyíték arra, hogy az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rendszer szisztematikus és jól szervezett kampányt folytat az összes, az országban még megmaradt másként gondolkodó elhallgattatására és arra, hogy visszaszorítsa a polgárok terét.
A rezsimnek le kell állítania az elnyomást, és felelősségre kell vonnia az elkövetőket. Az EU felszólítja a fehérorosz hatóságokat, hogy tartsák be az ország emberi jogi és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartására vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit – mondta. „Követeljük az őrizetbe vett emberi jogi jogvédők, valamint a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátását, akiknek száma folyamatosan növekszik, és már most meghaladja az 550-et” – fogalmazott. Az EU továbbra is mindent megtesz a fehérorosz nép támogatására, kiáll valamennyi emberi jogi jogvédő, és az elnyomottak mellett – tette hozzá az uniós főképviselő.
Szerdán a fehérorosz biztonsági rendőrség legalább 14 jogvédő csoport, hírforrás, valamint civil és jótékonysági szervezet irodájában tartott razziát. Köztük volt a Vjaszna emberi jogi szervezet, illetve az ország legrégebbi politikai pártja, a Fehérorosz Népfront is.
Az Európai Unió Minszkkel szemben első ízben október elején vezetett be büntetőintézkedéseket, felvette szankciós listára a fehérorosz ellenzéki tüntetések elfojtásának vélelmezett felelőseit. Az EU június elején abban állapodott meg, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén, és hozzáférjenek az Unió területén fekvő repülőterekhez. A lépésre az után került sor, hogy Fehéroroszország leszállásra kényszerítette a minszki repülőtéren a Ryanair Görögországból Litvániába tartó, és éppen a fehérorosz légtérben tartózkodó utasszállító repülőgépét, majd letartóztatta a fedélzeten utazó fehérorosz ellenzéki aktivistát, Raman Prataszevicset és barátnőjét.
Az EU legutóbb június végén határozott arról, hogy a Fehéroroszországgal szemben bevezetett megszorító intézkedések hatályát kiterjeszti és gazdasági szankciókat hagy jóvá. A célzott gazdasági korlátozások a fehérorosz olaj-, műtrágya- és cigarettaipart érintenék, és kiterjednének a távközlésre, az energia-, olaj- és vegyiparra, valamint Fehéroroszország hamuzsír (kálium-karbonát) exportjára, továbbá a pénzügyi szektorra terjednek ki.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok súlyos megsértésének ára van, az Európai Unió kész mérlegelni további korlátozó intézkedések meghozatalát Fehéroroszország ellen - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1626367800
[modified] => 1626367182
)
[title] => Borrell: az EU kész további korlátozó intézkedések meghozatalára Fehéroroszország ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=27202&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 27202
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 27203
[image] => Array
(
[id] => 27203
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/borrel-1.jpg
[original_lng] => 89439
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/borrel-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/borrel-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/borrel-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/borrel-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/borrel-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/borrel-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/borrel-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1626356383:10
[views_count] => 3429
[_thumbnail_id] => 27203
[_edit_last] => 10
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_98771626c706caee672242d3b53f6b05] =>
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásukon megállapodtak, hogy szankciókat vezetnek be tizenegy mianmari ember és négy entitás ellen, akik, illetve amelyek, felelősek a február 1-jei puccs végrehajtásáért, illetve az annak nyomán kirobbant tüntetések erőszakos elfojtásáért – olvasható az uniós tanács hétfői közlönyében.
Az uniós szankciós listán többek között szerepel a mianmari fegyveres erők főparancsnoka és főparancsnok-helyettese, Ming Aung Hliang és Soe Win is. Az intézkedések utazási korlátozásokról, vagyoni eszközök befagyasztásáról, valamint pénzeszközök vagy más gazdasági erőforrások tilalmáról rendelkeznek a jegyzékbe vett emberek és szervezetek vonatkozásában.
A Külügyek Tanácsa hétfőn abban is megállapodott, hogy az múlt év végén elfogadott uniós emberi jogi szankciórendszer keretében négy magas rangú kínai hivatalnokokat sújt korlátozó intézkedésekkel, akik felelősök az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódért. Emberi jogi csoportok szerint a muszlim kisebbségi csoportokhoz tartozó mintegy 1,5 millió embert, köztük ujgurokat, kazahokat és egyéb kisebbségeket zártak átnevelőtáborokba a kínai hatóságok az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.
Ugyancsak az uniós emberi jogi szankciórendszer keretében az EU korlátozó intézkedéseket foganatosít több észak-koreai ember ellen az országban tapasztalható általános emberi jogi elnyomás miatt, illetve csecsenföldi vezetők ellen is, akiket a LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz- és interszexuális) kisebbségek üldözésével vádolnak.
Az unió további személyeket szankciónál Líbiában, Dél-Szudánban és Eritreában is az emberi jogok súlyos megsértése miatt.
Сьогодні, після чергового засідання РНБО, для низки фізичних і юридичних осіб настала «чорна п’ятниця». Отже:• вперше в історії України запроваджено персональні санкції щодо осіб, яких можна назвати топ-десяткою української контрабанди;• на виконання рішення РНБО від 19 лютого відбулося повернення стратегічного нафтопроводу, незаконно відчуженого у держави;• також сьогодні було презентовано Центр протидії дезінформації, який уже розпочав свою роботу.Насамкінець про найважливіше – ситуацію на Донбасі. Ми маємо повну та незмінну підтримку міжнародних партнерів, зокрема Європи та США. Одним із підтверджень цього є розмова, яку я провів сьогодні з Президентом Сполучених Штатів Джо Байденом. Він запевнив мене, що Україна ніколи не залишиться наодинці проти агресії Росії.
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Київ — наше чудове, мирне місто — пережив ще одну ніч під нападами російських наземних сил та ракет. Одна з них вдарила по житловому будинку в Києві. Я вимагаю від світу повністю ізолювати РФ. Виганяйте послів. Нафтове ембарго. Знищте економіку РФ. Зупиніть воєнних злочинців РФ! pic.twitter.com/UdKnSVCVkT
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Jake Tapper: "One doesn’t have to be brilliant to attempt a coup."
John Bolton: "I disagree with that. As somebody who has helped plan coup d’etat, not here, but other places, it takes a lot of work." pic.twitter.com/REyqh3KtHi
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
Az Európai Unió négy magas rangú orosz tisztviselőt vesz fel az uniós tagállamok külügyminiszterei által az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítéléséért és bebörtönzéséért felelősökkel szemben egy hete jóváhagyott szankciós listára – közölték diplomácia források hétfőn.
Innformációk szerint a hivatalosan keddtől érvényes korlátozó intézkedések listáján Alekszandr Kalasnyikov, az oroszországi Büntetés-végrehajtási Szolgálat vezetője, Alekszandr Basztrinkin, az orosz Nyomozó Bizottság vezetője, Igor Krasznov főügyész, valamint Viktor Zolotov, az orosz Nemzeti Gárda igazgatója szerepel. Az intézkedések között utazási tilalom és vagyoni eszközök befagyasztása szerepel.
Az uniós tagországok külügyminiszterei személyes részvétel mellett egy hete zajlott tanácskozásukon jutottak megállapodásra arról, hogy szankciókat vezetnek be mindazokkal szemben, akik felelősek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítéléséért és bebörtönzéséért.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió négy magas rangú orosz tisztviselőt vesz fel az uniós tagállamok külügyminiszterei által az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítéléséért és bebörtönzéséért felelősökkel szemben egy hete jóváhagyott szankciós listára.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1614698100
[modified] => 1614685071
)
[title] => Az EU négy orosz tisztviselőt vesz fel a Navalnij-üggyel összefüggésben bevezetett szankciós listára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=19508&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19508
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 15511
[image] => Array
(
[id] => 15511
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eu-rus.jpg
[original_lng] => 47520
[original_w] => 852
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eu-rus-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eu-rus-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eu-rus-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eu-rus.jpg
[width] => 852
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eu-rus.jpg
[width] => 852
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eu-rus.jpg
[width] => 852
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/eu-rus.jpg
[width] => 852
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1614677871:10
[_thumbnail_id] => 15511
[_edit_last] => 10
[views_count] => 5853
[_oembed_81c570a4c55d2a29aba751b85c6d5af4] =>
[_oembed_time_81c570a4c55d2a29aba751b85c6d5af4] => 1617379079
[_oembed_56457f148d138269b5e4ab3cd9a9ff31] =>
Сьогодні, після чергового засідання РНБО, для низки фізичних і юридичних осіб настала «чорна п’ятниця». Отже:• вперше в історії України запроваджено персональні санкції щодо осіб, яких можна назвати топ-десяткою української контрабанди;• на виконання рішення РНБО від 19 лютого відбулося повернення стратегічного нафтопроводу, незаконно відчуженого у держави;• також сьогодні було презентовано Центр протидії дезінформації, який уже розпочав свою роботу.Насамкінець про найважливіше – ситуацію на Донбасі. Ми маємо повну та незмінну підтримку міжнародних партнерів, зокрема Європи та США. Одним із підтверджень цього є розмова, яку я провів сьогодні з Президентом Сполучених Штатів Джо Байденом. Він запевнив мене, що Україна ніколи не залишиться наодинці проти агресії Росії.
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Київ — наше чудове, мирне місто — пережив ще одну ніч під нападами російських наземних сил та ракет. Одна з них вдарила по житловому будинку в Києві. Я вимагаю від світу повністю ізолювати РФ. Виганяйте послів. Нафтове ембарго. Знищте економіку РФ. Зупиніть воєнних злочинців РФ! pic.twitter.com/UdKnSVCVkT
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Az Európai Unió Tanácsa a szíriai kormány újabb miniszterét vette fel a szíriai rezsimmel és annak támogatóival szemben hozott korlátozó intézkedések hatálya alá vont emberek, illetve szervezetek jegyzékébe – közölte az uniós tanács.
A jegyzékben szereplők közé ezúttal Fejszál Mekdad, novemberben kinevezett szír külügyminiszter került. A határozattal 289-re emelkedett azok száma, akikkel szemben amiatt vezettek be utazási tilalmat és amiatt fagyasztották be vagyoni eszközeiket, mert felelősek a szíriai polgári lakosság erőszakos elnyomásáért, a rezsim kedvezményezettjei vagy támogatói, illetve kapcsolatban állnak ilyen emberekkel.
Az Európai Unió hetven szervezetet is vagyoni eszközeik befagyasztásával sújt. A Szíriával szembeni jelenlegi szankciók köréhez tartozik az olajembargó, bizonyos befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank az unióban található vagyoni eszközeinek befagyasztása, exportkorlátozás azon berendezések és technológiák esetében, amelyek a belső elnyomás céljára is használhatók, illetve amelyek az interneten vagy a telefonhálózaton keresztüli kommunikáció nyomon követésére, illetve lehallgatására is szolgálhatnak.
A szíriai helyzetre való tekintettel hozott szankciók 2011. december 1. óta vannak érvényben.
Az orosz külügyminiszter szerint az Európai Unió feláldozza saját érdekeit, amikor büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen. A szankciókra Moszkva is válaszol, de konkrétumokat nem említett Szergej Lavrov.
„Az Európai Unió sajnálatosan azt az utat választotta, hogy feláldozza geogazdasági és politikai érdekeit saját pillanatnyi kívánsága érdekében, hogy ne maradjon el az Egyesült Államoktól Oroszország megbüntetésében. Már megszoktuk” – idézi az MTI azt az interjút, amelyet a Rosszija 1 televízió készített az orosz külügyminiszterrel.
Szergej Lavrov szerint Oroszország ilyen körülmények között a jövőben csak „biztonsági háló” mellett fogja fejleszteni kapcsolatait az unióval. Kifejtette, hogy Moszkva nem kíván függeni Európa „szeszélyeitől”, és Oroszország fejlődését úgy akarja biztosítani, hogy azt önerőből, vagy azokkal való partnerségben tehesse meg, akik készek erre az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet alapján.
Arra a kérdésre, hogy Moszkva válaszol-e majd az ellene bevezetendő új szankciókra, Lavrov kijelentette: „A nemzetközi ügyekben a kölcsönösség elvét még senki sem törölte el.”
Konkrétumokat nem jelentett be a külügyminiszter, de emlékeztetett, hogy a nyugati szankciók bevezetése már jóval az ukrán fordulat és a krími referendum előtt megkezdődött: Barack Obama amerikai elnök már akkor beindította a folyamatot, amikor Edward Snowden informatikus Oroszországba szökött. A tárcavezető elismerte, hogy a korábban a titkosszolgálatoknak dolgozó Snowden megsérthette ugyan az amerikai törvényeket, de leleplezte az Egyesült Államok szervezeteinek abszolút jogellenes, illegitim és sok vonatkozásban bűnös tevékenységét más országokkal szemben.
A külügyminiszter szerint Oroszország „hozzászokott a szankciókhoz”, és megtanulta helyettesíteni az importot. „Az elmúlt években meggyőződtünk nyugati partnereink megbízhatatlanságáról, beleértve sajnos az Európai Unió tagjait” – nyilatkozott Lavrov, hozzátéve, hogy az energetikától az éltechnológiák fejlesztéséig számos terv létezett Moszkva és az EU együttműködésére.
Rámutatott, hogy az EU és Oroszország ugyanabban a geopolitikai térben helyezkedik el, ami „nagyon komoly viszonylagos előnyt biztosít a számukra”. Ez nem kihasználni a külügyminiszter szerint súlyos hiba lenne a geopolitikai és geoökonómiai versenyben.
Forrás: index
[type] => post
[excerpt] => Az orosz külügyminiszter szerint az Európai Unió feláldozza saját érdekeit, amikor büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen. A szankciókra Moszkva is válaszol, de konkrétumokat nem említett Szergej Lavrov.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1600102242
[modified] => 1600086330
)
[title] => Az orosz külügyminiszter szerint Snowden befogadása váltotta ki a nyugati szankciókat
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=10566&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10566
[uk] => 10709
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 10567
[image] => Array
(
[id] => 10567
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/lavrov-2.jpg
[original_lng] => 48913
[original_w] => 968
[original_h] => 544
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/lavrov-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/lavrov-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/lavrov-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/lavrov-2.jpg
[width] => 968
[height] => 544
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/lavrov-2.jpg
[width] => 968
[height] => 544
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/lavrov-2.jpg
[width] => 968
[height] => 544
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/lavrov-2.jpg
[width] => 968
[height] => 544
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1600239326:3
[_thumbnail_id] => 10567
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 5124
[translation_required_done] => 1
[_oembed_cd5f2807a11735048e4863130c6dfc19] =>
[_oembed_time_cd5f2807a11735048e4863130c6dfc19] => 1600249359
[_oembed_6d906a42326667b87827b28a63b9bab3] =>
[_oembed_time_6d906a42326667b87827b28a63b9bab3] => 1600249360
[_oembed_44602c6e366384797e01ea71ee9f8d0a] =>
On International Day of Peace, we urge Russia to end its occupation of Crimea, withdraw from the Donbas, and cease its aggression against Ukraine. pic.twitter.com/HOOFORclXX
На засіданні Ради міністрів закордонних справ ЄС поінформував колег про небезпечний курс РФ на загострення. Я запропонував покроковий план дій задля стримування подальшої ескалації РФ. Основний елемент: підготовка нового пакету секторальних санкцій. Персональних вже недостатньо. pic.twitter.com/M94Jy6oeBk
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Brüsszelben kért
további támogatást a venezuelai elnök ellen folytatott harcához a dél-amerikai
ország ellenzékének kulcsfigurája, Juan Guaidó mondván, szélesítsék ki a
caracas-i kormány tagjaival szemben bevezetett uniós szankciókat.
Guaidó, az önmagát egy éve Venezuela ideiglenes elnökévé
nyilvánító ellenzéki vezető újságíróknak azt mondta, az uniós szankciók
szigorítása elmozdulást eredményezhet Venezuelában a szabad elnökválasztása
felé vezető úton.
Josep Borrell rövid írásos nyilatkozatában úgy fogalmazott,
hogy a találkozó már önmagában is üzenetet hordoz. Azt hangsúlyozta, hogy az EU
határozottan támogatja a nemzetgyűlést, mint Venezuela egyetlen demokratikusan
megválasztott testületét, valamint Juan Guaidót, mint az intézmény legitim
elnökét.
Megismételte, hogy az unió továbbra is elkötelezett a
dél-amerikai országban kialakult válság békés és demokratikus megoldására
irányuló politikai folyamat támogatása mellett, amely hiteles és átlátható
elnök- és parlamenti választásokon alapul. A főképviselő arra szólított fel,
hogy az ellenzék konstruktívan működjön együtt ebben a folyamatban.
Az Európai Unió 2017 őszén vezetett be büntetőintézkedések
Venezuelával szemben. Ezek között a fegyverekre és a belső elnyomás céljára
szolgáló felszerelésekre vonatkozó embargó szerepel, valamint utazási tilalom
és vagyoni eszközök befagyasztása 25 olyan, jegyzékbe vett, hivatalos
tisztséget betöltő emberrel szemben, akik felelősek az országban az emberi
jogok megsértéséért és a demokrácia és a jogállamiság aláásásáért.
Venezuela egyszerre küzd súlyos gazdasági és politikai
válsággal. Előbbinek az az oka, hogy Venezuela kizárólag kőolaj-származékokat
exportál, és az olaj árának pár évvel ezelőtti jelentős csökkenése hatására a
gazdaság zuhanórepülésbe kezdett.
A belpolitikai válság pedig az után mérgesedett el, hogy az ország törvényhozásában elsöprő többséget szerzett az ellenzék a legutóbbi választásokon. Ezt követően a hatalomhoz hű legfelső bíróság fokozatosan megfosztotta jogköreitől a törvényhozást, majd Nicolás Maduro elnök 2017-ben párhuzamos parlamentnek számító alkotmányozó gyűlést hozott létre, melynek tagjainak megválasztását számos nemzetközi bírálat kísérte.