A moszkvai Crocus City Hall bevásárlóközpontban pénteken elkövetett terrortámadás az orosz különleges szolgálatok tervezett és szándékos provokációja volt Vlagyimir Putyin diktátor parancsára azzal a céllal, hogy a Kreml megpróbálja igazolni az Ukrajna elleni fokozott csapásokat és a totális mozgósítást – közölte péntek este a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint a katonai hírszerző hivatal írta: „Az emberek nyilvános kivégzését Moszkvában úgy kell felfogni, mint Putyin fenyegetését a háború még nagyobb eszkalációjára és kiterjesztésére. Peszkov röviddel a terrortámadás előtt elhangzott kijelentése a „háborúról” csak hamis kezdete egy alaposan megtervezett kremli különleges műveletnek.”
A hírszerzés azt is megjegyezte, hogy Putyin „nagy tapasztalattal rendelkezik hasonló terrortámadások megszervezésében saját hatalma megerősítése érdekében, kezdve a Kasirszkij sugárúton történt házrobbantásokkal”. „Akárcsak akkor, a mai oroszok megfélemlítési akció lesz az oka annak, hogy Oroszországban is maximálisan »bekeményítsenek«” – áll a közleményben.
A hírszerzési főosztály úgy vélte, hogy a Kreml nagy valószínűséggel Ukrajnát fogja hibáztatni a lövöldözésért, hogy „saját állampolgárai lelövését ürügyül használja a polgári infrastruktúra elleni még brutálisabb támadásokra és ukrán civilek meggyilkolására”. „Az Ukrajna polgári infrastruktúrája elleni mai támadás egy másik láncszem a Putyin által kezdeményezett eszkalációban” – olvasható a jelentésben.
A katonai titkosszolgálat ugyanakkor hozzátette, hogy egy gépkarabélyokkal felszerelt fegyveres csoport akadálytalan mozgása Moszkva központjában egyebek mellett arra utal, hogy a Crocus City Hallban történt lövöldözést az orosz különleges szolgálatok szervezték. „A terrortámadás előkészítésére a nyugati nagykövetségek is figyelmeztettek. Az egész világ számára nyilvánvaló, hogy a moszkvai terrortámadás Putyin újabb bűncselekménye, hogy megőrizze a saját hatalmát” – hangsúlyozta a katonai hírszerzés.
Az ukrán katonai hírszerzés arra figyelmeztetett, hogy Oroszország provokációkat szervezhet a saját katonái ellen, hogy Ukrajnát vádolhassa – adta hírül az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályára hivatkozva.
A jelentés szerint a katonai hírszerzés tudomására jutott, hogy Oroszország katonai egységei és a csatlósai parancsot kaptak provokációk előkészítésére. Például január 13-án szolgálati megbeszélést tartottak a Moldovai Köztársaság Dnyeszteren túli régiójának fegyveres erőinél, amely során a katonai egységekkel azt közölték, hogy Ukrajna részéről provokációk várhatók Kolbasznaja település körzetében, ahol az orosz csapatok műveleti csoportjának tüzérségi raktárai találhatók.
„A dandár legmagasabb szintű harckészültségére vonatkozó parancsot nem adták ki, de jelezték, hogy a készenlétben álló állomány az első parancsra teljesítik a rájuk bízott feladatokat” – közölte a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024