Az ukrán csapatok jó eredményeket értek el a fronton, azt azonban nem mondom meg, hogy melyik szakaszon – jelentette ki csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök az esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Ma jelentések érkeztek a katonaságunktól – nagyon fontos jelentések. Jó eredmények vannak a fronton – nem lenne helyes megnevezni a földrajzi helyet, hogy ne tegyem politikává.”
Az elnök egyúttal köszönetet mondott a 425. különálló rohamezred ukrán harcosainak. „Az erőtök nagyon számít. Nagyszerű fiúk vagytok!” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter nem tudja megerősíteni azokat a híreket, amelyek szerint Észak-Korea csapatokat küldött Oroszországba, hogy részt vegyenek az Ukrajna elleni háborúban. Az Amerikai védelmi miniszter ezt a G7-ek honvédelmi minisztereinek szombati nápolyi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján jelentette ki.
„Egyelőre nem tudom megerősíteni ezeket a jelentéseket. Folytatni fogjuk az ügy kivizsgálását” – mondta a Pentagon vezetője. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen lépés aggasztó lenne, ha igaz.
Mindenesetre nem ez lenne az első eset, hogy Ukrajna hamis hírszerzési információkkal akarná az öt támogató NATO-tagországokat nagyobb arányú hozzájárulásra, esetleg nyugati katonák ukrán frontra való küldésére ösztökélni. Érdekessége ugyanakkor a hírnek, hogy azt Dél-Korea is megerősítette, noha nem lenne meglepő, ha ők is a dezinformáció részesei lennének.
Észak-Korea 1500 különleges katonát küldött Oroszország Távol-Keletére kiképzésre és akklimatizációra a helyi katonai bázisokon, és valószínűleg Ukrajna elleni harcra vetik be őket – közölte pénteken a dél-koreai kémügynökség.
Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön azzal vádolta Észak-Koreát, hogy 10 ezer katonát készül küldeni Moszkva megsegítésére.
A kijelentéseket követően a héten Mark Rutte NATO-főtitkár is azt mondta, hogy erre jelenleg nincs bizonyíték.
A NATO hírszerzés cáfolata ellenére Keir Starmer brit miniszterelnök sietett kijelenteni, hogy ha beigazolódik az észak-koreai hadsereg részvétele az Oroszországi Föderáció oldalán az Ukrajna elleni háborúban, az a Kreml „kétségbeesésének szintjét” mutatja.
[type] => post
[excerpt] => Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter nem tudja megerősíteni azokat a híreket, amelyek szerint Észak-Korea csapatokat küldött Oroszországba, hogy részt vegyenek az Ukrajna elleni háborúban. Az Amerikai védelmi miniszter ezt a G7-ek honvédelmi mi...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1729525560
[modified] => 1729507149
)
[title] => Austin szerint nincsenek koreaiak az ukrán fronton
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=130071&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 130071
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 130072
[image] => Array
(
[id] => 130072
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/austin-rutte.jpg
[original_lng] => 119714
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/austin-rutte-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/austin-rutte-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/austin-rutte-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/austin-rutte.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/austin-rutte.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/austin-rutte.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/austin-rutte.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1729496349:12
[_thumbnail_id] => 130072
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 750
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] =>
[_oembed_time_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] => 1736442697
[_algolia_sync] => 508369602000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 106845
[1] => 676820
[2] => 18877
[3] => 55983
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háború
[1] => koreai katonák
[2] => Lloyd Austin
[3] => ukrán front
)
)
[2] => Array
(
[id] => 123495
[content] =>
Washington a harctéren kialakult helyzet függvényében dönt az Ukrajnának biztosított amerikai fegyverek alkalmazásáról és az Oroszországi Föderáció területére irányuló csapások korlátozásáról, jelentette be Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője tájékoztatóján, számolt be a Holosz Ameriki.
Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint az Egyesült Államok korlátozza az ukrán fegyveres erők az agresszor ország területére mért csapásait az amerikai tisztviselő megerősítette, hogy az amerikai hatóságok álláspontja továbbra is változatlan, még azt követően is, hogy Ukrajna megkapta az F-16 vadászgépek első szállítmányát a nyugati partnerektől.
Arról a lehetőségről, miszerint kibővítik az ukrán hadsereg engedélyeit, hogy katonai létesítményeket támadjanak Oroszország területén Miller elmondta, hogy álláspontja nem változott.
„Folytatjuk az ukrán hadsereg szükségleteinek felmérését, elemezzük a biztonsági helyzetet, és megpróbálunk válaszolni kéréseikre” – mondta az amerikai külügyminisztérium képviselője.
Hozzátette: ez a folyamat a konfliktus kezdetétől a mai napig tart.
„Ilyen alapon hozzuk meg a döntéseket az Ukrajnának szállítandó fegyverekről, valamint a korlátozásokról, ha vannak ilyenek, amelyeket ezeknek a fegyvereknek az alkalmazása kiszabunk” – fogalmazott Miller.
A külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy bővítik-e a nyugati partnerek és a NATO-tagországok lehetőségeit arra vonatkozóan, hogy az agresszor által Ukrajna irányába indított orosz rakéták lelövik. Hozzátette, hogy egy ilyen döntést a NATO-tagországoknak közösen kell meghozniuk.
Oroszországnak nincs meg a képessége és ereje ahhoz, hogy az Ukrajna elleni háború frontján jelentős áttörést érjen el – jelentette ki csütörtökön Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Stoltenberg hangsúlyozta: „Nincsenek jelek vagy okunk azt hinni, hogy Oroszországnak megvannak a képességei és az ereje a jelentős áttöréshez.” Hozzátette: az oroszok nagy valószínűséggel továbbra is nyomást fognak gyakorolni a légicsapásaikkal.
„Nagyobb áttörést azonban becsléseink szerint nem tudnak elérni” – mutatott rá a NATO-főtitkár.
Oroszországnak nem sikerült végrehajtania a hadműveletét Harkiv térségében, az ukrán hadsereg tovább erősíti a harkivi irányt – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök a szombat esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: ma Olekszandr Szirszkijjel, az ukrán fegyveres erők főparancsnokával tárgyalt a fronton kialakult általános helyzetről. „Az a tény, hogy az orosz hadseregnek nem sikerült végrehajtania a harkivi hadműveletét, nagyon jelentős eredmény. Jelenleg a lehető legnagyobb mértékben feltartóztatjuk őket, és megsemmisítjük a földünkre behatoló orosz egységeket, amelyek terrorizálják a harkivi régiót. Az irány erősödik. És még jobban meg fog erősödni” – hangsúlyozta.
Az elnök szerint Szirszkij a donyecki régióban tett eligazításáról is beszámolt. Ma ott a legnehezebb a helyzet – tette hozzá. „Azon dolgozunk, hogy több tartalékot biztosítsunk a hadseregünknek” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
A Pentagon úgy véli, hogy az ukrajnai fronton kialakult helyzet súlyos és aggodalomra ad okot, és hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás szüneteltetése nem volt hasznos – jelentette ki szerdán Patrick Ryder a Pentagon szóvivője a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint arra a kérdésre, hogy az amerikai fegyverek gyorsan eljutnak-e Ukrajnába, Ryder azt mondta, hogy az Egyesült Államok mindent megtesz azért, hogy kritikus lőszert és egyéb fegyvereket biztosítson. „Mi, ahogyan azt Austin miniszter és mások mondták, nagyon keményen dolgozunk azon, hogy a támogatást a lehető leggyorsabban eljuttassuk Ukrajnának. A csatatéren most is nehéz a helyzet Ukrajnában” – tette hozzá.
A szóvivő jelezte, hogy az USA által Ukrajnának nyújtott támogatások szüneteltetése nem volt hasznos, annak ellenére, hogy vannak más partnerek is, akik segítenek. Szerinte az oroszok kihasználták a csatatéren kialakult helyzetet, és igyekeznek előretörni, ami aggodalomra ad okot. „Bármilyen fokozatosak is (az orosz előrenyomulások – a szerk.), ez minden bizonnyal aggodalomra ad okot. Mi pedig továbbra is szorosan együttműködünk Ukrajnával és nemzetközi szövetségeseinkkel, valamint partnereinkkel, hogy megkapják a szükséges biztonsági segítséget” – hangsúlyozta Patrick Ryder.
Vlagyimir Putyin orosz diktátort olyan helyzetbe kell hozni, hogy ne tudja, mire számítson Európától – jelentette ki szombaton Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál az RMF 24 lengyel rádióállomásra hivatkozva.
A jelentés szerint a lengyel diplomácia vezetője Emmanuel Macron francia elnök szavaira utalva, miszerint semmit sem zár ki, ha a nyugati csapatok ukrajnai jelenlétéről van szó, azt mondta: helyénvaló dolog Putyint olyan helyzetbe hozni, hogy ne legyen biztos benne, mit fog tenni a Nyugat, ahelyett, hogy előre kizárnák az események bizonyos alakulását.
Arra a kérdésre, hogy Lengyelország fontolgatja-e csapatok küldését Ukrajnába, a lengyel külügyminiszter azt mondta: a védelmi minisztérium nem fedi fel a kártyáit. „Nem fedjük fel a lapjainkat. Hadd gondolkodjon Putyin diktátor, mit fogunk tenni. A NATO-ban a GDP legnagyobb részét – 4%-ot – mi fordítjuk védelemre, és jövőre még többet költünk” – hangsúlyozta Radoslaw Sikorski.
Just making things up. No one has made any threats about cutting Ukraine off from Starlink
And say thank you because without Starlink Ukraine would have lost this war long ago and Russians would be on the border with Poland right now https://t.co/ImeiHFgaaw
Az Egyesült Államok azt jósolta, hogy Ukrajna képes lesz fenntartani a védelmet a fronton annak ellenére, hogy az oroszok május 9-ig próbálnak eredményt elérni – számolt be az rbc.ua hírportál a The New York Times című amerikai lapra hivatkozva.
A jelentés szerint egy meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztviselő azt mondta az újságnak, hogy egy bizalmas amerikai katonai elemzés arra a következtetésre jutott, hogy az oroszok megpróbálnak „kis nyereséget” elérni május 9-e előtt. De ahogy az értékelésben is szerepel, az ukrán védelem a lőszerhiány ellenére sem fog összeomlani a fronton.
Más amerikai tisztviselők azt mondták, hogy Oroszországnak valószínűleg nincs meg az ereje egy nagyszabású offenzívára május 9. előtt. Ehhez az oroszoknak jelentősen növelniük kellene erőiket, amit eddig még nem észleltek.
Az amerikai kormány elemzői ugyanakkor pontosították, hogy Ukrajna a szövetségesek új fegyvereivel a legjobb esetben nyáron, legrosszabb esetben pedig az év végéig képes lesz stabilizálni a frontot.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok azt jósolta, hogy Ukrajna képes lesz fenntartani a védelmet a fronton annak ellenére, hogy az oroszok május 9-ig próbálnak eredményt elérni.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1714841040
[modified] => 1714822514
)
[title] => Az USA nem számít a front közeli összeomlására Ukrajnában – NYT
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=111952&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 111952
[uk] => 111955
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 111953
[image] => Array
(
[id] => 111953
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/ukran-katonak.jpg
[original_lng] => 27358
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/ukran-katonak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/ukran-katonak-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1714818039:3
[_thumbnail_id] => 111953
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1854
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ed307e36b20e78c582b5da38a8d106f2] =>
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök úgy véli, hogy az ukrán fronton a helyzet kritikus, ezért a partnerországoknak meg kell erősíteniük meg a Kijevnek nyújtott katonai támogatást, mindenekelőtt a rakéta- és drónterror ellen – közölte pénteken az rbc.ua hírportál a Tvn24 lengyel tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint a lengyel kormányfő az Európai Tanács informális csúcstalálkozója után annak a véleményének adott hangot, hogy a következő hetek eldönthetik az orosz-ukrán háború sorsát. Az orosz megszállók Ukrajnát ért légicsapásairól szólva megjegyezte, hogy a csúcstalálkozó következtetései olyan rendelkezést tartalmaznak, amely arra kötelezi az Európai Uniót, hogy tegyen intézkedéseket az ukrán légtér biztonsága érdekében.
Tusk azt is hozzátette, hogy a csúcstalálkozón megvitatott témák között a biztonsági kérdések különösen fontosak lengyel szempontból. Elmondása szerint a tagállamok vezetői Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is összefogtak. „Zelenszkij elnök hangsúlyozta, hogy azonnali, talán döntő fontosságú szüksége van Ukrajnának olyan rendszerekkel való ellátására, amelyek képesek felvenni a harcot az orosz rakéták és drónok ellen” – tette hozzá.
A lengyel miniszterelnök kiemelte, hogy Németország újabb Patriot ütegkészletet biztosított Ukrajnának, és felkérte a többi ilyen képességgel rendelkező országot is, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyezte, hogy Berlin felhívása nem vonatkozik Lengyelországra, mivel Varsónak nincs elég Patriot rendszere, hogy megossza Kijevvel. „Ezt senki sem várja el Lengyelországtól, mint frontállamtól, mindenki megérti, hogy meg kell védenünk saját légterünket, beleértve az orosz rakétákkal kapcsolatos incidenseket is” – hangsúlyozta Donald Tusk.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Donald Tusk lengyel miniszterelnök úgy véli, hogy az ukrán fronton a helyzet kritikus, ezért a partnerországoknak meg kell erősíteniük meg a Kijevnek nyújtott katonai támogatást, mindenekelőtt a rakéta- és drónterror ellen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1713527100
[modified] => 1713524647
)
[title] => Válságos Ukrajna helyzete a fronton, a következő hetek eldönthetik a háború sorsát – Tusk
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=110349&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 110349
[uk] => 110358
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 110350
[image] => Array
(
[id] => 110350
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tusk-1.jpg
[original_lng] => 27168
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tusk-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tusk-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tusk-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tusk-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tusk-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tusk-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tusk-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1713521620:3
[_thumbnail_id] => 110350
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1491
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202865596001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 43604
[1] => 384603
[2] => 384601
[3] => 384602
[4] => 55983
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Tusk
[1] => drónterror
[2] => frontheleyzet
[3] => háború alakulása
[4] => ukrán front
)
)
[9] => Array
(
[id] => 106246
[content] =>
A vita, amelyet Emmanuel Macron francia elnök ötlete indított el, hogy nyugati csapatokat küld Ukrajnába, időt takaríthat meg Európának, nemcsak Ukrajna, hanem Európa védelmében is többet kell tenni – jelentette ki vasárnap Dmitro Kuleba külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Delfi cmű litván kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője megjegyezte, hogy Macron kijelentése nem érte meglepetésként Ukrajnát. Mint hozzátette, az a benyomása, hogy Párizs az első európai főváros, amely nyilvánosan elismeri a nyilvánvalót, más országokat pedig aggaszt ez a tény. „De a párizsi üzenet által kiváltott vita sok időt takarít meg Európa számára, hogy ráébredjen, többet kell tennie. Nemcsak Ukrajna, hanem Európa érdekében is” – mutatott rá.
A külügyminiszter hangsúlyozta, sok európai főváros még mindig nem érti, hogy Ukrajna megsegítése nem jótékonykodás, hanem saját állampolgárai életének megmentése, nagy összegek megmentése, amelyeket egyébként önvédelemre fordítanának. „Ezt az üzenetet Macrontól mindenki ismeri, de fél kimondani. Ő az első, aki nyíltan beszél arról, amit szerintem Európában minden értelmes embernek meg kell értenie. Ha Oroszországot nem állítják meg Ukrajnában, háború lesz Európában” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A vita, amelyet Emmanuel Macron francia elnök ötlete indított el, hogy nyugati csapatokat küld Ukrajnába, időt takaríthat meg Európának, nemcsak Ukrajna, hanem Európa védelmében is többet kell tenni – jelentette ki vasárnap Dmitro Kuleba.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1710086640
[modified] => 1710072425
)
[title] => Csapatok küldésével Ukrajnába a Nyugat időt nyer Európának – Kuleba
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=106246&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 106246
[uk] => 106251
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 106247
[image] => Array
(
[id] => 106247
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-3.jpg
[original_lng] => 36728
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-3-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kuleba-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1710065856:2
[_thumbnail_id] => 106247
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1374
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] =>
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.