Aljakszandr Lukasenka, Fehéroroszország önjelölt elnöke Minszkben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képviselőivel – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a fehérorosz diktátor nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Lukasenka egy tisztviselőkkel tartott találkozón azt mondta: „Csak hogy tudják, Zelenszkij képviselői nemrégiben ezen a helyszínen jártak.” Szerinte, ha Fehéroroszországot belekeverik egy Ukrajna elleni háborúba, annak minősége „azonnal megváltozik” és a háború „teljesen más” lesz.
„Egyébként kaptunk választ az elnöktől (Zelenszkijtől – a szerk.), és ezt tudják. Szóval, egyezzünk meg, fiúk, értelmes módon kell megegyeznünk. Nem kell szitkozódni, nem kell kiabálni, nem kell arcon ütni, és így tovább. Csináljuk humánusan” – tette hozzá Lukasenka. Arról is biztosított, hogy Fehéroroszországnak „nincs szüksége” arra, hogy beavatkozzon a háborúba.
„Nos, hogyan harcolhatnánk az ukránok ellen, ha a csapatok többsége azon az oldalon áll? Miért lőnénk le ezeket a gépkezelőket, fejőlányokat és munkásfiúkat, akik nem akarnak harcolni a fehéroroszokkal? Mi sem akarunk harcolni az ukránokkal” – tette hozzá a diktátor.
Az önjelölt elnök biztosított, hogy Fehéroroszország álláspontja „békés”. Ugyanakkor országa „bármilyen helyzetben Oroszország mellett fog állni”. „Békét akarnak, tárgyaljunk érdemi ügyekben. Nincs szükségünk háborúra. Van elég földünk, elég a gazdaságunk, és elég problémánk is van. Ezért nincs konfrontáció” – tette hozzá Aljakszandr Lukasenka.
Válaszolt az Európai Parlament elnöke a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának levelére a kárpátaljai magyarság elleni támadásokkal kapcsolatban – adta hírül a Magyar Hírlap.
Gál Kinga, a kormánypárti delegáció elnöke és Deutsch Tamás delegációvezető kedden harmadik alkalommal fordultak David Sassoli EP-elnökhöz. Korábbi leveleikben tájékoztatták az olasz szocialista politikust az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) indokolatlan és erőszakos, a kárpátaljai magyar közösség számos intézményét ért tavaly novemberi akciójáról, valamint arról is, hogy egy szélsőséges ukrajnai hírportál, a Mirotvorec Bocskor Andreát, a Fidesz–KDNP kárpátaljai képviselőjét „halállistára” tette.
Legutóbbi levelükben beszámoltak arról, hogy a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január 21-i ukrajnai látogatása előtt Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ fenyegető levelet kapott, amelyben „Ukrajnai hazafiak” kilátásba helyezik, hogy amennyiben a Szijjártó Ukrajnába utazik, „nagy vérontásra készüljetek, magyar vér fog folyni”. Hangsúlyozták, képviselőtársuk példa nélküli megfélemlítése nem maradhat az Európai Parlament elnökének válasza nélkül, ezért arra kérték Sassolit, „határozottan álljon ki a példátlan fenyegetéssel szemben”.
A hírlap birtokába jutott válaszában Sassoli aggasztónak nevezte az ukrajnai helyzetet, és fontosnak nevezte az uniós polgárok és az EP tagjai biztonságának védelmét. Jelezte, meg fogja vitatni ezt a kérdést Denisz Smihal ukrán kormányfővel való február 10-i egyeztetésén, és tájékoztatni fogja a fideszes képviselőket arról, milyen választ kap.
With László #Brenzovics, President of the Cultural Alliance of Hungarians in Trans-Carpathia, and @AndreaBocskor today discussing the need for #Ukraine to ensure rights of persons belonging to national minorities, in close cooperation with their representatives. pic.twitter.com/m10YRt1BSo