Fennáll a veszélye annak, hogy Oroszország csapásokat mér az ukrán atomerőművekre, és ha ez bekövetkezik, Lengyelországnak azonnal be kell avatkoznia és szakértőket kell hívnia – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök, számolt be az rbc.ua hírportál a PAP lengyel hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Duda megjegyezte, hogy Oroszország már támadta a Zaporizzsjai Atomerőművet és a nem működő csernobili atomerőművet. Ez azonban szerencsére nem vezetett atomkatasztrófához – tette hozzá. „Fennáll a veszélye, hogy más erőműveket – Rivnében vagy Hmelnickijben – is megtámadnak, és ezt figyelembe kell vennünk. Ha támadások lesznek, azonnal be kell avatkoznunk, és szakértőket kell hívnunk” – hangsúlyozta Andrzej Duda.
Az előzményekhez tartozik, hogy szeptember 21-én Andrij Szibiha külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az oroszok támadásokra készülnek Ukrajna atomenergetikai létesítményei ellen.
Z okazji Dnia Konstytucji wyrażamy solidarność z 🇺🇦, szczególnie w obliczu bohaterskiej walki o wolność i niepodległość.
Życzymy, aby demokratyczne wartości, które są fundamentem konstytucji Ukrainy, mogły jak najszybciej zostać przywrócone na obecnie okupowanych ziemiach 🇺🇦.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) June 28, 2025
Az ukrán atomerőművek elleni orosz terrortámadások megelőzése több összetevőt foglal magában, a többi között a légvédelem megerősítését, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségen (NAÜ) keresztüli nyomásgyakorlást, de a kényszerítés továbbra is a legfontosabb opció – jelentette ki szerdán Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója az rbc.ua hírportál YouTube-csatornáján.
Podoljak szerint Oroszország tudja, hogy a polgári lakosság elleni háború egyetlen típusa az energiaipar teljes lerombolása. Ehhez nem magát az erőművet kell megsemmisíteni, hanem annak azt a képességét, hogy áramot továbbítson a hálózatba, a mellette lévő alállomásokról beszélünk – tette hozzá.
„És ezért természetesen Oroszország ilyen terveket dolgoz ki. Nyilvánvaló, és látjuk, hogy folyamatosan további népirtási eszközöket keres. Hangsúlyozom a népirtást, mert ez egy szándékos akció, amelynek célja, hogy megfossza az embereket a villany, fűtés stb. használatának lehetőségétől” – mutatott rá az elnöki hivatalvezetői tanácsadó.
Mint Podoljak kifejtette, a megelőzés több összetevőből áll, a többi között a nyilvánosságból. Fontos, hogy nyilvánosan beszéljünk az orosz terrorról, és jogilag rögzítsük az Oroszország által elkövetni tervezett bűncselekmény összetételét; a légvédelem megerősítése. Fontos ragaszkodni ahhoz, hogy jelentős mennyiségű légvédelmi rendszert és rakétát biztosítsanak számukra; nyomásgyakorlás a NAÜ-n, valamint más, a nukleáris technológia piacára befolyást gyakorló szervezeteken keresztül. Ide tartozik India és Kína.
„De legyünk őszinték. Oroszország csak a kényszerítés hatására hagyja abba. Vagyis az erőszakot, vagyis ismét jelentős mértékben növeli a kár mértékét, amelyet Ukrajna okozhat Oroszország területén. Azaz a háború mértékének jelentős növekedése Oroszország területén. Ehhez új, megfelelő eszközökre van szükség, ezt önök nagyon jól tudják” – jegyezte meg Mihajlo Podoljak.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint igazgatója, Rafael Grossi – aki többször is járt a dél-keleti fronton fekvő Zaporizzsjában – úgy látja, hogy nemcsak a támadások, de a folyamatos áramkimaradások is rongálták a rendszert – írja a Euronews.
Egy háborúban nem lehet megoldani az erőmű biztonságos működését.
Rengeteg veszély van, amelyek felerősítik egymást, és nem fognak megoldódni a konfliktus végéig. Állandó jelenlétünkkel próbáljuk némileg kezelni a helyzetet, hogy megakadályozzuk a nagyobb tragédiát. A háborús szenvedést csak súlyosbítaná, ha kiszabadulna a radioaktív sugárzás – figyelmeztetett.
Eközben nemcsak a frontvonalak, de a táj is befagyott. A jeges utakon alig lehet haladni, a lövészárkokban pedig elviselhetetlen a hideg. A szétlőtt keleti Kupjanszk teljesen kiürült. A környéken még tűzifát is nehéz gyűjteni, mert minden porig égett. Bahmutban az ukrán katonák lerombolt lakóházak pincéiben rendezkedtek be. Ők abban bíznak, hogy a masszív betonalapok nemcsak a hidegtől, de az orosz ütegektől is megvédik őket.
A moszkvai védelmi minisztérium közzétett egy videót, amin orosz vadászgépekkel és gépágyúkkal lövik az ukrán állásokat. A katonai vezetés abban bízik, hogy idén sikerül visszafoglalniuk a stratégiailag fontos Avgyijivkát, még mielőtt beköszöntenek a januári mínuszok.
[type] => post [excerpt] => A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint igazgatója, Rafael Grossi – aki többször is járt a dél-keleti fronton fekvő Zaporizzsjában – úgy látja, hogy nemcsak a támadások, de a folyamatos áramkimaradások is rongálták a rendszert – írja a Eu... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1701444300 [modified] => 1701433598 ) [title] => Rossz állapotban vannak az ukrajnai atomreaktorok [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=96760&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 96760 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 61238 [image] => Array ( [id] => 61238 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/rafael-grossi.jpg [original_lng] => 84581 [original_w] => 1024 [original_h] => 682 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/rafael-grossi-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/rafael-grossi-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/rafael-grossi-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/rafael-grossi.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/rafael-grossi.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/rafael-grossi.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/rafael-grossi.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1701426401:5 [_thumbnail_id] => 61238 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2176 [_oembed_12c5d071c8cbe2bba82c13cb8a0b5ae9] =>
With @MFA_Ukraine@DmytroKuleba, we continue working together towards the urgent establishment of a nuclear safety & security protection zone around #ZaporizhzhyaNPP
I also confirmed that IAEA will strengthen its presence in all ??’s #NPPs to protect its energy infrastructure pic.twitter.com/NhDK10C2zC
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024

I’m at Kyivska electrical substation—an important part of Ukraine’s power grid essential for nuclear safety. A nuclear accident can result from a direct attack on a plant, but also from power supply disruption. @IAEAorg is here to assess impact, support, & help prevent that risk. pic.twitter.com/Kd29wKVNhn
Biztonsági szakértőkből álló állandó jelenlétet létesít valamennyi ukrajnai atomerőműben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). Erről egyezett meg kedden Párizsban az Emmanuel Macron francia elnök által összehívott adományozói konferencia szünetében tartott tárgyalásán Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.
Ez rendkívül fontos, amikor az ukrajnai energiahálózat korábban nem tapasztalt kihívásokkal néz szembe a háború miatt a tél közepén – mondta a kétórás tárgyalás után az atomsorompó-egyezmény betartatásán őrködő szakosított ENSZ-szervezet vezetője.
A NAÜ illetékesei három hónapja tartózkodnak az orosz kézen lévő zaporizzsjai erőműnél, amely az Ukrajna elleni orosz invázió következében kialakult frontvonalak közelében fekszik, és így rendszeres tüzérségi támadások célpontja – számolt be az MTI.
Ukrajna kérésére a szervezet megfigyelői az elmúlt egy hónapban egyhetes látogatásokat tettek a másik három működő ukrajnai – a hmelnyickiji, a rivnei, illetve a pivdenni – atomerőműben is, valamint a 2000-ben végleg leállított csernobili erőműben, ahol 1986-ban a történelem legsúlyosabb atomerőmű-balesete történt. Grossi és Smihal keddi megállapodása értelmében a NAÜ e létesítményeknél való folyamatos jelenlét tervén dolgozik.
With @MFA_Ukraine@DmytroKuleba, we continue working together towards the urgent establishment of a nuclear safety & security protection zone around #ZaporizhzhyaNPP
I also confirmed that IAEA will strengthen its presence in all ??’s #NPPs to protect its energy infrastructure pic.twitter.com/NhDK10C2zC
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) intenzívebbé teszi jelenlétét Ukrajna összes atomerőművében, az ügynökség ugyanis úgy véli, hogy ez erősíti Ukrajna energetikai infrastruktúrájának védelmét – jelentette be Rafael Grossi, a NAÜ vezetője kedden a Twitteren, miután találkozott Bukarestben Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatjuk a közös munkát egy nukleáris biztonsági övezet mihamarabbi létrehozásán a Zaporizzsjai Atomerőmű körül. Újra elmondtam neki, hogy a NAÜ meg fogja erősíteni jelenlétét Ukrajna összes atomerőművében – idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál Grossi Twitter-bejegyzését.
Kuleba saját Twitter-bejegyzésében még hozzátette, hogy a NAÜ vezetőjével megvitatta az orosz megszállás alá került Zaporizzsjai Atomerőmű jelenlegi helyzetét. Jelenleg a román fővárosban folyik a NATO külügyminisztereinek találkozója, Kuleba ebből az alkalomból látogatott Bukarestbe, ahol első megbeszélését Grossival folytatta le.
With @MFA_Ukraine@DmytroKuleba, we continue working together towards the urgent establishment of a nuclear safety & security protection zone around #ZaporizhzhyaNPP
I also confirmed that IAEA will strengthen its presence in all 🇺🇦’s #NPPs to protect its energy infrastructure pic.twitter.com/NhDK10C2zC
With @MFA_Ukraine@DmytroKuleba, we continue working together towards the urgent establishment of a nuclear safety & security protection zone around #ZaporizhzhyaNPP
I also confirmed that IAEA will strengthen its presence in all ??’s #NPPs to protect its energy infrastructure pic.twitter.com/NhDK10C2zC
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
With @MFA_Ukraine@DmytroKuleba, we continue working together towards the urgent establishment of a nuclear safety & security protection zone around #ZaporizhzhyaNPP
I also confirmed that IAEA will strengthen its presence in all 🇺🇦’s #NPPs to protect its energy infrastructure pic.twitter.com/NhDK10C2zC
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
Új határozatot fogadott el csütörtöki zárt ülésén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatótanácsa, és ebben felszólítja Oroszországot, hogy haladéktalanul hagyjon fel tevékenységeivel az ukrajnai atomerőművekben.
Ez idén már a harmadik ilyen jellegű határozat. A Kanada és Finnország által javasolt határozatot a 35 tagú igazgatótanács 24 tagja támogatta, heten tartózkodtak, két ország nem volt jelen. Ellene csak Oroszország és Kína szavazott – közölték a jelen lévő diplomaták.
A NAÜ felszólítja Oroszországot, hogy haladéktalanul vonuljon ki az ellenőrzése alá került zaporizzsjai létesítményből.
„A testület mély aggodalmát fejezi ki, hogy az Oroszországi Föderáció nem követte az igazgatótanács felhívását, hogy azonnal hagyjon fel mindenféle művelettel az ukrajnai atomlétesítmények ellen, illetve azok területén és felkéri az Oroszországi Föderációt, hogy haladéktalanul cselekedjen ennek megfelelően” – tette hozzá.
Az orosz és az ukrán fél egymást vádolja a nukleáris létesítmény és az annak helyet ad Enerhodar város lövetésével.
With @MFA_Ukraine@DmytroKuleba, we continue working together towards the urgent establishment of a nuclear safety & security protection zone around #ZaporizhzhyaNPP
I also confirmed that IAEA will strengthen its presence in all ??’s #NPPs to protect its energy infrastructure pic.twitter.com/NhDK10C2zC
A Zaporizzsjai Atomerőmű csaknem öt hónapja elmeháborodott oroszok irányítása alatt áll, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakértőinek a közeljövőben fel kell keresniük a létesítményt – közölte szerdán Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezető bejegyzésében hangsúlyozta, hogy most nagyon nehéz körülmények között dolgoznak a Zaporizzsjai Atomerőmű alkalmazottai, mert az oroszok folyamatos nyomása alatt állnak. „A világnak bíznia kell a Zaporizzsjai Atomerőmű biztonságos működésében” – mutatott rá. Kiemelte: a NAÜ szakértőinek a lehető leghamarabb fel kell keresniük az erőművet, ahogy azt a nemzetközi nukleáris biztonsági szabályok előírják. „Európa legnagyobb atomerőműve lett a legnagyobb nukleáris fenyegetés a tébolyult oroszok kezében” – jegyezte meg Andrij Jermak.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója korábban kijelentette, készen áll a Zaporozsjei Atomerőmű látogatására.
A kiadvány ugyancsak utalt Antony Blinken amerikai külügyminiszter állítására, hogy Moszkva „atompajzsként” használja a Zaporizzsjai Atomerőművet az ukrán katonai és polgári célpontok elleni támadásokhoz.
On our way to Kyiv for important meetings. The need for a Nuclear Safety and Security Protection Zone (NSSPZ) around #Zaporizhzhya Nuclear Power Plant is now more urgent than ever. pic.twitter.com/XFetpJ65ai
With @MFA_Ukraine@DmytroKuleba, we continue working together towards the urgent establishment of a nuclear safety & security protection zone around #ZaporizhzhyaNPP
I also confirmed that IAEA will strengthen its presence in all ??’s #NPPs to protect its energy infrastructure pic.twitter.com/NhDK10C2zC
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.